Hogy mi történt velem az elmúlt
20 órában? Röviden, a fiú akit szerettem, átbaszott. De kezdjük a legelején.
Április 23. csütörtök. Több, mint egy hónapja éltünk boldogságban és
békességben, önfeledt vidámságban. A piacra igyekeztem, egyedül.
A nap csodásan sütött, bár, eddig
még szinte minden nap meleg volt, ezen a napon inkább hűvös volt. A hideg
szellő a csontomig hatolt. Magamra dobtam a pulóverem, és úgy járkáltam a sorok
közt. A légínycsiklandóbb gyümölcsökkel a táskámban indultam vissza a már
ismert úton a házhoz.
Lekaptam magamról a pulóverem, és
a sarokba hajítva ordibáltam Zayn nevét. Nem kaptam választ. Gondoltam, játszik
velem. Levettem a felsőm, és kibújtam a farmeremből. Fehérneműben lépkedtem fel
a lépcsőn. A szobánkba belépve csak a nagy ürességet találtam magammal szembe.
A falról azonban eltűnt a babák képe. Ijedten fordultam körbe, és kiabáltam
Zayn nevét. Hátrálni kezdtem, de egy mellkasba ütköztem. Megnyugvás járta át
minden porcikámat.
-Hál’ Isten! Zayn, a frászt
hoztad rám! – mosolyogva fordultam meg, de azonnal el is hagyott a jókedv.
Könnyekkel telt meg a szemem. – Nem! Nem! Nem! Menj innen! – ordítottam a
smaragdszeműre. Már rég nem láttam, de nem is akartam. – Nee! Zayn! – teli
torokból ordítottam, azonban elfogyott a lábam alól a talaj. Egy újabb mellkas
csapódott a bőrömnek. Egy zsepit tett az arcom elé. Pont, mint AZON a napon…
*
Leizzadva, zilálva, ültem fel az
ágyban. Ismerős érzés kapott el. Ugyan abban a szobában ébredtem, mint néhány
hónapja. Ugyan azaz illat töltötte be az orrom, és ugyan az a fekete ágynemű
volt felhúzva. Könnyfátyol takarta el a szemem. Körbepillantottam a szobában,
és a kanapén ülve megpillantottam a Démont.
-Hiányoztál, Azz! Már nem bírtam
nélküled! – felállt és felém közelített. Nem jött hang a torkomon. – Most azt
hiszed, én vagyok a rossz, ugye? – nem volt semmi düh, élc, vagy esetleg bántás
a hangjában. Finoman bólintottam. – Hát, akkor elmesélek neked mindent, mielőtt
tévhitekbe menekülnél… leülhetek? – bólintottam, már valamennyivel
határozottabban, mint előtte. – Na, édesem, téged átvertek! – nem értettem,
miről van szó. Ki vert volna át engem? – Te egy szerződés kerete voltál. Zayn
kilépett a bandából. Ő már egyedül kezd karrierbe. Te voltál neki hozzá a
feltétel. Ha elhiteti veled, hogy fontos vagy neki, akkor kiléphet. Sikerült
neki, így nyugodt szívvel távozhatott. – köpni nyelni nem tudtam. Dühös, és
csalódott voltam.
-Miért higgyek neked? – elfojtott
hangon néztem szemébe. Mélyen, a lelkem legmélyén (nagyon a mélyén, de
tényleg…) éreztem, hogy igaza van, de ezt magamnak se akartam bevallani.
-Hogy miért higgy nekem
szerelmem? Mert én nem vertelek át… - önelégült mosoly ült ki az arcára. A
kezem ösztönösen csattant arcán. Összeszűkítette szemeit, és felállt mellőlem.
– Ne hidd el, de ez a való igazság, neki csak a szabadságot jelentetted… -
megállt az ajtó előtt, és visszanézett rám. – Fél óra és vacsora! – kacsintott,
majd távozott a szobájából.
