A tv bambulása valahogy nem az én
világom. Soha ne szerettem a pletykákat hallani, amik valamilyen kis sztárról
szólnak. Szegények, biztos kivannak attól, hogy bárhova pillantanak, csak a
róluk szóló negatív kritikákat látják. Ám, ahogy most a MTV Hits-en megpillantottam
saját magam a tv képernyő előtt életemben először lesápadtam. A távirányítóért
nyúltam és felvettem a hangerőt maximumra, hogy a lentiek is jól hallják.
-A One Direction brit fiúcsapata
körül új lány legyeskedik. Az elmúlt napokban több bandataggal is láttak a
szőke, ismeretlen fiatal lányt. Először a Linio nevű londoni bevásárlóközpontban
kapták le a csapat ír származású tagjával, amint egy ruhaboltban kézen fogva
sétálgatnak. Néhány nappal erre a momentumra Liam Payne-el is lencsevégre kapták,
amint romantikusan, kézen fogva sétálgattak a londoni karácsonyi vásárban. Még
aznap kikerült egy bizonyos kép twitterre, amint Harry Styles – a csapat
szívtiprója - és a szőkeség csókban forr össze egy város széli park talaján.
Még egyenlőre nem tudjuk, ki lehet a rejtélyes szőke bombázó, de reméljük, arra
választ kapunk a közelgő szilveszteri extra interjúnkban. Ne feledjétek,
szilveszter este a One Direction ellátogat hozzánk, és másfél órás
különkiadásban – élőben – lép fel nálunk.
Oldalra fordítottam a fejem és
kicsit megugrottam. Liam, Niall és Harry a lépcsőmnek támaszkodva figyelte a
műsort. Harry felém fordította angyali arcát. A különös fényviszonyok közt úgy
nézett ki, mint Edward az Alkonyatból. Egy pillanatra a lélegzetem is elállt
tőle. Szóra nyitotta rózsaszín ajkait, de Niall megelőzte.
-De király! Már a tv is bemondja,
hogy Los Angeles-be töltjük a szilvesztert… frenetikus. – hangja kicsit gúnyos
volt. Ebből magamba azt szűrtem le, hogy nem igazán várja az utazást.
-Én is megyek? Vagy megbíztok
bennem annyira, hogy itt maradhatok egyedül? – megrebegtettem a szempilláimat.
Mélyen, legbelül reménykedtem, de tudtam, hogy a válasz:
-Szó sem lehet róla. Jössz
velünk. 29-én indulunk. – indult meg felém Liam. Megijedtem. Nem szándékosan.
Észrevette. – Mi a baj? Olyan zaklatottnak tűnsz. – leült mellém. Kezét a
combomra akarta tenni, de megugrottam. Úgy éreztem, hogy bántani akar. – Héj!
Nyugalom. Csak én vagyok, Azz. – ajkaim megremegtek. Louis képe ugrott be elém.
Szörnyű.
-Ajándékcsomagolááás! – ordított
fel Zayn. Liam felpattant, én pedig ismét összerezzentem. Mindenki furán
méregetett, de nem tudtam mit tenni. Ez van.
Lementünk hát a csodálatos
ajándékbontásra. A lépcső közepén eszembe jutott, hogy felkell rohannom az
ajándékaimért. Így is tettem. Harry követett. Zavartan pakoltam ki a dobozokat
a szekrényem aljából. Csak állt fölöttem. Nem segített. Csak nézett.
-Ááá. Hagyd. Majd megszakadok. –
pufogtam.
-Imádom, amikor ilyen ideges
vagy, de rohadtul irritál, hogy félsz. Az a baj. Tudod, nem nyílsz meg nekem.
Elmondhatnád, mi nyomja a lelked Azz. Most, az előbb, amit Liammel
összekínlódtál, hát megkell mondjam, nagyon idegőrlő volt. Nem csinált semmit,
te meg folyamatosan rettegtél. Nem bántunk téged! Fogd fel! Megnehezíted a
saját életed… - közelebb lépett hozzám. Egy lépést hátráltam.
Ismertem az arckifejezését. Az
álla megfeszült. Az izmai kilátszottak a póló alól, olyannyira beidegesedett.
