32. rész Bízom benned

Hogy milyen számomra egy tökéletes reggel? A madarak kint csicseregnek. A nap tüzesen süt be az ablakon, lágyan csiklandozva az arcom. Az ágyam kényelmes és puha. Körülöttem minden lágyan meleg. A kis asztalomon, tálcán reggeli vár. A szerelmem rózsaszirmokkal díszíti ki a házat és várja, hogy lemenjek és megcsókoljam… Hm, szép álom!

Louis kegyesen fogta a homlokom, miközben már másodjára hánytam ma. Hajnal kettőkor is felébresztettem, akkor mondta, hogy maradjak nála. Kicsit féltem itt aludni, de bevallom, sokkal megnyugtatóbb volt, mint a saját ágyam. Louis sokszor pöcs, de amikor szarul vagyok (tényleg a legmélyén), akkor kedves és gondoskodik rólam. Mint, például most.

-Ez nem normális! Úgy sajnállak ilyenkor! – simogatta meg a hátam, miközben még mindig öklendeztem.

Bevallom, amennyire rühellem Őt, annyira kedvelem. Egész délután vigasztalt, s bár nem sírtam, úgy viselkedett, mintha. Jól esett a törődés és a szeretete. Mesélt egy csomót és viccelődött. Olyan ritka pillanat volt. Betakargatott és jó éjszakát puszival távozott. Aztán, ugye nála kötöttem ki, mert nem akartam máshoz menni, főleg nem Zaynhez.

**

Mindenki kapkodva rohangált fel és alá. Holnap indulunk Los Angelesbe. A konyhapultnál üldögélve iszogattam a reggeli narancslét, amihez a babagyógyszert szoktam bevenni. Kiderült, hogy Zayn nem jött haza az éjszaka. Harry készségesen tűrte a szótlanságom és a hangulatingadozásom. Niall reggelizett. Louis és Liam eszeveszett tempóban pakolásztak a nappaliban valami kábeleket.

Szórakozott mosollyal az arcomon vágtam bele a reggeli készítésébe, amikor csöngettek. Gondoltam, hogy nem Zayn, mert neki van kulcsa, de akkor ki lehet az? Pizsamában álltam a hatalmas ajtó elé. Liam elfordított valami pöcköt és az kinyílt előttem.

Pár másodpercre lesokkoltam. Anne Cox állt előttem. Még csak fél 9 volt, de Ő mesésen, beállított hajjal, kisminkelve, felöltözve ölelt meg. Zavartan beengedtem. Totál természetes viselkedett, mintha észre se vette volna, hogy melltartó nélkül, bő ruhákba, kócos hajjal és smink nélkül fogadtam. A konyhába ment. Biztos anyai megérzések alapján tudta, hogy a kisfia ott iszogatja a teáját.

-Anya! Szia! – borult édesanyja nyakába a lovagom. – Mi újság? Minden rendben?

-Szia, Édesem! Igen, minden rendben. Arra gondoltam, hogy beugrok, ha már erre járok. Hogy vagytok? Azealia, édesem, veled minden rendben? Mesélte Gemma, hogy rosszul voltál szenteste, jobban érzed magad?

-Köszönöm, jobban vagyok, csak elég sokszor hányok mostanában… - nyeltem le a mondat többi részét Harry ideges pillantása miatt. – Kérsz valamit enni, vagy inni? Most akarom csinálni a reggelinket.

-Egy kávét elfogadok. – belekezdetem a feketekávé készítésébe. Hallgattam, ahogy beszélget anya és fia. – Nem lehet, hogy terhes vagy? – szegezte nekem a kérdést. – Amikor én voltam Gemmával terhes, vagy 2 hónapig hánytam. De az arcom kisimult. A tiéd is tökéletesen kivan simulva, ahogy hallom, sokat hánysz. Voltatok már orvosnál?

-Anya. Azz, biztos nem terhes, ha csak nincs barátja, mert velünk biztos nem feküdt össze. – ha-ha. Hazudik a saját anyukájának? Bolond gyerek.

