4. rész Szabályok

A szobában álltam, mint egy nagy rakás szerencsétlenség. Azt hiszem, Zayn jött oda hozzám. Kedvesen mosolygott rám, nagy kék szemeivel. Nem szólt semmit, csak megfogta a kezem és odavezetett az egyik üres székbe. Leült és én is helyet foglaltam. 

-És Azz, mivel akarsz játszani? – kérdezte a másik barna szemű gyerek. Na, az Ő nevét se tudnám megmondani.

-Nem tudom. Liam? Zayn? – kérdeztem a két biztos nevű fiútól.

-Hát, én nem tudom, azért kérdeztelek… - jött a válasz a barna fiútól. Hoppááá

-Na jó! Bemutatkoznátok újra? – feladtam, mert teljesen összezavarodtam, hogy ki kicsoda. Sose volt jó a névmemóriám, de ha stressz helyzetbe vagyok, akkor számomra teljesen értelmetlen bármit mondani.

-Louis vagyok. – hm, Őt egyszerű lesz megjegyeznem. Kék szemű, karamellás haj, bohókás stílus. Oké.

-Niall. – nyújtotta a kezét a kék szemű, szőke fiú. Kezet fogtam vele és elnevettük magunkat. Megemlítettem, hogy azt hittem, Ő Zayn, ezért azonnal Zayn is bemutatkozott újra.

-Okés! Igyekszem megjegyezni. Mikor mehetek haza? – kérdeztem kicsit félve. A fiúk egyenként fordultak felém, és furcsán néztek rám. Nem sejtettem ebből jót.

-Majd, kérdezd Harryt. De figyelj, szerintem jól fogod itt magad érezni. Gondolj bele, milyen jó lesz, minden nap lefekszel valamelyikünkkel, és kielégítesz minket… - sóvárgott Louis. A szám ismét tátva maradt. Felálltam és ijedten kimentem a szobából. 

Liam szobáján is átvágtattam és egyenesen Harry szobája felé vettem az irányt. Gőz erővel nyitottam be, de a szoba üres volt. Nekifutottam az ágynak, belevetettem magam és utat engedtem a könnyeimnek.

Miért? Miért pont engem raboltak el? Nem is vagyok szép… és Ők. Ők helyesek, miért is egy ilyen ribancra van szükségük? A Földön több millió nő él. Miért pont engem kaptak el az utcán? Miért ment Dzsenn randira? Miért nem keres engem? Hol vannak a cuccaim?

Kérdések sora záporozott előttem. És csak zokogtam. A könnyeim egyre gyorsabban folytak végig arcomon, és alig kaptam levegőt. Igyekeztem halkan sírni, és mélyen a takaróba burkolózni. Nem akartam, hogy bárki is gyengének lásson, de eddig túl sokáig kellett erősnek maradnom.

-Minden rendben? – a hangot felismertem, mert különleges volt, talán a hülye akcentus miatt, ami kicsit cukibbá tette a hang hordozóját. Nem szóltam semmit, csak a könnyeimet próbáltam elállítani. – Azz... tudom, hogy hallasz. Kérlek, legalább nézz rám! – kedves volt, de tényleg. Aki nemrég a combomat simogatta, most a hátamat kezdte el. A könnyeimet sikerült eltörölnöm, ezért kiegyenesedtem.

-Minden rendben. Miért jöttél? Miben segíthetek? – a hangom vékony volt, de próbáltam erősnek tűnni.

-Miért sírtál Édesem? Nekem elmondhatod… nyugodtan. – mosolygott és megölelt. Olyan rég éreztem már szeretetet. Ez az ölelés szeretetteljes volt. Hm, a könnyek megint megjelentek? Hát persze.

-Nem bízok senkiben. Bocs, de tényleg. Légy szíves, menny vissza a barátaidhoz.

-Harry szeretné, hogy gyere te is. – megragadta a karom és kirántott az ágyból. – de meg kell mosnunk az arcod, hogy ne lássák, hogy sírtál. 

Hűű, na itt kezdtem el mosolyogni. A szőke fiú adott hajgumit, ki tudja honnan. Összefogtam a hajam és a hideg vízzel megmostam az arcom. Jól esett. Kicsit mintha erőt kaptam volna. Kérdően pillantottam Niallre, mert kitartott karokkal állt mellettem. Megöleltem, ha már annyira szerette volna. (Woow, az az ölelés… bár nem szabadna Őt kedvelnem, kicsit kedvelem)

A játékszobába lépve mind a négy fiú felém pillantott. Louis beleharapott az ajkaiba, én pedig lesütöttem a szemem. A pólómat rángattam, ami mellesleg szuper finom illatú volt (Love Liam illat). Niall kicsit meglökdösött, ezért elindultam az üres fotelek egyikéhez, ami Zayn mellett volt.

Törökülésbe ültem a barnás-feketés fotelben és a mellettem ülő tetkós fit vizslattam. Én is szerettem volna egy tetkót, csak még nem tudom milyet. Mind egy, nem ez volt a lényeg. Zayn az ajkait nyalogatva méregetett, én pedig a pólóm szegélyét piszkáltam. Olyan zavarba voltam, mintha épp érettségiztem volna, és a bizottság előtt nem jutott volna eszembe a kérdésre a válasz. 

