42. rész Adom

Ma ér véget életem egyik legrosszabb éve. Igazából jó is volt benne, meg rossz is. Nem tudnám eldönteni, hogy milyen is volt. Vegyes. Voltak szép, és szomorú pillanatok. De a lényeg, hogy véget ér ma este, pontosan 4 óra múlva. És addig még vár ránk egy interjú.

-Áh, végre! Szisztok! – egy hosszú lábú, magas, barna hajú lány jött hozzánk. Modellnek néztem. Olyan kecses és karcsú volt, mint egy balerina. A haja alja szőkén világított. Egyszerű öltözéket viselt, fekete farmer és fehér ing. Meseszép mosoly és megnyerő természet. A hangja tiszta, és lágy volt. – Mehetünk, vagy Niall eszik valamit? – Niall nevetve bólintott. – Hja, amúgy, szia, Eleanor vagyok! Eleanor Calder! – vidáman fogtam vele kezet, és mutatkoztam be neki. – Jó, akkor először menjünk, együnk, aztán komolyan menni kell a stúdióba, fiúk! Gyertek! – a srácok készségesen követték Eleanort, ahogy én is.

A büfében azonnal csönd lett, ahogy beléptünk. Szinte csak Niall nevetése töltötte be a teret. Feszengeni kezdtem a tekintetektől. A szoknyámat húzgáltam lefelé, mint egy bolond. Liam megszorította a kezem, és visszacsöppentem a valóságba. Mindenki biccentett, intett és egyebek. A szorongásom kezdett eltűnni, ahogy Niall beszélgetni kezdett Liammel és velem. A hangjuk, és a kötetlenségük feloldott.

Niall feltankolt kajával, ahogy én is. 3 sajtburger, sült krumpli, eperturmix és pisztácia fagyi. Mindenki lesokkolva nézett rám. Jó, a terhesség meghozza az ember étvágyát. Plusz, ma van az év utolsó napja, szóval miért is ne?

Leültünk és falatozni kezdtünk. Mindenki előtt szinte csak fagyi és valami nyalánkság volt. Mi viszont Niallel külön asztalhoz kellett, hogy üljünk. Nevetve kajáltunk. Idióta fejeket vágott minden falatnál, én pedig nem bírtam magammal. Hangosan nevettem, mint egy gyerek. A többiek már kész voltak, ránk várt mindenki.

-Figyelj, Nialler, bekísérem a srácokat Michaelhez, majd gyertek ti is! – Eleanor felállt és távoztak. És még csak a 2. burgert ettem. Zavart Elenor. Szép, magas, Harryhez illő, menő lány. Mellette még csúnyábbnak éreztem magam.

-Héj, minden rendben? – Niall megsimította a kezem. – Ugye, jól vagy?

-Niall… miért vagyok ilyen csúnya? Miért nem lehetek, mondjuk olyan, mint Eleanor? – lerakta a csirke szárnyakat és megtörölte a kezét. Összeráncoltam a szemöldököm, mert fogalmam sem volt, mit akar csinálni.

-Tudod, Azz, ezért szeretlek annyira! – kezével végigsimított az arcomon. – Gyönyörű vagy, és nem látod magad annak… csak ne lenne ilyen mocskos a szád… - visszadőlt és sóhajtott, hangosabban, mint valaha. – Nagyon szereted Őt… - csalódott mosoly jelent meg az arcán. Többet már nem is mondott.

Az étel nehézkesen ment le a torkomon. Nem… nem szeretem. Mármint, nem tudom. Niall lehet, hogy jobban kiigazodik rajtam, mint én. Összeszorult a szívem. Úgy sajnálom ezt az egészet. Igazából, Niall a legnormálisabb és Ő érzi leginkább úgy, hogy nem szeretem. Olyan drága, és pótolhatatlan, de ezt nem tudnám neki elmondani. Ehhez is kevés vagyok.

-Tudod, amikor először kiszemeltünk nem hittem volna, hogy ennyire beléd esek… - maga elé bámult. Kék szeme máshogy csillogott és ez még jobban fájt. Fájt, hogy nem boldog.

