20. rész Milyen dolog ez?

Egy kérdés. Egy válasz. Az mindegy, szeretjük-e a kérdést, vagy nem… a válasz mindennél fontosabb. A szerelem, a vallás, az élet, a gyermek, és minden. Minden tele van kérdéssel. A pánik, ami a kérdés hatására kialakul, lehet pozitív, vagy negatív. Az én pánikom igen negatív. Milyen dolog ez? 17 éves vagyok… és lehet, hogy terhes. 

-Azz! Nem lehet, hogy terhes vagy? – a kérdés folyamatosan víz hangzott a fejemben. Én. Terhes. Kizárt. Megráztam a fejem, és kínosan elnevettem magam.

-Az a Ti bűnötök! Miért nem figyeltetek oda a védekezésre? Meg amúgy is… nem lehetek 17 évesen terhes… és ki az apa? És áááá? – kezeimbe temettem arcom, s éreztem, hogy könnyeim végigfolynak rajta.

Harry a karjaiba emelte, olyan lágy mozdulatokkal, hogy egy pillanatra se fájt semmim. Ölében ülve sírtam, s egy másodpercre se mertem ránézni. Simogatta hátam, s puszilgatta hajam. Gondolataimban 5 kisbabát láttam, 5 különböző apukával és élettel. 

Az első, egy édes kis göndör, szőke hajú pici volt, hatalmas zöld szemekkel. Harry emelte a magasba, és gügyögött vele. Puszilgatta, nevettette a kis szöszit, aki részben rám, részben rá hasonlított. A szemei az apjáé, a haja, az arca az enyém. Egy karosszékben ülve néztem Őket. Odajött hozzám Harold és megpuszilta a homlokom…

A második baba fiú volt. Barna haj, barna szem, trópusi bőrszín. Kezemben tartottam és csak néztem Őt. Hatalmas barna szemeivel nézett rám, és mosolygott. Hátulról Zayn ölelt át, s a nyakamba puszilva keringtünk a kis sárga gyerekszobában.

A harmadikra elég volt csak ránéznem, és tudtam, hogy kitől szültem. Barnás-szőkés haj, kék szemek, husi test, cuki mosoly, és hahotázás. Niall. Niall édes kisfia. A konyhában ülve etettem, s velem szemben az apja is evett. Könnyes szemekkel nézett hol rám, hol a gyermekre. A szöszi baba csak nevetett, mely minket is nevetésre késztetett. A szöszi család.

Elegáns ház. Letisztult fehér falak, barna bútorok, és mindenhol rend. Az ismerős, férfias illat keringett mindenhol, s bár csak képzeltem az egészet, tisztán éreztem a megragadó szagot. A babaágy mellet egy széken ült a rendezett fiú. Liam. A kisfiúnk egy az egyben rám hasonlított. Szőkés tincsek, hatalmas barna szemek. BAT MAN-ES ruciban feszített a kiságyban és hevesen rugdalózott. Sportember, mint az apja. Mosolyogva Liam vállára tettem a kezem, és úgy csodáltam a fiút. Leey egy puszit nyomott a kezemre, s a szemembe nézve felállt, és megcsókolt.

Az utolsó kép Louis volt, és egy ikrek. 1 lány és egy fiú. A ház játékos és bohókás volt. Az ágyak a falhoz voltak téve, egymás mellett. Az egyik piros volt, a másik kék. A lányhoz léptem és egy pillanatra lesokkoltam. Mini Louis lányban. Piros nadrágban és csíkos pólóban aludt. Karamella barna haja össze volt kötve feje búbján. Mosolyogva aludt. S bár betakartam, lerúgta magáról. Zokni nélküli patácskájára nyomtam egy puszit, s tovább léptem. A fiú rám ütött. Matt. Egyértelmű, hogy Őt Mattnek neveztem volna el. Karamella szőke haja be volt állítva. Kék volt a szeme, de tekintete egy az egyben az enyém volt. Kék nadrág, mezítláb, csíkos póló. Valamiért a kisugárzása, a mosolya és a tekintete a gyermeki önmagamra emlékeztet… Louis mellém állt, s gyengéden vállamra hajtotta a fejét… 

-Min gondolkozol? – csak most eszméltem fel. Könny áztatta arcomat megtöröltem, s mosolyogva a kérdező Styles felé emeltem fejem.

