9. rész Ajándék

A fiúk gofri sütése elég szórakoztató volt, de nem akartam furcsa íz világú vacsorát enni, ezért a kezembe vettem az irányítást. Eleinte a három srácnak nem tetszett a dirigálásom, de felfogták, hogy a segítségemre szükségük van.

Niall és Zayn csinálta a pudingot, habot és egyéb feltéteket. Louis ragaszkodott hozzá, hogy mellettem legyen (bár szerintem ebben a helyzetben esélyem sem lett volna szökésre), így mi ketten a tészta készítői voltunk.

Őszintén azt hittem, hogy Louis egy mocskos, undorító, perverz állat, de mint sütés közben kiderült, egy nagy-nagy gyerek. Viccelődött, hülyült és figyelmes volt. Kérdezgetett, és amikor látta rajtam, hogy pocsék téma felől érdeklődik, humorizálni kezdett. Sokat mosolyogtam és nevettem rajta. Jól esett a figyelme és a törődése. Ez az énje jobban tetszik, mint a délelőtti vadállat.

Hamar végeztünk és kisütöttük az adagot. Zayn megterített a nagy asztalnál és kiszólt Liamnek és Harrynek. Nevetve jött be a két fiú, és jelenlétük arra késztette a másik hármat, hogy helyet foglaljanak. Rám maradt a feltétek kipakolása. Makogtam pár obszcén szót, és hordani kezdtem a dolgokat. Természetesen senki, észre se vette, hogy éppen szenvedek 3 tányérral. Nem baj.

-Jó étvágyat! – foglaltam helyet Niall és Louis között. Louis keze egyértelműen a combomra vándorolt és kis köröket kezdett rajta leírni. Lélegzésem kicsit elnehezedett, de igyekeztem helyrerakni. Niall látta a jelenetet és igen szúrós tekintettel ajándékozta meg Louist. Hál’ égnek, abba hagyta a combom cirógatását és belekezdett az étkezésbe.

Én szokásos módon 3 gofri után kidőltem. Bár farkas éhes voltam, nem tudtam többet enni. Ámbár Niall a 9.(!!!) gofriját pusztította be. A másik négy is igen jóízűen ette az édességet. Kicsit furán néztek rám, amikor az utolsómmal kínlódtam, de ez van.

Vacsora kellős közepén megérkezett a bútorom, így Louis rohant átvenni mindent. Harry sietett a segítségére, én pedig elkezdtem elpakolni a kiürült lekváros üvegeket, tejszínhabos edényt. Zayn megköszönte a vacsorát, nyomott egy puszit az arcomra és kiment. Pár perc múlva követte Őt Liam is.

Niall még maradt, mert hogy evett. Mosolyogva néztem, ahogy a már ki tudja hanyadik gofriját majszolgatja. Visszatért Louis és Harry is, de már nem ettek. Louis felállt és kiment. Nem szólt, csak kacsintott. Végül Niall és elment és nyomott egy igazán nagy, cuppanós puszit az arcomra. 

-Segítek pakolni. – állt fel Harry az asztaltól. Nem szóltam semmit. Összeszedtem a tányérokat és mosogatni kezdtem. Beállt mellém Harold is, és Ő is valami hasonlót kezdett csinálni.

-Egyedül is tudok mosogatni, és nem hinném, hogy most meg tudnék szökni, szóval te is mehetsz, mert gondolom, van jobb dolgod is, mint itt állni, és mosogatni. – szólaltam fel, végig az edényt nézve.

-Szerintem, jobb, hogy itt vagyok veled. Szeretnélek megismerni. Mesélj valamit. – beraktam a vízbe az edényt és felé fordultam. Összeráncoltam a szemöldököm és úgy meredtem rá.

-Te komolyan azt szeretnéd, hogy meséljek neked?

-Aha. Mesélj, mondjuk a kedvenc dolgaidról… vagy a családodról, vagy akármiről. – halványan elmosolyodtam és elkezdtem mesélni. Csak mondtam, mondtam és mondtam. Szép lassan elfogytak az edények is. Már a pulton ültem és Harryt faggattam. 

Elég sok mindent elmesélt magáról, ami kicsit meglepett. Neki se volt könnyű gyerekkora, és most se egyszerű az élete. Amikor tudatosult bennem, hogy Ő elvileg világsztár kicsit elgondolkodtam, és a 2 napja bennem motoszkáló kérdés még jobban elterjedt az agyamban, csak már kicsit másképp. Ugyan mi a szarért engem rabolt el a világhírű banda? 

