28. rész Ellenállhatatlan

-Ne csikizz! – sipákoltam nevetve. Mint egy buta liba… De most komolyan, hogy reagáljon arra az ember, ha reggel 8-kor a hálótársa elkezdi csiklandozni a hasát?

-Adsz egy puszit? – terebélyesedett fölém Liam. A szemében a tűz csillogott. Azt hiszem, itt kapcsolt az agyam a „játék” üzemmódba.

-Amikor csak szeretnéd! – megpusziltam az ujjam, és azt nyomtam a szájára. Összevonta a két szemöldökét és vagy egy percen keresztül csak nézett. Már mozdulni akartam, amikor megcsókolt.

-Úgy gondoltam, most szeretném! – mormolta el két csók között. Kezeim automatikusan a pólója alját kezdték el keresgélni. – Tudod, hogy nem bántalak? – bólintottam, és egy könnyed mozdulattal fordítottam a helyzetünkön, így én kerültem felülre. 

Lerántotta rólam a felsőmet. Mellkasára feküdtem, így nem látta a melleimet. A nyakát kezdtem el csókolgatni, amikor valaki benyitott, majd gyorsan be is csapta az ajtót. Zavartan hátra fordultam, és bár akkor még nem tudtam ki volt az, nagyon zavarba jöttem és elpirultam.

Liam kihasználta a helyzetet és visszapozicionálta magát. A hasamat puszilgatta. De eszembe jutott, hogy nem láthatja meg a csípőmön lévő zúzódásokat, ezért elakartam mozdítani, de mint a beton fal, ott maradt. A boxere szélét kezdtem piszkálni. Megfogta a kezem és a fejem fölé lökte. 

-Ma csak és kizárólag én kényeztetlek, nem fordítva! – suttogta szenvedélyesen. – Olyan… ellenállhatatlan vagy – mormolta. 

Kopogtak az ajtón, de Leey rá se hederített. Kezeim közé fogtam fejét, és mélyen a szemébe nézve megcsókoltam. Kopp-kopp. Idegesen felpattant. Betakaróztam, hogy ne látszódjék a csupasz mellkasom. Hallottam az ajtóból Zayn zavarodott hangját, de nem értettem, mit makog odakint össze-vissza.

-Jó, intézem! – csukta be az ajtót feszülten Leeyoo. – Mentek a tetkóshoz, arra kér Hazz, hogy öltözz fel… Majd folytatjuk, ha akarod… - kimásztam a meleg takaró fogságából és elé léptem. Búcsúcsókot leheltem ajkaira, de csak egy rövidet, hogy megőrjítsem és már kint is voltam. 

Sietős léptekkel vonultam a gardróbszekrényem elé. Mit vegyen fel az ember egy tetkószalonba? Mérgelődve válogattam a ruháim között. Végül is, ez nem valami nemes-becses hely, úgyhogy bőven elég volt a farmer-póló. A fekete nadrágom mellé egy laza, fehér felsőt és military mintás kabátot vettem fel, az új ékszereimmel együtt. A hajamat copfba fogtam össze. Felvittem egy leheletnyi sminket és már késznek is nyilvánítottam magam.

Lerohantam a lépcsőn és bepattantam a srácokhoz a konyhába. Mosollyal az arcomon!  

-Héj! Jó reggelt gyönyörű! – nyomott egy puszit az arcomra Niall. – Fuu, de jó kedve van valakinek! Kérsz omlettet? – megpusziltam az orrát és kérdően pillantottam rá.

-Ha megcsinálod, megeszem… - elnevette magát, és ebből már tudtam, nekem kell készíteni, mindenkinek. 

A fiúk helyet foglaltak a kis asztalkánál, ahol reggelizni szoktunk. Hamar elkészítettem a sült bacont és a gofrit. Csináltam omlettet is, hátha valaki azt enne. Kiraktam a tányérokat és csak akkor vettem észre, hogy Harry sehol. Nem akartam rákérdezni, csak magamba őrlődni. 

-Gyógyszertárban van. – nézett rám Louis. Honnan tudta, hogy erre gondolok? – Mindjárt jön, csak vesz neked valami gyógyszert, ami jót tesz a kicsinek… 

Leültem és néztem Őket. Mindenki evett, csak én nem. Rosszul éreztem magam, és tudtam, hamarosan kidobom a taccsot. Kikellett volna mennem a friss levegőre, de már olyannyira hánynom kellett, hogy szólni se tudtam. Felálltam és elrohantam. Biztos nem néztek hülyének…

Berontottam Harry szobájába, ahol Ő épp vetkőzött. A fürdőbe beérve nyugalom öntött el. Azonnal a wc-hez hajoltam és kiadtam magamból mindent. Kinyílt a fölöttem lévő kisablak és Harry keze a homlokomat kezdte tartani. Szerintem, ebből hagyomány lesz, hogy reggelente a fürdőjében hányok. Rémisztő. 

-Kösz… - szóltam erőtlen hangon. 