-Jól van, na… Csak gondoltam, hátha meglepsz karácsony alkalmából egy unokával. – nyomott puszit a fia arcára. Harry kínosan mosolygott, ahogy én is. Ha tudná…

Tovább tevékenykedtem és botladoztam. Anne jelenléte nagyon frusztrált. Szerintem biztos volt benne, hogy terhes vagyok. A gondolatait azonban nem kötötte az orrunkra. Nyugodtan szédelgett a házba és pakolászott minden fele. Harry alaposan leszidott, de nem tulajdonítottam neki nagy feneket.

-És édesem, hogy érzed magad a fiúkkal? – ült le a nappaliba.

-Remekül. Nagyon gondoskodó, kedves fiúk. – mosolyogtam, ahogy csak tudtam. Magamba azonban löktem a szidásokat. „Büdös, rohadék, szemétláda, faszfejek”.

Kimentem a konyhába. Irritált, ahogy Anne méregetett. A vesémbe akart látni, lehet sikerült is neki. A lelkemet mardossa, hogy hazudnom kellett. Annyira megosztanám vele is, hogy terhes vagyok, de nem lehet. Zakatolt a szívem. Egyre csak az járt a fejembe, hogy kimondom. Ezért, biztonságosabbnak éreztem a konyhában ücsörögni. Egyedül. A gondolataimmal.

Leültem a pulthoz Louissal szembe. Teát szürcsölgetett. Elővettem magamnak is egy poharat, hogy tudjak teát készíteni. Dzseni mindig hozott nekem teát. Tomlinson minden mozzanatomat árgus szemmel követte. Magamban mosolyogtam. Kicsit bosszantott, hogy nem bízik meg bennem, de tetszik a figyelem.

-Ha még kétszer megringatod a csípőd, seggbe raklak. Nagyon hergelsz… - nyögött fel kéjelegve. Felkuncogtam és megráztam a fejem.

-Miért akarsz mindig bántani? – támaszkodtam a kezemmel a pultra, így fölé tudtam tornyosulni, ahogy Ő szokott. – Komolyan, volt már olyan nap, hogy nem úgy keltél fel, hogy „ma megerőszakolom a kis kurváját?”

-Micsoda? – felkaptam a fejem. Louis és én is másodperctöredékek alatt rákvörössé változtunk át. Anne. Mögöttem. Hallott. Mindent. – Harry, micsoda? Megerőszakolja? Mi folyik itt?

-Jaj, Anne! – tűrtem a hajam a füle mögé. – Semmi! Louist megkértem, hogy gyakoroljon velem a filmválogatóra. Színésznő szeretnék lenni, és a srácok mindig segítenek gyakorolni. Azért is jöttem be a konyhába, mert megbeszéltük Louval, hogy ma elpróbáljuk a szövegemet. – öleltük meg egymást Louissal. Megint sikerült szemrebbenés nélkül hazudnom. Lehet, hogy nem hihető, de egynek megteszi.

-Harry, ez igaz? – nézett hitetlenkedve a fiára. Harry csak lazán bólintott. – Értem. Nagyon megijedtem. Azt hittem… nem, nem tudom mit hittem. Hjaj, gyerekek – sóhajtott fel -, úgy megijedtem! De, ezt eddig miért nem említettétek? Én is szívesen gyakoroltam volna veled a válogatásra! – ajánlotta fel büszkén, összes fogat villantó mosollyal. Megkönnyebbült sóhaj hagyott el. Azt hittem, lebukunk.

Bevallom! Rohadtul örültem volna, ha kibukik az igazság. A múltkor, amikor a Story Of My Life-on bőgtem egész este, akkor nagyon hülye voltam. Hogy gondolhattam, hogy ezek a bunkó, arrogáns, irányításmániás, akaratos pöcsök érdemelnek sajnálatot? Soha! Megérdemelték volna, hogy lebukjanak. De féltem. Féltem, hogy megerőszakolnak, durván és keményen. Azt pedig nem akartam.

-Oh, Anne, hagyd csak, Louis mindig szívesen segít rajtam, bármiről is legyen szó! – simítottam meg Anne vállát. – Akkor, felmegyünk gyakorolni? – pördültem vissza Louissal szembe. Biccentett és máris megragadott. Utálom, hogy rángat, és vonszol. Nem vagyok krumplis zsák!