-A gyerekeimen… - felkacagott és magához ölelt.

-Holnap elmegyünk orvoshoz… és figyelj! – emelte fel hangját – nem leszel egyedül… ígérem – suttogta ajkaimra – és ha jól tudom, 8 hónapig még lehet szexelni – megforgattam a szemem az utolsó kijelentés hallatán. Azonban, bevallom, megnyugtattak a szavai, és jól estek, bár úgy érzem, hogy ez közel sem így fog alakulni.

-Tényleg nem leszek egyedül? – néztem a szemébe, s bár csak költői kérdésnek szántam válaszolt rá.

-Dehogy leszel! Itt van 5 fantasztikus, tehetséges, okos, gondoskodó…

-Szerény – vágtam szavába nevetve, mire Ő is elmosolyodott gödröcskét villantva.

-Ja, és szerények, akik itt lesznek és mindenben segítenek majd. Az teljesen mindegy most, hogy kitől várod a picit, Mi mind segíteni fogunk neked, és neki – simította meg a hasam – és ha nem is leszel terhes… akkor sincs baj, ha pedig az vagy, akkor sincs gond.

-Köszönöm – suttogtam alig hallhatóan – leviszel? Már rossz a négy fal között, szeretnék veletek lenni…

Harry félrerakott, majd felállt. Megigazította haját, időhúzás gyanánt. Fölém állt és huncut mosollyal az arcán lehajolt. Nevetve megütöttem karját, mire ismét felállt. Bement az alvórészbe és szöszmötölni kezdett. Elkiáltottam magam, és lelökte az asztalról a könyvet, imitálva, mintha csak lezuhantam volna. Pár másodpercen belül már ott is termett Niall, Harry és Zayn.

Elnevettem magam, de Ők nem nevettek. Egyszerre indultak meg felém. Nem ijedtem meg, csak már akkor, amikor fölém kerekedtek. Szemeim elkerekedtek, mire Niall elkezdett csikizni. Vihogtam és i ficánkoltam. Bár fájt a hasam, és minden porcikám, nem akartam abbahagyni a nevetést. Zayn felkapott erős karjaiba s lerakott az ágyra. Mind a három csikizni kezdett. Visítoztam, forogtam, de a csikizés nem maradt alább. 

-Bo-bocs-bocs-bo-bocsááánaaaaaat! – viháncoltam, mire abbahagyták. Letöröltem könnyeimet s feljebb ültem – valaki levisz? – kérdeztem cuki fejet erőltetve magamra. Zayn felkapott, a maga gyengéd stílusába. 

Leindultunk, így négyen. Elöl én voltam, egy lepedőbe burkolózva, Zayn karjaiban. Mögöttünk Niall és Harry röhögtek a bénaságomon, mert nem tudtam kiszabadulni… ha-ha-ha. Baromi vicces.

A nappaliba belépve megfagyott a hangulat. Louis szétvert képpel felállt, s gúnyos mosolyra húzva a száját, kiment. Követte Őt Liam is. Összezavarodva, sírógörcs szélén ültem a kanapén. Zayn foglalt mellettem helyet, s hátamat kezdte simogatni. A fülembe súgta, hogy „nincs baj, minden megoldódik”, de ettől nem nyugodtam meg. 

-Niall! Behívnád Őket?! Fontos dolgot kell mondanom… - csuklott el a hangom, ahogy a babára gondoltam. Lehet, hogy lesz gyerekem, jobb, ha mindenki tud róla, hogy holnap orvos. Bejött a 2 félnótás, és idegesen helyet foglaltak. Zayn átült a velem szembe lévő kanapéra, míg Harry mellém telepedett le. Megfogta a kezem, és kicsit megszorította, biztatás képen – lehet, hogy terhes vagyok! – nyögtem ki nagy nehezen. Kezeimbe temettem ismét arcom.

-Apák leszünk? – hallottam meg Niall vidám, és egyben ledöbbent hangját. Közelebb lépett hozzám, és felkapott a magasba. Nevetve néztem rá, s láttam a könnyeket a szemében, úgy, ahogy a másik 4 fiúnak is… Lehet, hogy majd ettől tényleg megváltoznak?