-Nekem tudod mi volt rólad az első benyomásom? – kék szemeit rám vezette és hatalmasakat pislogva figyelt. – Éreztem, hogy te mindig mellettem leszel… És ha nem is hiszed el, szeretném, hogy tudd… - nem hagyta befejezni a mondatom. Megcsókolt. Elvörösödtem. Visszacsókoltam, én buta… de ennek nem lehet ellenállni…

A terem már üres volt. Csak mi ültünk ott. Szuszogva és kipirulva. Az ajkamba haraptam és vártam. Ő felállt és a kezét nyújtotta. Bevallom, kicsit csalódott lettem. Azt hittem, hogy folytatjuk, vagy valami. De nem! Ilyen is ritkán van, amikor én vágyok rájuk… Áh, ez hihetetlenül szuper.

A folyosó teljesen kihalt. Kézen fogva andalogtunk. Bekísért Louhoz a sminkes szobába. És elment. Én pedig ott maradtam a kesze-kusza gondolataimmal, amik csak körülötte jártak. És az édes ajkán, az érintésén, a mosolyán, a szeme csillogásán…

Az este nagyon lassan telt. Csak járkáltam a szobában, mint egy félkegyelmű. Louis percenkét kérdezte, hogy ki a bajom okozója, de nem tudtam rá mit felelni. Kurvábbnak éreztem magam, mint a világ legnagyobb kurvája. Egyik nap ő, másik nap ő kell. És most egyik se. Vagyis, nem tudom.

Igazából mindet kéne utálnom, de ez nem nagyon akaródzik. Nem tudom, mi az, hogy szerelmesnek lenni. De ha azaz, hogy vágyunk a másikra, imádjuk a társaságát, és bár sokszor haragszunk rá, minden ellenére kedveljük, akkor én egyszerre 5 fiúba is belehabarodtam, ami bárhonnan nézzük, elég gáz. De ez nem lehet igaz! Nem szabad hagynom, hogy ténylegesen szerelmes legyek bármelyikükbe is.

-Megelégeltem a járkálásod, vagy elmondod, mi van, vagy harapófogóval szedem ki belőled! – Louise megragadott és visszarántott a földre. Megráztam a fejem, csakhogy észhez térjek.

-Ahj, Louise… nincs baj, csak sokat gondolkozom… Ennyi! – megsimogattam a kezét, de még mindig furán méregetett.

-Nem tetszik ez nekem… Valamelyik idióta van az ügybe, úgy érzem… - és tudja! Ez ennyire lerí az arcomról? Vagy csak szimplán mindenki gondolatolvasó? – Aha! Igazam van! Tiszta vörös vagy! Mesélj csak Azealia! – leültetett a kanapéra és izgatottan pislogott rám a hatalmas pilláival.

-Hát, nem tudom. – összeráncolta a szemöldökét. – Nekem ez bonyolult… Én nem illek ide. – körbenéztem és Ő is így tett. – Valahogy, nem áll nekem össze a kép. – csalódottan a kezemet kezdtem nézegetni. Érdekesebbnek bizonyult, mint Lou szemébe nézni.

Nem szólt egy szót se, csak hümmögött. Bekapcsolta a tv-t és hátradőlve kapcsolgatott az adások közt. Szégyelltem magam, bár nem tudom miért. Meg se mertem mozdulni. A sebeimet vizsgálgattam és csodáltam.

-Harry azt mondta, hogy különleges vagy, aki különleges bánásmódot érdemel. Azt hittem, csak egy újabb kis picsa, de te jöttél helyette. Nem tudom, mi igazából a bajod, de szerintem kár rajta kattogtatnod az agyad. – megemeltem a fejem. Kedvesen nézett rám. Semmit se tud.

***

Lassan telt az idő a semmittevéssel. Már alig vártam, hogy jöjjenek a faszfejek. És pontosan 23:45-kor meg is érkeztek értünk. A tetőre mentünk ki. Fönt csak mi voltunk, és persze a srácok stábtagjai. Mindenkinek pezsgőt osztottak. De milyen meglepő, az enyémben szőlőlé volt. Mosolyogva játszadoztam a poharammal. Ha jól éreztem, Liam is gyerekpezsgőt ivott.

És visszaszámoltunk. A hideg rázott ki, ahogy egyre közelebb lett az új év. Sírhatnékom támadt. Remegtek a térdeim, elszorult a torkom, kiszáradt a szám… 5… 4… 3… 2… 1… BOLDOG ÚJ ÉVET!