-Vettem neked egy kis ajándékot. – fejezte be a mesélést és közelebb lépett. Talán túl közel. Éreztem lélegzetét, és szívverését. Finoman megfogta a kezem és lesegített a pultról. Már a puszta érintésétől kirázott a hideg, de erősnek kellett maradnom. 

Az asztalhoz mentünk és a székéről felkapott egy naplót. Egyszerű, szürke darab, mely attól különleges, hogy a nagyvárosok nevei díszelegnek rajta fekete betűkkel. Nagyon megörültem neki, és Harry nyakába borultam, elfeledve, ki is Ő valójában. Amikor az agyam már harmadjára pörgette le azt, hogy vett nekem valamit Harold, előjött bennem a kérdés, hogy mit kér ért cserébe. 

-Semmit. Azért vettem, hogy leírd bele, amit csak akarsz. – vonta meg a vállát. Mosolyogva nyomtam egy puszit az arcára megköszöntem az ajándékát. Őszintén örültem az ajándéknak, mert mindig is írtam naplót. – Mehetünk berendezni a szobád?

-Mehetünk… 

Harry megfogta a kezem, és kirángatott a konyhából. A nappaliban a négy fiú a képernyőre volt tapadva, és elkerekedett szemmel nézték a Barney és barátait. Hm, érett, 20-21 év körüli fiúk. A mellettem álló zöld szemű elkiáltotta magát, és kiosztotta a feladatokat. Mind az öten jönnek segíteni nekem bútort összerakni. Fantasztikus.

Louis és Liam az ágyam darabjait kezdték el cipelni, míg Niall a komóddal kínlódott Zayn segítségével. Harry az éjjeliszekrényemet vállalta, nekem pedig a kiegészítő cuccokat nyomta a kezembe. Mi ketten még vártunk egy kicsit, hogy elindulhassunk, mert a többieknek nem kis munka volt a 3. emeletre felcipelni a dög nehéz bútorokat.

Kicsit elmerengtem, miközben az ablak mellett álltam, és kifelé bambultam az ablakon. Kint süvített a szél. A ház előtt lévő óriási fák ágai ide-oda ringtak a nagy lökésektől. Mintha csak táncot jártak volna. Néhány villámot is megpillantottam az égbolton, melyek megvilágítottak egy-egy közeli, vagy távoli pontot. Az esőcseppek hada futott végig a nagy ablakon, egymással versengve.

Nagyokat sóhajtva gondolkoztam. Hiányzott a szabadság, a cukrászat és Dzsenn. Régen, amikor esett kint az eső, apám hülyébb volt és részegebb. Mindig megvert, én pedig – hogy elmeneküljek előle – bebújtam az ágyam alá, és ott aludtam. Emlékszem, fáztam, féltem és sírtam, természetesen csak halkan, nehogy megtaláljon. Az iszonyatos emlékek kicsit felkavartak. Megráztam a fejem és a gondolataimat próbáltam elterelni. 

-Minden rendben? – kérdezte mögülem Harry.

-Kicsit elgondolkodtam… ennyi. – fordultam felé, igyekezve érzelemmentes arcot vágni. 

Harry elkerekedett szemmel figyelt engem. Végignéztem magamon, majd rajta. Barna, göndör haja össze volt kötve a feje tetején. Zöld szemei óriásira kitágulva. Fekete inge a rekeszizmáig ki volt gombolva. Nyakában ott lógott a kereszt, ami érintette pillangó tetkóját. Az a szép pillangó tetkót. Fekete csőnadrág, és érdekes, barnás, hegyes orrú bokacsizma. Mintha csak egy újság címlapjáról vágták volna ki.

És én? Superman-es, bő póló, ami a combom közepéig ért. Fekete, feszülős csőnaci és mamus. A hajam lazán volt összekötve, frufrum pár tincse pedig már arcomba lógott. Nem volt rajtam semmi smink. Pocsék. 

-Miért pont én? – törtem meg a csendet. Csak gondoltam a kérdésre, nem akartam kimondani...

-Tessék? – kicsit értetlen arcot vágott Harry, szóval szerintem Ő is más helyeken járt már... 

Nem akartam újra megkérdezni, mert úgy véltem, Ő nem tudna nekem értelmes választ adni. Szótlanul álltam, mint egy rakás szerencsétlenség. Lehet, hogy ott állt mellettem, de egyedül éreztem magam... és mi van, ha a napló is csak valami megvezetés? Miért érdekli Őt az életem? Miért?