A szobája előtt megállt. Szúrós tekintettel méregetett. A gyomrom megint tűhegy méretűre zsugorodott össze. Irtóztam attól, amit tenni akart. Megbüntet. Neki ez a feladata, gondolom. Nem akartam engedetlen lenni. Sírógörcs szélén álltam. De erősnek kellett lennem. Nem láthatja, hogy gyenge vagyok, mert nem vagyok az…

Beléptem a sötétített szobába. Ő helyet foglalt az ágy szélén. Én a kanapéra tettem le magam. Egymással szemben. Azon járt az agyam, hogy milyen volt tegnap. Kedves, és törődő. Annyira hangulatingadozó Louis, mint én. Ez így nem normális.

-Szereted! Tudtam! – szűrte ki a fogai között. – Amikor kérdeztem, miért nem mondtad el? – mélyesztette belém kék szemeit. Kicsit megkönnyebbültem. Nem akart bántani.

-Louis! Már egyszer elmagyaráztam… nem szeretem! Senkit se szeretek, csak egyszerűen nem akartam, hogy bántsatok. Ennyi. – fújtam ki a levegőmet. Felállt és fölém magasodott.

-Ha tényleg nem szereted, akkor ezt se fogod bánni… - nyomta ajkait az enyémekre. Másodpercek alatt már a levegőben voltam, a karjai közt. Kezem a hajába vezettem. Lenyűgöz, amikor ilyen gyengéd. Ledöntött az ágyra. Végigmért. Égetett a tekintete.

-Nem tehetem ezt veled! – fordult el. – Nem akarlak bántani, csak… hogy mutassam ki, hogy én is szeretlek, Azz? – szegezte nekem a kérdést. Felültem, és megöleltem.

-Ezzel megmutattad! – suttogtam a fülébe. – Tudod, sajnállak Louis. Hidd el, ugyan annyit érzek irántad is, mint a másik 4 iránt. Nem értem, miért akarsz bántani…

Felállt és felsegített. A hirtelen jött légkörváltozás miatt megszédültem és visszaestem az ágyra. Magammal rántottam Őt is. Hangos nevetésben törtünk ki. Nyomott egy puszit az arcomra, és lemászott rólam.

Ő bement a fürdőbe, én meg visszamentem Harryhez és Annehez. A konyhában ücsörögtek és nagyon halkan beszélgettek. Nem értettem semmit se kristálytisztán, csak a nevem. Amint beléptem elcsöndesedtek, és zavartan másról kezdtek beszélni. Szíven ütött, de nem kerítettem ennek nagy feneket.

Leültem Harry mellé. A fejem a vállára hajtottam. Megsimogatta a kezem. A melegség villámgyorsan járta át a testem. A közelsége, az illata, a hangja, a gödröcskéi. Olyan rabul ejtő. Az agyamban már vetkőztettem. A felsőteste… A pillangó tetkó… Az izmai megfeszülnek… A szemem lehunyom…

-Fent leszek! – ébresztett fel az elmélyült, perverz gondolatimból a hang, amit nem akart hallani. A tudatalattim vágyott rá, de a szívem nem. A sírógörcs rendesen elkapott. Nem néztem oda, bár tudtam, hogy néz. Éreztem, ahogy lyukat éget a hátamba a tekintetével. Azzal a barna, mézes szempárral. Harry megszorította kezem. Anne integetett. Én majdnem elégtem.

-Szia Édeském! – küldött neki puszit a velem szemben ülő, mit sem sejtő, gondoskodó anyuka. Az ajkaimat harapdáltam, csakhogy visszatartsam a kitörni vágyó bőgésemet. – Nem ülsz inkább ide hozzánk Zaynikém? – mosolygott arra a bunkóra. Ő! Ő, aki megbántott, aki átvert, aki kihasznált! Utálom!

Harryre néztem. Most Őt találtam a legbiztosabb pontnak. Semmit nem sejtett, miért nézek rá ilyen elesetten. Én hülye! Nem mondtam el neki, hogy mi történt tegnap… csak Louis tud róla. Mélyen beleharaptam az ajkamba, és ránéztem.