Dudaszó, tűzijáték, zene és sikoltozás vett körül. Megfordultam és a hozzám legközelebb eső ember karjaiba bújva, könnyezve szuszogtam. A szerencsés nyertes Louis volt. Először meglepődött, majd szorosan magához ölelt. A teste melege feltöltött. Nem akartam hangosan zokogni, ezért nyeltem és nyeltem a könnyeket. Ő a hátamat kedélyesen simogatta. A pulzusom az egekbe repült az érzések tengerétől. Kiismerhetetlenné váltam saját magammal szemben.

Mindenkit sorra megölelgettem és boldog újesztendőt kívántam. Az utolsó ember Harry volt. Ahogy nyújtózkodni kezdtem, hogy áttudjam ölelni, a szoknyám túl magasra libbent. A szél egy könnyed mozdulattal már fel is repítette a lágy anyagot. A természetes bőrszínem azonnal rákvörössé változott át. Harry hangos nevetésben tört ki. Szerencsére rajta kívül más nem látta az esetet. Beleboxoltam a vállába, de ahelyett, hogy még taszítani tudtam volna rajta, magához ölelt és szerető karolásba zárt.

-Jövőre már Rebelle is itt lesz… - megcsókolta a homlokom, az én arcomra pedig hatalmas mosoly ült ki. De éreztem, hogy visszakell vágnom.

-És mi van, ha addig sikerül megszöknöm? – komolyan kérdeztem, bár igyekeztem játékosságot csempészni a hangomba.

-Nem hagyom, hogy kicsússz a kezeim közül, hidd el! – bólogattam, egy amolyan „okszia” fejet vágva. Jaj, de vagánynak érzi magát!

-Na srácok, irány a buli! – Mark elordította magát és mindenki hangos ovációban tört ki. Kivéve engem.

Azonnal pánikolni kezdtem. Nem szeretek buliba járni, sőt, rendesen félek tőle. A tömeg, a lökdösődés. Azért 5 apukától elvárnám, hogy minimum ennyi felelősség legyen bennük, de lehet, hogy túl nagyok az igényeim. A fejemet rázva lépkedtem a srácok között. Előttem, mellettem, mögöttem is volt biztonsági is és ördög is. Nem mintha innen akartam volna megszökni.

De lehet, hogy még ez fog a legjobban kapóra jönni. Leisszák magukat, én meg kisétálok az ajtón. Így lesz! Új életet kezdek Dzsenivel és a vőlegényével! És minden a helyére kerül… visszamegyek Anyuhoz…

Az ötleteimtől hatalmas mosoly ült ki az arcomra. Már a szabadság gondolata is feldobta a kedvem. Elmúlt a szorongásom, és egyre csak azt kezdtem hajtogatni, hogy „menjünk, menjünk!”. A kocsiút röpke perecekig tartott csak. Senki nem szólt semmit. Én meg vigyorogtam.

A bár elég kicsi volt, tele sok-sok emberrel. Ideális a szökésemhez. Bevonultunk és leültünk. A gorillák körbezártak. Na ne… Niall és Zayn 2-2 őr kíséretében ment el italokért. És én ott ragadtam. Bármit is gondoltam, semmi se jött volna össze.

-Gondoltam, hogy szökni akarsz édesem, de hidd el, nem engedünk el egyhamar! – Harry megcirógatta az arcom és a jókedvem azonnal el is szállt.

-Akkora fasz vagy! – szúrósan néztem rá. Megtudtam volna ölni. Megpuszilt és folytatta a combom simogatását. Én pedig folyamatosan a szememet forgattam.

A lányok körbeállták a boxunkat és enyelegve, nyál csorgatva a fiúkat nyúzták. Rámenősek. Utálom Őket. Tettetik a buta, plázacicát. Rengeteg smink, póthaj, picsáig érő ruhácska, amiből kibuggyan a push-up mellük. Hangosan rágcsálták a rágójukat és folyamatosan nyelték a feleseket. A srácok szavain nevetgéltek. Harrynek ez nagyon bejött. Azonnal fűzni kezdte a kívánós bigéket. Tátva maradt a szám, és féltékenység töltött el.

