3. rész Kínzó élvezet

-Figyelj! – hagyta abba a mellem piszkálást – Élvezd! Élvezned kell! – feszesen és élesen szólt rám. Kinyitottam a szemem és csodálkozva néztem meggyötört arcát. – Szűz vagy?

-Nem volt még barátom se… és senkivel se feküdtem még le… - beletúrt a hajába és ismét megcsókolt. 

A hasamat puszilgatva tért le a bugyim szegélyéhez. Nem szólt semmit, csak figyelte engem. Egyre zavartabbnak éreztem magam. A tekintete olyan kedves volt, tettei mégis ellenem szóltak. Ahogy ujját beleakasztotta a fehér neműm tetejébe összerezzentem és ugrottam egy nagyot. 

-Eddig még nem bántottalak… szeretnéd a rosszabbik verziót? – higgadtan kérdezte. Apám, amikor rosszat csináltam felképelt, Ő nem… Gyengén megráztam a fejem. – Jó kislány! 

Hagytam, hogy lerángassa rólam a francia bugyimat. Az önbecsülésem kevesebb volt, mint 0. Édesen megsimította a combom és apró puszikat nyomott rá. Egyre feszültebb és ingerültebb lettem. A csókjai egyre beljebb haladtak. Már majdnem a középpontomnál járt. A lábaimat összecsaptam, úgy, hogy a feje ott maradt… A szeme eddig zöld volt, most inkább feketének láttam. Megragadta a combjaimat és hosszú ujjait beléjük mélyesztette. Dünnyögött valamit, de nem értettem kristály tisztán.

Szorítása egyre erősödött. Borzasztóan égetett. Már meg akartam magam adni, de helyette elengedett, én pedig ösztönösen nyitottam szét a lábam. (Én barom) Nem szólt semmit, csak felnyomta 3 ujját. Felsikítottam és ismét vonaglani kezdtem. 

-Ha rossz vagy, rosszul jársz! – hangja gúnyos volt. Nem láttam arcát, mivel szememet becsukva tartottam és ajkaimba is úgy beleharaptam, ahogy csak lehetett. Éreztem a fémes ízt és keserűség öntött el. 

Harry tevékenysége egy idő után már kezdett kellemes lenni, de még mindig borzasztóan fájt. Már majdnem élveztem, amikor is abbahagyta. Kinyitottam a szemem. Épp a boxerét szedte le magáról. Büszkesége hatalmas volt. (nem tudom, mik az alapméretek, és mihez kell viszonyítani, de ez elég nagy volt) Megráztam a fejem. Nem akartam ezt az egészet. Nem akartam vele lefeküdni, sőt, nem is akartam vele lenni. 

-Jó! Megadom magam! Olyan kis szexin fekszel ott, hogy most megkíméllek az extra hard verziótól. – hányta a szavakat én pedig igyekeztem kitalálni, hogy menekülhetnék el. A legjobb verziónak az tűnt, ha jól tökön rúgom. Már emeltem a lábam, de elkapta a bokám. – na, ide figyelj! Nem bántottalak, nem ártottam neked, csak megmentettelek. Most azt csinálod, amit én mondok, és nem akadékoskodsz. Fejezd be a hülyeségeidet. Hidd el, élvezni fogod! – fölém kerekedett és megcsókolt. Nem csókoltam vissza, mert nem érdemelte meg. Megforgatta a szemeit és még egyszer végigmért. – Előre is bocsánat… - a hangja fojtott volt, amit nem értettem, hisz nem Őt akarták épp megerőszakolni.

-Mit kérsz bocsánatot? Mert elraboltál? – a szavak elhagyták a számat, pedig nem akartam semmit se szólni…

-Hát ezért Cica!! – a farkát belém vezette. Ilyen fájdalmat még soha a büdös életbe nem éreztem, mint ha kettészakadtam volna. Borzasztóan fájt. A könnyeimnek utat engedtem, bár nem állt szándékomban, mert erősnek akartam tűnni. – ne sírj, jó? Utálom, ha valakit sírni látok… - hangjából az élvezet szólt, belőlem pedig a fájdalom. Keservesen sírtam, és harapdáltam az ajkam. 