Erei kiduzzadtak halántékán és nyakán. Ha nem lettem volna ott, szerintem simán
a falba vert volna egy hatalmasat. Ajkaim megremegtek. Közelebb léptem hozzá,
és hatalmas kezét az enyémbe zártam.
Lenézett rám. Az én 168 cm
elveszett az ő 183 cm ellen. Csalfa mosoly jelent meg az arcán. Elvörösödtem. A
tekintete végigsiklott rajtam. Egy másodpercre teljesen meztelennek éreztem
magam. A pillantása rabul ejtett. Közel hajolt hozzám. Derekamat megragadta és
megcsókolt. Forró. Tüzes. Féltő. Féltékeny.
-Ne akarj ennyire birtokolni! –
váltam el tőle levegőért esedezve. Homlokának támasztottam az enyémet. Megrázta
a fejét. Nyomott egy halovány puszit a hajamra.
-Csak szeretlek te kis buta… -
suttogta ajkaimra. Éreztem a játékkedvet. Hátrébb léptem. A falnak simult a
hátam. – Na, mi van? Nincs menekvés előlem! – nevetett fel. Grimaszoltam, majd
végleg odébb álltam.
-Álmodozz csak bátran – kuncogtam
fel.
Egyenesen a lépcsőhöz mentem.
Megragadtam a korlátot és lementem. Hirtelen rendes kamasznak éreztem magam. A
sok romantikus tini regény, amiket egykor olvastam hasonló jelenetekből épült
fel. Mindig volt egy szerelmes páros. Az egyik fél – általában a lány –
játszotta a nehezen kaphatót. Aztán elrohangáltak egymás előtt és csók. Hjaj,
milyen szép is lenne…
A nappaliba belépve mindenki
azonnal rám szegezte égető tekintetét. Zavartan a hajamat a fülem mögé tűrtem
és leültem Niall mellé, törökülésbe a kanapéra. Mindenki elvolt foglalva a
másikkal. Senki nem beszélt hozzám, ezért hátradöntöttem a fejem és lehunytam a
szemem. Kicsit relaxáltam.
A kényelmetlen pozíció miatt
zsibbadni kezdett a nyakam, ezért pózt váltottam és Niall ölébe hajtottam a
fejem. Ki se nyitottam a szemem. Éreztem a zavarát. Nem akartam fészkelődni,
mivel nem állt szándékomban felizgatni, mégis ficánkoltam egy kicsit. Éreztem a
domborulatot a tarkómnál. Megmosolyogtatott, hogy már ez a kis mozgás is ezt
hozza ki belőle. Lehajolt hozzám, és nyomott egy puszit a homlokomra.
Lassan Harold is leért. Felültem
és inkább a szöszi vállára ejtettem a kobakom. Kék íriszét rám vezette és laza,
fél mosollyal az arcán forrón megcsókolt. Először nem értettem, miért csinálja
ezt, de nem zavartattam magam. Nyelve táncra invitálta az enyémet. Hirtelen
megszűnt körültörtem minden. Nem volt ott a másik 4 fiú, csak Niall és én. A
szoba összeszűkült. A gyomrom megremegett. Mért teszi ezt velem?
-Khm – köhécselt Zayn.
Szétrebbentünk és égő vörös arccal azonnal a hajamat kezdtem igazgatni. –
Boldog karácsonyt Lou! – nyújtotta át az első ajándékot. Innentől kezdve pedig
mindenki elkezdte mindenkinek osztogatni a csomagokat.
-Mindjárt jövök! Fönt maradtak… -
pislogtam zavartan, majd kiiszkoltam, mielőtt bárki belém köthetett volna.
Felkaptam az öt különböző méretű
dobozt és már lent is voltam. A fiúk kezében már italos poharak csörögtek és a
hangulat is jó volt. Louis rám sandított, ami megijesztett. Sejtette, mire
készülök. Ha most berúgnak, akkor eltudnék menni. És mintha csak Louis hallaná
a gondolatom, lerakta a poharat és elégedetten hátradőlt.