Összekucorodtam az ágyon
és a térdemre hajtott fejjel gondolkodtam mind azon, amit imént a Démon közölt
velem. Nem akartam elhinni. Az nem lehet, hogy neki én csak egy játék voltam, a
szabadságának a kulcsa. Olyan igazinak tűnt. Már kezdtem beleszeretni… sőt, már
szerettem. Magam előtt láttam édes mosolyát. A vakító fehér fogait. A méz barna
szempárját. Az oldalt letarolt haját, mely a feje tetején copfba volt
összefogva. Izmos karjait, melyek tetoválásokkal voltak körülölelve. Édes
parfümjének mámorító illatát, mely mindig a dohány szagával keveredett. A
gyomrom görcsbe ugrott, valahányszor csak megfogta a kezem, átölelt, vagy lágy
csókot hintett ajkaimra. Elveszett voltam, de ő megtalált… és most kiderül,
hogy inkább játszani voltam csak jó…
A könnyeimnek utat engedtem. Már
nem volt miért szégyellnem őket. Nem látott senki. Egyedül voltam abban a
szobában, amiben 5 hónapja elvette a szabadságom Harry. Az nem fájt annyira,
mint ez az érzés. Igazából, megmagyarázhatatlan, mi kavarog bennem. Egyszerre
vagyok csalódott, dühös, és szomorú. Mintha a mellkasomban ott tátongna egy
hatalmas lyuk, amelyet csak a szeretet tudna visszaforrasztani. Amíg vele
voltam, ez a lyuk eltűnt, de most ismét jelen van. Visszhangzanak a fejemben a
mondatok.
,,Jó éjszakát Napsugár!
Szeretlek!”
Kimásztam a meleg takaró alól.
Kezembe vettem egy kék törölközőt és elvonultam a fürdőszobába. Megengedtem a
kádban a vizet és telenyomtam habfürdővel. A zenelejátszón beállítottam a
kedvenc erőt adó dalaimat és elmerültem a habok közt. Fejemet a hideg kerámiára
hajtottam. Megnyugtató volt ülni és ázni. De nem sokáig élvezhettem a magányt.
Hideg kéz érintette meg az enyémet.
-Én is megfürdök veled! – Harry
levette magáról a boxerét és bemászott mellém. Kényelmetlen volt, és ezt ő is
tudta.
Felkapott az ölébe, és alám
gyürkőzött. A meleg víz ellenére is a hideg rázott ki. Harry kezeivel átölelte
törékeny testem. A pocakomra helyezte hatalmas mancsait. Ahogy körkörös
mozdulatokat tett meg rajta, megnyugvás töltött el. Nem tudtam gondolkodni,
csak élveztem a kényeztetését.
-Láttam a képet. 2. – halkan
beszélt. Így talán még rekedtesebb volt a hangja. – Engedélyeddel, a nappaliba
van kirakva a nagy falra. – bólintottam. – Nyugodtan megszólalhatsz, nem foglak
bántani. – éreztem, hogy mosolyog. A hangjából tökéletesen kiszűrődött.
-Harry, ki találta ezt ki?
-A menedzsment. Mi nem akartuk,
de Zayn erősködött. Mindennél jobban elakarta hagyni már a bandát. Hát, ez volt
az ára… a te szerelmed… - elhalkult. Az utolsó szavakat már szinte csak
suttogta. Szomorúság töltött el. Zayn annyira külön utakon akart már járni,
hogy képes volt érte engem is porrá törni.
-Ezeket miért közlöd velem? –
átfordultam, így mellkasom az övén pihent. A szívem őrült tempóban vert, ahogy
mellkasaink egybeforrtak. Keze a derekamon pihent. Szeme csillogásától alig
találtam meg az épkézláb gondolataimat.
-Mert nem akarom, hogy úgy
tekints rám, mint aki ártott neked… - elfojtott volt a hangja, mintha neki is
fájna valami.
Visszafordultam, és próbáltam
magamban tartani a sírást. A világ legnagyobb összeesküvése az életem. Hisz, ki
az az idióta, aki megbízik az ördögben, kezet nyújt egy démon felé, az angyalt
a fő gonosznak gondolja, és hátat fordít a szeretetnek? Csak én lehetek ilyen
elcseszett.