-Szóval… - kezdett bele Harry a mondandójába. – Beosztottam a heti menetrendet. A szabályok a következők. Azznak el kell élvezni szex közben. Minden nap – kivéve hétvégén – az adott napi fiú szervez programot és fekszik le Azzal. A hétvégéken Azz dönti el, kivel lesz. Szombat esténként Te fogsz minket szórakoztatni – nézett rám kacéran a fiú. – Mivel örökbe kell téged fogadnunk, Louis unokahúgaként fogunk magunkhoz venni. Nem mondtad el a teljes neved, ezért Azzealia Kaynel leszel.

-Azealia Forn. De ha hosszabban akard hallani, akkor Azealia Christen Forn. Ja, és még valami ne hívjatok Azznak. Nem ez a becenevem, hanem a Hope, vagy a Lia. Okés? – hangommal igyekeztem tekintélyt parancsolni, de mégis kedves maradni.

-Nekem akkor Sugi leszel, mert te vagy a napsugaram Napsugár. – nyomott egy puszit az arcomra a mellettem ülő Zayn. Csak megvontam a vállam. Hát akkor Sugi.

-Akkor folytatnám. A próbákra, eseményekre, lemezfelvételre elkísérsz minket, és nem szólsz senkinek az itteni életedről, különben büntetés. A büntetéseid titkosak, csak a fiúk tudják, neked maradnak meglepetésnek.

-Várjunk csak. Ti miből éltek meg? Minek nektek a lemezfelvétel? – ugyan már, ez egy átlagos kérdés. Azért, én is szeretnék róluk megtudni pár dolgot.

-Te milyen kamasz vagy? Nem ismered a One Direction-t? – megráztam a fejem és Louis hitetlenkedve nézett rám. – Mi vagyunk az egyik leghíresebb fiúbanda. Velünk fogsz járni turnézni, meg minden, hát nem szuper? – elnevettem magam és bólintottam. Szuper.

-Várjunk! – hirtelen az agyam értelmezte az előbb említetteket… - Ti magatokkal akartok cipelni turnézni?

-Persze. – vont vállat Louis. – ott kellesz majd a legjobban. Tudod milyen jól esik koncert után egy jót baszni?

-Nem és nem is akarom megtudni! – felpattantam a székemből és az ajtó felé vettem az irányt.

-Még nem végeztem! – emelte fel a hangját Harry. Megfordultam és csak bámultam ki a fejemből. – Az utolsó szabály, hogy mindig szólsz, ha megjön. Ennyi. – bólintottam, és kimentem. – Várj! – kiáltott utánam, amikor az ajtó előtt álltam.

-Igen? – kicsit cinikusan kérdeztem, mert már nagyon ideges voltam.

-Másfél hónap és karácsony. – jelentette be ünnepélyesen. Hát, én egyáltalán nem várom a karácsonyt. – Csak annyit akartam ezzel mondani, hogy majd írj egy listát. És még annyit, hogy itt vannak a beosztások. Ma este Zaynnél alszol. – nyomott egy puszit a homlokomra. Amint látótávolságon kívülre esett letöröltem a homlokom és bementem a szobába. 

Eldőltem az ágyon és gondolkoztam. Mi lett volna, ha otthon maradok, és nem szököm el? Talán, Fater most is agyonvert volna. Anya sírt volna, és miután lila foltokkal és véres sebekkel lementem hozzá, megölelt és végigbőgte velem az estét. Ez lehetett volna. Hm, vajon mi a jobb? Ha szex rabszolgának használnak, vagy ha minden nap megvernek? Mind a kettő rossz… de az egyikből menekülhetsz, a másikból nem.

A jobb karomon lévő óriási összevarrt sebre néztem és könny szökött a szemembe. 14 éves koromban egyszer Apám megkergetett egy törött borosüveggel és azzal akart megverni. A fejemet akartam megvédeni a kezemmel. Akkor ejtette a sebet a kezemen. Senkinek nem mondtuk el az igazságot. Mindenki azt gondolta, hogy vagdosom az ereimet, pedig ez nem volt igaz. Soha nem tettem volna olyat.

Felálltam és kinyitottam az erkélyablakot. A délután emlékei ugrándoztak az agyamban és a múltam. Egyre csak azt éreztem, hogy használhatatlan szardarab vagyok, aki nem érdemel életet. Ki akartam zuhanni.

Amikor már majdnem teljesen elvetődtem egy erős kéz ragadta meg az enyémet és húzott magához. A sörét pólóba temettem az arcom és kitört belőlem a zokogás. A két kéz közül az egyik a derekamat ölelte, a másik a hajamat simogatta. Az illat, a hideg levegő és az események rossz dolgokat váltottak ki belőlem. Sírást. Könyörtelen önutálatot. Halálvágyat. És másfél hónap múlva karácsony?