5. rész Érzelem imbolygás

A hideg levegőn, egy erkélyen állva öleltem azt az embert, aki megmentett attól, hogy öngyilkos legyek. Ez egy romantikus filmben olyan szép jelenet lenne, ha nem az el rablóm tenné velem a kedves dolgokat.

A fejemet felemeltem a megmentőm válláról és Zayn méz barna szempárjába tévedtem. Arca komor volt. Nem szólt semmit, csak nézett engem. Lesütöttem a szemem, mert nem tudtam állni a tekintetét, ami kicsit rossz érzéssel töltött el. 

-Miért? – érzelemmentes, tekintélyt parancsoló hangon szólt hozzám. – Mi bántottunk? Miért akartál leugrani? Normális vagy? – hangjából már a megvetés szólt. Megijedtem és zokogni kezdtem ismét. A földre rogyva átöleltem a térdem és mindent ami fájt egyszerre éreztem kitörni magamból. 

Zayn felkapott a földről menyasszonyi stílusban. Kezemben nem volt erő, hogy átkulcsoljam nyakát, ezért a bal vállába nyomtam a vállam és úgy sírtam tovább. Kinyitotta valahogy az ajtót és letett az ágyra. Magzat pózba összehúztam magam és úgy sírtam tovább. Szörnyűbbnél szörnyűbb emlékképek ugráltak előttem. 

-Na jó! Kérlek nézz rám! – semmi gonoszság, vagy rosszindulat nem volt a hangjában. Igazából nagyon is kedves volt, ezért felnéztem rá. A szemében aggódást véltem felfedezni, ezért még keservesebben éreztem magam. – Mi a baj Sugi?

-Nem é-é-érde-ee-mleee-mm mee-g a-a-aaz éle-eee-teeet! – makogtam ki a mondatot, ami már évek óta bennem szunnyadt. Zayn magához ölelt. Nem tudtam hova tenni a cselekedetét, ezért visszaöleltem.

-Úgy terveztem, hogy megduglak, de most szerintem, egy beszélgetésre jobban van szükséged, mint egy nagyon nagy élvezetre. – felnevettem. Lehet, hogy egy szarnak éreztem magam, de legalább valaki meg akarta tudni miért. Ilyen még soha nem volt. – Na, mond el mi a baj… jó? – bólintottam halványan és elmeséltem neki mindent.

-És miután elszöktem Londonba egy öreg néninél laktam. Neki segítettem megélni. Mindig adott pénzt, hogy bevásároljak, takarítsak és főzzek. Az unokája kitúrt a munkámból. Akkor találtam rá a cukrászdára, és azóta dolgozom ott… vagyis dolgoztam… - hadartam el az életemet. Zayn óriási szemekkel nézett rám, és úgy tűnt, mintha pár könnycsepp a szeme sarkában pihent volna.

-Sajnálom. Hidd el, nálunk remekül fogod magad érezni. Tudom, hogy nehéznek tűnik, de bízz bennem, szeretni fogod. – kedvesnek tűnt, de tényleg. Kicsit megimbolygott a gyomrom, ahogy végigsimította a kezét az enyémen. Nem szabad Őt szeretnem, mert elrabolt. Ezt észben kell tartanom. – Aludjunk?

-Megengeded? – a remény csillagának pislákolását éreztem meg. Mondjuk, ilyet is ritkán kérdezek, de nem tudom, mit szabad és mit nem.

-Ha aludni akarsz, akkor aludhatunk… - mondta, nagyokat sóhajtva. Nem sajnáltam, csak egy kicsit, de én nem akarok se most, se később vele „aludni”, ezért nem ajánlottam fel a dolgot. – De zuhanyoznod velem kell! Most megyünk és zuhanyozunk!

-De Zayn! Én… a Harrys izé után… szóval megfürödtem. – dehogy volt kedvem még vele zuhanyozgatni! Aludni akartam.

-Most akkor zuhanyozz velem is! – megragadta a karom és erősen szorítva beráncigált a fürdőbe. 

Pillanatok alatt letépte rólam Liam ruháit és ott álltam meztelenül. Természetesen tiltakoztam, de belecsípett a derekamba és a fenekembe. Kicsit fájt, ezért inkább nem ingereltem tovább. Várt, hogy levetkőztessem, de egy kicsit esetlenül néztem rá. A pólóját még lemertem venni, de a többit nem.

Végül, levette magától a cuccait és beállt a zuhanyzóba. Megengedte a megfelelő hőmérsékletű vizet és berántott maga mellé. Nem voltam zavarba a meztelenségtől, mert már Harry látott így. Zayn még eleinte tűrte a meztelen látványomat, de egy idő után túl sokat sóhajtozott. 

-Na jó! Eddig bírtam! – határozott mozdulattal megragadta a derekam és vadul csókolni kezdett. Utálom az erőszakos dolgokat és ez sem tetszett. 

Zayn végigcsókolgatott és piszkos dolgokat suttogott a fülembe. Amikor belemarkolt a fenekembe és felkapott megütöttem. Elejtett, így a fájós fenekem nagyot koppant a zuhanyzó alján. A barna szemű fiú idegesen felrántott. Kicsit más volt a tekintete. A karamellás-mézes színt egy igazán sötét, szinte már fekete árnyalat váltotta fel. Mozdulatai birtoklóak voltak és kemények. A gyengédség tovaszállt. 

-Zayn! Zayn! Kérlek, hagyd abba! – szorítása erősödött. A farkát minden felvezetés nélkül belém vezette én pedig elsikítottam magam. – Zayn! Hagyd abba! Kérleeek! Ez fáj! Fáj! Zayn! Fááááj! – sikítoztam és ütöttem, de mind hiába. A könnyeim megint megjelentek a szemem sarkába. 

Zayn rám pillantott, egy amolyan „kuss, vagy megmutatom az igazi fájdalmat” pillantással. Pár másodperc múlva, ahogy teljesen végigmért és látta, hogy szenvedek (vagyis, szerintem azt vélte felfedezni) abbahagyta a bántalmazásomat és kicsúszott belőlem.

A kis cselekedete után már csendben zuhanyoztunk. Én le voltam fagyva és alig tudtam állni. Többször is majdnem elestem volna, de Zayn mindig utánam nyúlt. A fürdőből kilépve teljesen elidegenültnek éreztem Zaynt. Őszintén, az előző beszélgetésünk olyan jól esett, mint egy falat kenyér… de ez? Ez mi volt?

Adott egy új gatyát (haha, ez most Superman-es) és egy pulcsit. Szürke volt. A szürke a kedvenc színem. Lazán összefogtam a hajam újra, mert kicsit már szétesett. Befeküdtem az ágyba, elfordulva Zayntől. 

-Bocsánat! Kicsit elszaladt velem a ló… - kezdte, amint bebújt mellém az ágyba. – nem akarlak bántani. Nem is foglak, csak annyira kívánlak… - a hangjából tényleg megbánás szólt, ezért megfordultam. 

Boxerben feküdt. Az övé Baman-es volt. Hm, véletlen? Nem hinném. Betakart és nyomott egy puszit a homlokomra. Átölelte a derekam és jó éjszakát kívánt. Nem válaszoltam, csak tettettem, mint ha aludnék. Kár, hogy nem tudtam elaludni. Minden kavargott bennem, de főleg ez az érzelem imbolygás. Őt nem szerethetem… se a többieket… se senkit… Az a baj, hogy megint magányosan kell véghezvinnem azt az életszínvonalat, amihez nem csak egyedül kellenék. Nem baj, a harcosok mindenre képesek, és én harcos vagyok.