Felálltam és Ő már kint is volt. Megmostam a fogam és kicsit bevizeztem a tarkóm. Kihajoltam az ablakon és beszívtam a londoni reggeli levegőt. Átjárta a tüdőmet a frissesség. Vettettem magamra egy utolsó pillantást a tükörben és már kint is voltam. Harry szótlanul nézett. Fekete farmer, fehér póló. Egybe öltöztünk, ha-ha.

Lent a konyhában mindenki úgy nézett rám, mint valami harci sérültre. Niall megsimogatta a kezem. A vállára hajtottam a fejem és egy kicsit lehunytam a szemem, majd én is enni kezdtem. Már majdnem minden elfogyott, mire mi leértünk Harryvel. Liam tekintetébe botlottam, és elpirultan mosolyogni kezdtem. Zayn is elvörösödött a kis incidens miatt, csak Liam bírta színváltoztatás nélkül. 

-Na, mi van? Volt egy kis Ziam? – bökött oldalba Niall. Bosszúsan rápillantottam. – Aha, akkor igen…- csalfán nevetett. Irritáló kis manó.

-Most ezt miért kell te köcsög? – álltam fel és sértődötten elviharzottam. Ideges lettem, de nagyon. 

Megértem, hogy csak úgy tud rám tekinteni, mint a kurvájára, de Istenem… ezt miért kell a tudatomra adnia? És most tényleg, kedveskedik, szeretget, aztán pofán csap egy hatalmas sértéssel? Olyan össze-vissza körülöttem minden… Egyik pillanatba totál bele vagyok habarodva, aztán megaláz, megbánt, esetleg megríkat és betelik a pohár. Nem bírom ezt…

Lerogytam az ágyamra. Csalódott voltam. Az IPodomért nyúltam. Bedugtam a fülest a fülembe, és elindítottam az első, tetszetős című számot. No Control. Teljesen ellazultam, bár a szöveg megmosolyogtatott, és elgondolkodtatott, de jobban lettem. Már négyszer-ötször végighallgattam a számot, és a refrént meg is jegyeztem. Vajon, ez hozzám szól, vagy csak tömegdal? Remélem az előbbi…

Az ágyam besüppedt és valaki megpaskolta a combom. Sikoltottam egyet. Felültem a szívroham szélén. Csak Harry volt. Nagyon nevetett rajtam, de ezt figyelembe se véve visszadőltem, és hallgattam tovább a megnyugtató kis zenémet. Ledőlt mellém és kivette az egyik fülesem. Velem hallgatta és énekelte. Valamiért sokkal jobban tetszett, ahogy ott, mellettem fekve énekelte, mint a lejátszóban. A szavak kellemesebben csengtek. Az érintése. A szöveg. A pillantása. Az ütem. Máris jobban lettem.

-Tetszik ez a szám? – ült fel.

-Aha. Olyan… nem is tudom. Te jutsz róla eszembe. – böktem ki. Azonnal meg is bántam. Ezt csak gondoltam… miért vagyok ilyen sík hülye? Nem daloknak kéne róla eszembe jutni, főleg nem ilyennek…

-Én? Ez… tényleg? – kérdezte, mintha el se hinné.

-Melletted töltött fegyver vagyok… az ártatlanság nyoma a párnán… Hát, biztos nem a cuki, Niall fog beugrani, hanem a perverz rossz fiú, Harold. – Ha előbb gondolkodnék, mint beszélnék, sokkal több kellemetlenen helyzetet megúsznék. De miért is lennék olyan zseniális?  – Bakker…

-Szóval, én vagyok a perverz, rossz fiúd? – nevetett fel. Fölém hajolt és mélyen a szemembe nézve, szinte suttogva szólalt meg újra. – Pedig, az ártatlanságod nyomát tényleg a párnámon hagytad… 

Grimaszoltam egyet. Nevetve nyomott egy puszit a hajamra és lemászott rólam. Felkeltem én is. Figyelmeztetett a nagyságos úr, hogy 10 perc és indulunk a tetkóshoz. A zsebembe süllyesztettem a zenelejátszót és még egy kicsit fetrengtem az ágyamon. Jól esett a sajátomba feküdni. Az órámra pillantottam, 9 perc eltelt. Felálltam és lementem a lépcsőn. 

-Fuu… komoly? 29 másodperc! – sziszegte a fogai közt Styles.

-Jaj, ne legyél már ennyire… türelmetlen! – löktem meg a vállammal az övét. 

Felöltözve kiléptem a hatalmas ajtón. Kellemes idő volt. Hideg, a gyilkos hideg. Zayn, Louis és Liam kint cigizgettek. Harry intett egyet Zaynnek és már úton is voltunk. Cigi szag volt a kocsiban. Bár én Harry mellett ültem elől, tisztán éreztem a friss dohány szagát. Harry egyik kezét a combomra tette, úgy vezetett. Bedugtam a fülest és számomra megszűnt a világ. Talán, és is elvesztettem az irányítást… még korán, a játék kezdetén.