10. rész Pakolgatás

A 4 cipekedő fiú kidőlt a parkettámon. Harryvel mosolyogva pillantottunk rájuk. Nem tudtam, sajnáljam-e Őket, vagy nevessek rajtuk. Egyrészt, megérdemelnek ennyi büntetést azért, amiért elraboltak. Másrészt, milyen rendesek már, hogy felhozták a cuccokat… 

-Na! Rendezkedjünk! – tapsolt kettőt Liam. A másik 3 is felpattant a padlóról és egy-egy dobozt kezdtek kipakolni. Ez így nem lesz rendjén.

-Miért nem osztjuk be, hogy ki mit csinál? – fordultam a falnak támaszkodó Harryhez. Megvonta a vállát. Szúrósan pillantottam rá. Köcsög? Á, egy kicsit sem! – Liam! – fordultam a barna szeműhöz – nem kéne beosztanunk a munkát?

-Okos! – mosolygott kedvesen. Kicsit elpirultam. Ritkán mondanak nekem ilyet… - Akkor, Niall és Zayn készíti el az ágyat. Louis és Tami a komódot és az éjjeli szekrényét! Hazz, miénk lesz a szekrény! – mindenki biccentett, kivéve a zöld szeműt.

-A szekrény lent marad! – megpördültem, hogy szembe kerüljek vele. Igyekeztem nem felrobbanni, és kedvesnek tűnni. Nem akartam lotyóskodni, de egy kis nyávogás belefért.

-Jaj, Harry! Légyszike, had legyen már itt az én szobcsimban a szeki… - nyávogtam, mint egy kiscica. Niall nevetett, és Liam is mosolygott rajtam.

-Ha ma velem alszol, akkor fent lehet a szekrény – kezdett el alkudozni. Magamban már mérlegeltem, hogy megéri-e az a szekrény, vagy nem. Végül is, Harry és Louis közt kellett döntenem. Akkor legyen inkább a zöld szemű. Bólintottam a lehető legtermészetesebb arccal. – Éljen! Lou, ma az enyém! 

Belekezdtünk a munkálatokba. Oda bicegtem Louishoz, bár kedvem se volt hozzá. Kedvesen rámosolyogtam. A tekintete rideg volt. Megértem. Biztos nekem is szarul esett volna ez az egész. De mivel én utálok haragba lenni, úgy döntöttem megpróbálom a lehetetlent. Felvidítom.

Megkocogtattam a vállát. Felállt a guggolásból és máris centikkel nagyobb volt, mint én. Kicsit belepirultam tekintetébe. Igazán férfiasan nézett rám. A kék szemek suttogták a dühöt és a csalódottságot. Vettem egy mély lélegzetet és megöleltem. Először mintha kicsit hátrahőkölt volna, és nem is viszonozta, de ahogy szorosabban fontam össze kezeimet, Ő is átkarolt. Keze mondjuk egészen a fenekemig vándorolt, és meg is paskolta azt, de legalább nem haragudott. Nyomott egy puszit a nyakamba és kicsit eltávolodott tőlem. Már máris másképp nézett rám. Kedves és szerelmes pillantás. Bár, nem hinném, hogy tudna szeretni, egy ilyen csúnya, dagadt, kurvát…

Elkezdtük összeszerelni a komódot. A barna parkettára hajtva a használati útmutató. Mind a ketten fölé voltunk hajolva, és igazán értelmetlen fejet vágva olvasgattuk a francia utasítást. Először nem is jöttünk rá, hogy nem az angolt olvassuk, mert mind a kettő elég értelmetlen volt. Összenevettünk, amikor már harmadjára magyaráztuk egymásnak, mi mit jelent.

Miközben mi a használati útmutatóval küszködtünk, Liam és Harold már majdnem beépítették a szekrényemet. Érdeklődve fordultam körbe a meleg padlón, és csodálkozva véltem felfedezni, hogy rajtunk kívül mindenki jól halad. Az ágyam már szinte készen volt, csak a fejtámla hiányzott róla. A szekrénynek csak a polcait, ajtóit kellett befúrni. Mesés, mi meg ott ültünk és nevetve tanulmányoztuk a humbugot. 

-Louis! El kéne nekünk is kezdeni építkezni! Nehogy már mi maradjunk le! – suttogtam közel hajolva hozzá.

-Igazad van! Nem mi leszünk a vesztesek! Na, nyomassuk! – pattant fel hirtelen. A lendülete engem is arra késztettet, hogy felálljak. Adtunk egymásnak pacsit és belevágtunk. 

Szép lassan kitisztult, mit is kell csinálnunk. Először még az se esett le, hogy melyek az oldalai a komódnak, de az egyik ábra tökéletesen rávezetett a varázslatra. Bő 20 perc alatt össze is raktuk a tárolót és viháncolva adtunk egymásnak egy pacsit. A többiek már a falnak támaszkodva pihentek, amikor mi végeztünk az első részével a dolognak. Még ott volt az éjjeli szekrény. A szemem azonban megakadt az egyik falon. Már az asztalom is ott volt, mellette egy nagyon nagy könyvespolccal, tele könyvekkel. Valahogy erre nem emlékeztem, de mindegy is. 