Harry a tempót felgyorsította. Már nem fájt annyira amit csinált, kezdett kellemessé változni. A szememet kinyitottam és kicsit megremegett a gyomrom. Harry szemébe lógtak göndör tincsei. Engem nézett. Elkaptam a tekintetem és a tetoválásait kezdtem nézni. A alhasamban valami nagyon jót kezdtem el érezni. 

-Sikítsd a nevem, ha elélvezel… - a zöld szemű nyögvenyelősen, és kicsit érthetetlenül, de sikeresen kimondta a mondandóját. Nem sok kellet már ahhoz, hogy elélvezzek. A hangját hallva a testemet elektromosság járta át. A nyakamat kezdte puszilgatni, ami teljesen elvitt.

-Harry!!! – sikítottam torkom szakadtából, már csak azért is, mert élveztem, más részt, reménykedtem benne, hogy végezünk, vagy végez. Még lökött párat és ledőlt mellém. 

Nem szóltam semmit, csak remegtem. A gondolatai cikáztak mindenféle hülyeségről. Féltem. Féltem Tőle, a többiektől, a tetteitől és az egésztől. Megragadtam a takarót és magamra rántottam. Harry kisöpört egy tincset az arcomból, finoman és kedvesen. 

-Elmehetek? Kérlek! Nem mondom el senkinek… csak had mennyek el innen! – könyörögtem naivan.

-Te már hozzánk tartozol… ugye, nem hitted, hogy elmehetsz? Itt maradsz szépen velünk. A Mi részünk vagy mától. Ne izgulj, jól fogod magad érezni. Most is élvezted, a többit is élvezni fogod. – nyomott egy puszit a homlokomra. Ellöktem magamtól. – gyere, zuhanyozzunk le! – megragadta a karomat és egy mozdulattal kirántott az ágyból. Nem tudtam lábra állni, úgy fájt a lábam közötti rész.

-Aúú!! – elkezdtem zuhanni a föld felé, de elkapott. Kár, összetörhettem volna magam, és akkor kórházba kerültem volna. Onnan megszöktem VOLNA. Kár, hogy csak VOLNA. Harold közben nevetett.

-Szeretem az ügyetlen lányokat. – nem szóltam semmit, csak fintorogtam. 

Megengedte a vizet és felültetett a mosógép tetejére. Én azt hittem, hogy zuhanyozni fogok, de a kád víz nem erre a következtetésre mutatott. Amikor már megtelt a kád vízzel és habbal a zöld szemű fiú ismét felemelt és belerakott a kádba. Kicsit beütöttem a fenekem, ezért feljajdultam, de nagyon nem foglalkozott vele. Már majdnem elhelyezkedtem tökéletesen, amikor Őméltósága is beakart ülni. 

-Te mit csinálsz? – kérdeztem elkerekedett szemekkel.

-Azt mondtam, fürdünk. Te, meg Én. Ezen mit nem lehet érteni? – mosolygott. A szava nem bántottak meg, inkább csak elmentek a fülem mellett. Miután beült kicsit kellemetlenül éreztem magam, és igyekeztem a habbal eltakargatni magam. Lehet, hogy már látott meztelenül, de ez nem azt jelenti, hogy csak így láthat. – mesélj magadról!

-Tessék? – nem értettem, mit akar. Most komolyan? Elrabol, megerőszakol, aztán ismerkedni akar?

-Mesélj magadról! Hova valósi vagy, kedvenc hülyeségeid meg ilyesmi…

-Mi a faszért mesélnék neked? – igen. Tudok én durva is lenni. Minden erőm kellett ahhoz, hogy kimondjam a szavakat, de végre jól esett káromkodni.

-Ejnye-bejnye! Szép lányok ne beszéljenek már csúnyán! – megragadta a karomat és egy laza mozdulattal magához rántott. – Arra kértelek, hogy mutatkozz be! Vagy tudod mit, legyen egy kis hancúr előtte?

-Nem! – kicsit megrettentem. -  Na, jó! Feladom… mire vagy annyira kíváncsi? – pöppet tettetem a dráma királynőt, hátha lesz valami pozitív hatása rám nézve.