A víz kihűlt. A bőrömön
megjelentek a libabőr első, apró jelei. Ideje volt kimászni. Harry – miután
végigmérte meztelen testem, amit próbáltam rejtegetni, természetesen
sikertelenül – követte a példám, és elhagyta a langyos vizet. A tükörből rám
mosolygott, és én is küldtem felé egy halovány visszajelzést a gesztusára.
A szobámba vettem az irányt, és
ahogy beléptem a szemem könnyekkel telítődött meg. Egy újabb perc, amikor
elvesztem az egyensúlyt. Szükségem volt rá. Az óvó karjaira. A védelmező
tetteire. A rekedtes hangjára, miközben nyugtatni próbál. Szükségem volt rá…
mert neki is rám…
Sziasztok!
Úr Isten! Ma vagy 100000000x kaptam fangörcsöt! Láttátok a DMD klipjét? Hát Uram kímélj meg egy szívrohamtól! Fantasztikus!
Nah, de itt az új rész! Ezért izgultam a legjobban 2 napig, hogy vajon mit fogtok hozzászólni. Várom a véleményeket kommentbe!
All the love <3
DRAG ME DOWN!! <3
VálaszTörlésTe jó isten erre nem számítottam :D Jó lett ez a rész!!! Bár nem tudom hogy csak nekem lett e egy kicsit talán rövidebb de mind1 attól még nagyon jó lett!!!! :* Várom a kövit!!! :* :D <3 ;)
Örülök, hogy tetszett drága! <3 Igyekszem hosszabbakat írni... ígérem lesz egy kiadós, jó hosszú rész! Eskü! Puszi <3
TörlésAztakurva
VálaszTörlésHuh Zayn...nem csalodtam benned....
De azert durva volt...
Fu..amugy is ki vagyok keszulve a DMDmiatt most meg ez is....
Tudjatok mit...
Elasom magam
Temmesetek el..
Pápá
Jo volt veletek
Na mindenesetre en varom mar a kovit siess vele
XxM
Móni drága! Ne hagyj itt... tudod mit? Követem a példád és megyek elbújni veled <3 Puszi drága <3
TörlésSzia Tami!
VálaszTörlésMint mindig, ez a rész is valami fantasztikus lett :)
Imádom ezt a részt is, ahogy a többit is, de nyugi téged is imádlak, és nem csak azért, mert azt a fantasztikus blogot írod, amit imádok, hanem azért is, mert nagyon kedves vagy :)
A Drug me Down, hm nem tudok mit mondani, ahogy megnéztem, csak az járt a fejemben, hogy Oh. My. Good....!!!!
Jupppppyyy, végre, imádom imádom és imádom.
Szerintem nagyon jó lett ;)
Csak így tovább csajszi :*
Szia Cino!
TörlésDrágaság... én eskü elsírtam magam a komidtól... annyi erőt kapok tőletek és ÚR ISTEN nem lehetek elég hálás! De te se vagy semmi, drága írótársam <3 Puszi Drága
szia, remélem nem bántottalak meg az előző kommentemmel. Mindezek ellenére ennek az évadnak a története sokkal jobban tetszik. Lehet csak azért gondoltam azt hogy rosszabbul írsz mert rövidek voltak a részek, de ez egy kicsit hosszabb volt, kezdtem már beleképzelni magam. De ennél egy nagyon kicsivel lehet hosszabb. Én se akarom azt hogy regény hosszúságúak legyenek a részek, mert az a másik véglet. Akkor meg már elalszik az ember. Te mindig megtaláltad a középutat, térjenek vissza az előző évadból a részek hosszúsága
VálaszTörlésSzia! Dehogy bántottál meg :) mindig szívesen olvasom a kommentjeidet, és igyekszem mindent pozitívan felfogni! Ha negatív is a komment, számomra az is pozitív, mivel egy vélemény, és a vélemények olvasása mindig pozitivitással tölt el. Igyekszem megtalálni ezt a középutat a hosszúságterén :)
Törlésall the love <3