Én is megkaptam az ajándékomat,
és Ők is tőlem. Az első dobozkát Liamtől kaptam. Finoman szedtem le a
csomagolópapírt. Mindenki elcsöndesedve figyelt engem. Ahogy megláttam a zenelejátszót
egyszerre esett le az állam és ült ki a mosoly az arcomra. Hihetetlen, hogy
megjegyezte.
-Utállak – szűrtem ki mosolyogva
a fogaim közt.
-Láttad a hátulját? És a füles
megfelel? – megfordítottam a piros IPodot és nem tudtam, sírjak, vagy hangosan
röhögjek.
„Senki se ismer úgy mint én…
Senki se szeret úgy mint én”
A nyakába borultam és magamhoz
öleltem. Izmos kezével oltalmazóan ölelte át derekam. Nyomtam egy hatalmas
puszit borostás arcára. A kis szőrszálak csiklandozták a nyakamat, ahogy macis
arcát belefúrta.
-Héj… szétrebbenni! Liam! Engedd
el, mert féltékeny leszek! – ugratta Leeyoot Harry. Megforgattam a szemem és
grimaszoltam egyet. – Nem ülsz az ölembe Baba? – kérdezte kacér vigyorral az
arcán. Angyali mosollyal az arcomon visszaültem Liam és Niall közé… had
szenvedjen a köcsögje.
-Boldog Karácsonyt! – nyújtott át
felém egy Nando’s zacskót Niall. Mosolyogva megköszöntem és megpusziltam. Ez
csak egy gesztus… semmi más… Nem nyitottam ki, mivel magamba elkönyveltem, hogy
biztos csirke husi. – Meg se nézed? – kérdezte angyali tekintettel arcán. Hogy
csinálja ezt?
Leszedtem a ragasztószalagot a
zacskó hátuljáról, mely oly’ szorosan tartotta egybe az egész kis
,,csomagolást”. Kihúztam a zacskóba rejtett egyszerű ezüst gyűrűt. Elámultam
tőle. Egyszerű darab volt. Forgattam az ujjaim között, amikor megpillantottam
benne egy szöveget.
„Nem számít, honnan jöttél, a
lényeg, hogy mellettem maradj”
A gyűrűsujjamra húztam a kecses
kis ékszerem. Niall pillantásából nem tudtam mit leszűrni. Zaklatottnak tűnt,
és egyszerre izgatottnak. Az idézet teljesen felkavarta a lelkivilágom. Hogy
érti, hogy mellette? Legyek a barátnője, miközben elrabolt és kihasznált a 4
legjobb barátja társaságában? Félmosolyra húzta cseresznye színű ajkait, és
magához húzva megölelgetett. A fülébe súgtam, csakhogy tisztázzuk a dolgokat
,,most is melletted vagyok”. Megrázta a fejét és minta csalódott volna. Nem
tulajdonítottam ennek nagy felhajtást.
-Napsugaram! Mesés karácsonyt! –
lépett elém Zayn. A gyomrom megremegett, ahogy ujjaink összeértek. Nem értem,
hogy tud kiváltani belőlem ilyen érzéseket. Csak nehogy beleszeressek…
A szív alakú dobozkában egyszerre
három dolgot is megpillantottam. Az első dolog, ami a kezem ügyébe akadt, egy
lila anyag volt. Kellemes, sifon anyagból készült. Kiemeltem és az állam a
földet kezdte súrolni.
Nem csak egy egyszerű lila anyag
volt, hanem egy gyönyörű ruha. A derekat egy behúzás emelte ki. Ha jól néztem, térd föléig ér. Mellkivágása szív alakú. Az egyszerű alsó részhez, annál
változatosabb felső párosult. A szív kivágást arany szegecsek emelték ki. A
ruha teljes egészében hozzám illett. Bohém, rockos, és mégis nőies. Megvolt
benne minden, amit egy ruhában kerestem.
-Honnan tudtad? – fordultam felé
elámulva.
-Megérzés… Gondoltam, kell majd
egy ruha szilveszterre. – vállat vont és mosolyogva figyelte, ahogy megnézem a
másik 2 ajándékot a dobozban.
Összehajtott papír. Kinyitottam
és a könnyek azonnal a szememet kezdték szúrni. Csak egyszerű rajz volt, mégis
többet jelentett abban a percben mindennél. Szőke hajú lány állt az erkélyen.