-Hol laktál? – kezdett bele a beszélgetésbe. Finoman ellöktem magamat mellkasától, és a mellette lévő helyre ültem le.

-Manchester. – már nyitotta volna a száját a következő kérdés miatt, de én folytatni kezdtem a mondókám. – Nincs családom. Egyedül lakom itt, Londonban. A szüleimtől elszöktem, kb. 4-5 hónapja. Azóta itt élek.

-Miért? – a szemei elkerekedtek. Kicsit úgy tűnt, mint ha érdekelné a dolog. Nem akartam neki megnyílni. A szemem sarkában már megjelentek a könnycseppek, és a sebeimet simogatva némán ültem a barna fiú mellett. – Ha nem akarod elmondani, akkor nem! – kiszállt a kádból, és mire felfogtam, mi történ már ki is ment. 

Gyorsan lemostam még egyszer magam és kerestem egy törülközőt. Direkt nem azon az ajtón mentem ki, amin bejöttem, mert nem akartam Harryvel találkozni. Egy teljesen kivilágított folyosó volt az ajtón túl. Elindultam balra, és az első esendő ajtón bementem. Pech. Egy teljesen rumlis – bár igen kellemes illatú – szoba volt. 

-Van itt valaki? – kérdeztem vékony hangon. Reménykedtem, hogy senki, de válaszul egy morgást kaptam. – Ha van itt valaki ép elméjű, akkor jöjjön már, és adjon nekem valami tiszta ruhát. – a hangsúlyom megváltozott, mert valamelyik barom annyira nem volt képes, hogy idejöjjön amik hallja, hogy itt vagyok. Normálisak ezek?

-Okés, jövök Baba! Milyen ruha kell? Póló-boxer megfelel? – a hang lágy volt és kedves. Bár Babának(?) nevezett, nem haragudtam meg, mert kedvesen mondta. Hűű, ebben a házban kedvesség is van?

Pillanatokon belül a barna szemű srác jelent meg mellettem. Ciki, de nem emlékeztem a nevére. Olyan édesen figyelt, én pedig kicsit elbambulva álltam mellette. A haja oldalt le volt tarolva. A szeme mézédesen pislogott rám. Volt az arcán egy kicsi szakáll, de nem vészesen szar, hanem igazán tetszetős. Hűű

-Öhm… - elvettem a pólót és a rénszarvasos(mi???) boxert. – Köszönöm… de, figyelj csak… mit is mondtál, hogy hívnak? – totál vörös fejjel a földig süllyedve kérdeztem meg a barna szeműt. Elnevette magát. Ez jó jelnek tűnt, vagy nem?

-Liam. Liam James Payne. De… a barátaim Liamnek hívnak. – mosolygott és mivel kedves volt, és nem bunkó, visszamosolyogtam.

-Köszönöm Liam! Hol vehetem fel ezeket?

-Itt? – ismét elnevette magát. Aha, szóval Ő nevetős srác, vagy az én humorom jó. Hm, is-is. 

Kiment a szobából egy másik ajtón és eltűnt. Félredobáltam pár pólót és gatyát, majd sikeresen felöltöztem. A szekrényen lévő nagy tükörben vetettem magamra egy pillantás. Kicsit gázul néztem ki, de ez van. 

Bementem azon az ajtón, amin Liam az előbb és egy kicsit tátva maradt a szám. Egy játékszoba szerűség volt a helység. 6 fotel, 6 konzol. Az óriási tv elé voltak téve a fekete ülőalkalmatosságok. Azok mögött a falon egy hatalmas szekrény volt, ami telis-tele volt játékokkal.

Ott álltam az ajtóban, mint egy szerencsétlen, tátott szájjal. A 3 srác felém kapta a tekintetét, amikor az egyik odajött hozzám. Azt hiszem Zayn volt a neve, bár nem vagyok benne biztos. Szőke, kék szem, helyes arc és kicsit különös akcentus. Kedvesen mosolygott én pedig csak ott álltam és vártam. Vártam a csodát, ami valahogy nem érkezett.