Összefont karokkal magam elé nézve ültem és számoltam a másodperceket. Hogy lehetek ennyire cseszettül idióta? Azt hittem, hogy hú, meg há?! Komolyan?! Majd Harry pont befejezi ezt a bukó fasz stílust! Áh, és én még reménykedtem, hogy nem hazudok, amikor azt mondja, szeret. De mind hazudnak. Mármint, úgy gondolom.

-Héj, ne hisztizz! Haza mennyünk? – Liam kedvesen megsimította kezem, visszarántva a földre.

-Igen! Vigyél vissza Londonba! – a zenét túlüvöltve ordítottam a fülébe. Elégedetlenül nézett rám.

-Szólok Prestonnak, hogy vigyen minket vissza a szállodába. – Zayn kikászálódott, és Prestonnal kezdett tárgyalni. – Na, ki jön haza? – kedvesen mosolygott körbe a barna szemű. Azonnal felnyújtottam a kezem. – Akkor, Azzt, engem, Liamet és Niallt kéne visszafuvaroznod, tesó. – rácsapott Preston vállára nevetve.

Kimásztam a boxból. Nem is én lennék, ha valamit nem bénáznék el. Hátulról meglöktek, igen nagy erővel. Elvesztettem az egyensúlyom és kifordult a bokám. Szegény Mark zakójába kapaszkodtam meg, rántva magam után Őt is. Ha nem lenne olyan király Mark reflexre, simán elestünk volna, de felrántott a zuhanó állapotomból. Komolya arccal fürkészett. Szégyelltem magam. Picsásan viselkedtem ezzel a bokakitöréses akcióval. De valamit tennem kellett. Megöleltem a mogorván vizslató őrt, aki viszonozta a gesztusom.

Nagy nehezen, de sikerült elindulnunk. Louis és Harry észre se vették, hogy elhagyjuk a bárt. Szóval, simán meg is szökhettem volna. Azt se vette volna észre, annyira lefoglalják a lányok. De ha én csináltam volna ezt, szerintem úgy megerőszakolt volna, hogy a továbbiakban itt töltött időből egy percre se tudnék lábra állni.  

-Nem baj, hogy miattam ott kellett hagynotok ezt a fergeteges bulit? – kicsit furdalta a lelkiismeretem, hogy lehet, miattam hagynak ott egy iszákos estét. Miattam nem lehetnek fiatalok és szabadok.

-Utálom ezeket a helyeket! Csak Hazz és Lou szeretnek járni. Én nem bírom a tömeget… - Niall vállat rántva válaszolt. – Inkább fekszem veled otthon a kanapén, minthogy itt fulladjunk meg a piaszagban… Igaz, szeretem az alkoholos dolgokat, de nem így.

-Adom! – biccentett Zayn is. – Jobb is, hogy visszamegyünk, mert kurva szar a cipőm.

Nevetve néztem körbe a társaságunkon. Leey csendes volt és rítt az arcáról, hogy mindjárt elalszik. Odabicegtem hozzá – rohadtul fájt a bokám, olyan volt mintha mindig bele-bele hasítottak volna egy baltát –, és átöleltem. Úgy álltunk ott, mint a jóféle 30-as éveinek végén járó, party utáló felnőttek. Már majdnem elaludtam állva, amikor befordult a kocsink. Halkan „éljeneztünk” és sorba hullottunk be a kisbuszba.

Liam vállára hajtottam a fejem. A kisbuszban lévő óra hajnal 4-et mutatott. Nem volt erőm ledöbbenni ezen. Nehéznek éreztem a végtagjaimat. Zsibbadt a bokám és a szemeim is nehézzé váltak. Az első kanyarnál elnyomott az álom. Pedig autóutazás során sose vagyok képes elaludni. De most változott a helyzet. A fiúk bódító parfümének az illata, Leey közelsége és az irdatlan fáradság eljuttatott az álomvilágba. 

Sziasztok! 

Fuu, nem tudom, ti hogy bírtátok ezt a nagy meleget, de mi majdnem meghaltunk. Ma meg az a nagy vihar... Hát, az idő is olyan kiismerhetetlen, mint Harry hangulata :D Várom a véleményeket kommentbe! Remélem tetszeni fog! 

All the love