Erősnek éreztem magam, hogy már ennyi is sikerült. A torkomban dobogott a szívem. Ahogy megláttam teljesen elállt a lélegzetem. Csoda, hogy nem fulladtam meg. A haja kesze-kuszán állt. A szemei alatt hatalmas karikák éktelenkedtek. A nadrágja kiszakadt. Úgy nézett ki, mint a mosott szar. A pillantásunk összeakadt. Nem bírtam tovább. Felálltam, és kiviharzottam. Mellette elhaladva éreztem a cigi és a pia szagának erős, füstös keverékét. Undorodom tőle.

Louis szobájába rohantam be. A látvány lesokkolt. Louis épp a nemi szervét simogatta, miközben a tv-ből (ha jól láttam) pornó ment. Elvörösödtem. Talán, az Arielből Sebastian a rák megirigyelné a színem. Kiakartam menni, de olyannyira remegett a kezem, hogy nem találtam meg az ajtót.

Louis betakarózott és kikapcsolta a tv-t. Megrázta a fejét. A szeme kitisztult. Felült és zavartan rám nézett. A sírhatnékom elszállt, mint a kismadár. Elfelejtettem, miért is jöttem. Ahogy a szerencsétlen, céklavörös arcát csodáltam, kitört belőlem a röhögés. Sipítoztam. Ő komoly arccal nézett. Meg se rezzent.

-Mi van? Ez természetes dolog! Egy férfi számára mindennap kötelező. Ne röhögj! – állt fel pucéran, és felém közeledett. Ott álltam tehetetlenül, vihogva. Hátulról elkapott és közel rántott magához. – Adj egy puszit Vihora! – csókolgatta az arcom. Megfordultam és szűzies csókot hintettem édes ajkaira. Megrázta a fejét. – Ilyenkor rohadtul szeretlek, remélem tudod! – támasztotta a homlokát az enyémnek. – Olyan szép vagy Azealia! – dörmögte a fülembe, szorosan magához ölelve.

-Louis! – szólaltam fel lágy hangon. Hümmögött, így mertem folytatni a mondandóm. – Meztelen vagy, és kicsit nyom a farkad… - kuncogtam fel.

-Anya elmegy! Gyertek lefelé búcsúzkodni! – tört ránk Harry. Nem jöttem annyira zavarba. Megvontam a vállam és kimentem mellette. Elkerekedett szemmel mért végig. Még Louissal pusmogott, de az nem érdekelt.

Anne az ajtóban állt felöltözve. Egyszerűen gyönyörű volt. Fogalmam nincs, hány éves lehet, mégis kinéz 30-nak. (gondolom, hogy nem 30 éves, ha 20 éves fia van) A kabátja súrolta a térdét, akárcsak a csizmája. A haja olyan hatást keltett, mintha a szél beletúrt volna. A szeme csillogott, amint leértem hozzá.

-Édeském – váltott bizalmas hangra -, ha szereted, akkor ne hagyd ezt. Láttam, amit láttam. Olyan szépen néztek egymásra. Ő sose ilyen senkivel. – biccentett a lépcső tetején álló fiára. – Benned bízom! – kacsintott rám. Intett a srácoknak és kiment. Harry követte.

Ott álltam és csak néztem. Kiismertek. Anne pár óra alatt rájött, mit érzek a fia iránt. Gyakorolnom kéne, hogy legyek kifejezéstelenebb. Mindegy is. Beköszöntem a fiúknak a nappaliba, és felmentem csomagolni.

A szekrény előtt álltam, azzal a gondolattal, hogy bízik bennem. Bízik. Bennem. Bennem, aki már többször hazudott neki, mint mondott igazat. Átverem, de ő bízik bennem. Belülről szétmar. A fülemben mélyen csengett ez a két szó. Rossz vagyok… nagyon rossz!

Sziasztok Cukorfalatok! 

Ne haragudjatok, de úgy döntöttem, bevezetem, hogy minden rész után írok egy kis infót, köszönetet, stb... So, eltelt egy hét, és levizsgáztam! Wáá, nagyon jó hetem volt, és ezt nektek köszönhetem! Annyi biztatást és erőt kapok tőletek, hogy arra nincsenek szavak! Szeretném nektek ezt megköszönni! Egyszerűen fantasztikusak vagytok!  I love U all <3