-Mindjárt beépítjük a tévét is, és a poszter is felkerül a falra. Ugye, Párizs a kedvenc városod? – állt fel a fal mellől Zayn.

-Aha. Imádom Párizst… - sóvárogtam kicsit elmerengve. Egyszer Fater megígérte, hogy elvisz minket Párizsba. Akkor még normális volt. Mielőtt alkoholista állat lett, rendesen dolgozott és fantasztikusan éltünk. Anya kezét is azt hiszem Párizsban kérte meg, jó pár éve.

-Majd a turnén meglátod élőben – ölelt át hátulról Louis. Kezemet automatikusan az övére tettem. Imádom, ha így ölelnek meg – mi is szeretjük a franciákat. 

A munkálatok folytatódtak. Zayn kinyitotta az óriási ablakomat, mert a ragasztószagtól megfájdult a fejem. Kint még mindig szakadt az eső. Sokszor dörgött az ég. Kicsit féltem, de nem mutattam ki az érzéseimet. Ez az egyik legrosszabb tulajdonságom, szerintem. Utálom, ha valaki kiismer, és tudomása van az érzelmeiről.

Az éjjeliszekrénnyel nagyon gyorsan meglettünk, szinte egy szempillantás alatt. Büszkén néztünk egymásra, amolyan „a profik” pillantással. Elkezdtük tologatni a bútorokat oda, ahol elnyerték a tetszésem. A négy fiú nagy türelemmel rángatta a bútorokat, miközben én Zayn mellett álltam és néztem, ahogy ragaszt, illetve festeget.

A szoba már 5x volt teljesen másképp igazítva, amikor is végre minden elnyerte a tetszésem. Az ágyamat az ablak mellé helyeztük el, így tökéletes kilátásom volt a hatalmas erkélyemre, illetve a zord időjárásra. Az ágy mellé tettük a kis éjjeliszekrényt, melynek tetejére egy stílusos, fehér, kagylóhéjas lámpácska került egy One Direction ébresztőórával együtt. Az ággyal szembeni fal közepén hatalmas Eiffel-torony plakát díszelgett, körülötte a fehér falon idézetek. A fiúk, ahogy olvasgatták őket, néha énekelni kezdték, ebből gondolom, hogy ezek az Ő dalaik. A komódom a plakát jobb sarkához került. Gyorsan beleraktam a néhány darab fehér neműmet és a naplómat. A komód mellé egy bambuszt tettünk, mert mégis kell növény a szobába. A bútor tetejére pedig azt a néhány kozmetikumot pakoltam, amiket ma kaptam.

A komód jobb oldalán volt a választófal. A kerekített boltozat felett is egy dalszöveg díszelgett. „Nobody loves you baby the way I do” – Senki se szeret úgy baby, mint én. Elmosolyodtam rajta. Lehet, hogy igaz. Lehet, hogy nem.

A boltozat másik oldalán már szürke volt a fal. Feketével voltak a falra festve a feliratok, illetve szimbólumok. A lépcsőtől baloldalra eső oldalon volt a szekrénysorom. A fehér szekrényekbe már be voltak rakva a szatyrok, melyek csak arra vártak, hogy kipakoljam Őket. A ruháim tárolását szolgáló bútorok betöltötték az egész falat, jobbról balra, fentről le. A szekrénnyel szemben egy fehér kanapé volt elhelyezve. Nem is tudtam, hogy vettünk ilyet.

Csodálkozva fordultam át a másik oldalra. Egy másik fehér kanapé volt a lépcső mellett falhoz állítva, jobb oldalon. Szemben vele egy kicsi, kör alakú asztalka volt, alatta szürke szőnyeg. A másik falra pedig rá volt szerelve a hatalmas tv. Nem igazán nézek tv-t, de egy ilyen szuper nagydarabnak nehéz lenne ellenállni. Fantasztikusan nézett ki a szürke falon a fehér tv. 

-Köszönöm! Tökéletes lett! – fordultam körbe a fiúkra nézve. A fekete alumíniumlépcsőnél állva csodáltuk együtt az elkészült szobát. Louis a kapcsolóhoz lépett és egy fokkal lejjebb vette a lámpa fényét. Így a szoba még hangulatosabb lett. 

Mind az öt fiút megöleltem és talán már 1000x is megköszöntem nekik a segítséget. Leindultak a játékszobába, Harry kivételével. Kicsit elhúztam a szám, attól, hogy maradni akar. Belül megszólalt a gyerek, és rohanni kezdtem az ágyam felé. Belevettettem magam a frissen vetett szürke álomtengerbe. Pár másodpercen belül két kéz ragadta meg a derekam és fordított meg. Nevetve pillantottam Harold uraságra. Ő is mosolygott. Ez ugye jó jel?