Körülötte minden sötét volt. A hasa hatalmas volt – mint a kismamáké. Hátulról
ölelte őt át a fiú. A srác kiköpött Zayn más, a lány, pedig mint Én. Az égen
tűzijátékok sziporkáztak. Az az este jutott eszembe, amikor megmentett.
Kiakartam magam vetni az erkélyről, de Ő elkapott és megmentett. Ugyan így
álltunk akkor, bár nem voltak tűzijátékok…
-Hu… - csak ennyit tudtam
kibökni. Kavarogtam bennem az érzések. Elszorult a torkom. Ahogy Zayn mellém
lépett és megölelt még rosszabbul éreztem magam. Nem szerethetem Őt. Nem
szabad… de!
Mindig ott van az életembe az a
rohadt de! Elegem van belőle, hogy sosincs az életembe arany középút, csak a
DE. De! De! De! Komolyan mondom, sírógörcsöm lett az öleléstől. Nem akartam,
hogy elengedjen, és azt se, hogy tovább öleljen. Megakartam szabadulni
mindentől, és mindenkitől, főleg az iránta táplált kusza érzésektől. A harmadik
dolgot már meg se mertem nézni. Ő adta a kezembe, illetve tette a nyakamba.
A nyakláncát nekem adta. Azt a
nyakláncot, amit az elmúlt napokban minden percben láttam rajta. Egy gyűrűszerű
dolog volt a végén. Olyan szép és egyszerű volt. Nem akartam elfogadni, de Ő
erősködött… esküszöm, a sírba visz.
-Én nem ilyen csöpögősre vettem a
figurát… - kezdte Louis, amint megint a fenekemen ültem. – Hallottam, szemezel
vele, ezért gondoltam… bánja a kánya. Boldog karácsonyt Gyönyörű! – nyújtott át
egy súlyos dobozt. Majdnem elejtettem, mivel nem gondoltam, hogy ennyire ,,nehéz”
ajándékot kapok majd pont tőle.
Kicsomagoltam a színes papírból
és a szemem azonnal felragyogott. Egy fényképezőgép. Az a modell, amit
szerettem volna mindig is. Felugrottam – magamat is meglepve –, és Louis
nyakába ugrottam. Azt hittem, csak Harry tudja, de nem! Louis Tomlinson is
tudta, mire vágytam. Hm, ritka alkalom. Boldogan kivettem a dobozból és azonnal
bekapcsoltam. A fát fotóztam le a vadonatúj fényképezőgépemmel. Gyönyörű lett a
kép és egyszerűen imádtam. Teljesen belemerültem a kép készítésébe.
-Héj, még rám tudnál szánni egy
kis időt? – hallottam meg magam mögül Harry kacér hangját. Kezét a derekam köré
fonta. Megforgattam a szemem és szembe fordultam vele. – Köszönöm! – mondta
alázatosan. Kinyújtottam a nyelvem. Csak kuncogott és elengedett. – Szerintem,
nyisd ki az ajtót. – összeszűkült szemmel ránéztem.
-Tessék? Nem vagyok a csicskád!
Told oda a tudod midet, ha kiakarod nyitni az ajtót. – szóltam rá csípősen.
-Nem tudom, mimre gondolsz… mit
toljak oda? Vagy inkább… hova toljam? – kaján vigyor jelent meg arcán.
Megráztam a fejem és az ajtóhoz mentem.
Kitártam a bejárati ajtót.
Megcsapott a hideg szél és a felismerés. A világ valaha volt legszebb kék
szempárjába ütköztem. Hangosan felvisítottam és a nyakába ugrottam. A világ
legszuperebb ajándék, hogy ott állt és átölelt. De hogy került ide?
Nagyon jó lett:) Imádom ahogy írsz *--*. Nagyon nagyon hozd a kövii részt!
VálaszTörlésSok puszii
nagyon nagyon tetszett :) mikorra varhatjuk a kovit?
VálaszTörléseléggé uncsi lett, nem történik benne semmi
VálaszTörlésAz életben is vannak unalmas pillanatok... nem mindig kell szexelni, bankot rabolni, veszekedni :)
VálaszTörlés