2. évad 5. rész A szívem egy szellemváros

Körbepillantottam a szobámban, és varázslatos érzés töltött el. A régi, nőies szobám átalakult, teljesen. Eltűntek a megszokott bútoraim, és helyettük megjelentek a babaholmik. Az ágyammal szemben a tükör és a komód helyett 2 kiságy foglalt helyet. A komódom kiköltözött a tv helyére. A pelenkázó a komód mellett volt. A falakon mesefigurák festményei, és a srácokkal készült szelfik váltották fel az ürességet. Melegség öntötte el a lelkem, ahogy a sokkal barátságosabb szobámban járkáltam – egy száll törcsiben.

-Szép, ugye? – rekedtes hangját ezer közül is felismerném. Éreztem, hogy mosolyog. Lassan fordultam meg, hogy szembe kerülhessek vele. És nem igazam volt? Elégedett mosoly ült ki angyali arcára, miközben tekintetével már levette rólam a törcsit. – Gondoltam, nem baj, ha néhány képet is kirakunk a falra…

-Imádom! – megeresztettem egy halovány mosolyt felé, melynek következtében még jobban kivirult. – Öltözhetnék, vagy… - jó, persze, több százszor látott már meztelenül, de ez nem ok arra, hogy most is úgy lásson.

Sarkon fordult, és elindult a lépcsőhöz. Magamban elszámoltam 10-ig. Miután kellő távolságot éreztem kettőnk közt, ledobtam magamról a textilt, és meztelenül a szekrény elé álltam. A hasamra vezettem a szemem. Már kezdett kerekedni. Kinyitottam a kétajtós szekrényt, és kikaptam egy bő pulóvert.

A kiválasztott szettemet magamra öltöttem. Tekintetem megállapodott szőke hajamon. Már majdnem visszanőtt teljesen. A melleimet tökéletesen eltakarta, szóval ha így haladok, nem kell sok, hogy ismét a fenekemig érjen. Összekötöttem szoros copfba, és felkaptam a mamuszom.

A konyhából mennyei illatok szűrődtek ki. Még csak most jutott el a tudatomig, hogy Harryn kívül senkivel se találkoztam az ördögeim közül. Ezért ért teljesen meglepetésszerűen, hogy Payno, az izomkolosszus a plafonig emelt. Az ölelő karjai közt elveszni… felemelőbb érzés, mint újjászületni.

-Azzy, hiányoztál! – kezeimet a nyaka körül összekulcsoltam, úgy bújtam hozzá, és mélyen beszívtam ismerős illatát. Azt a rabul ejtő Bugatti parfüm illatot semmivel sem lehetne összekeverni. A Leeyoo illat.

-Te is hiányoztál Leey! – suttogtam a nyakába. Megpuszilta a fülem mögötti finom bőrt, melynek eredményeként a hideg futkosni kezdett a hátamon. A borostája szúrta a bőröm, de imádtam. Imádtam minden porcikáját.

-Azealia! – Louis csak odasandított, mintha csak a közértből értem volna haza. Azért, nekem hiányzott, és mindenkit meglepve a legutáltabb ember nyakába borultam. Persze, Louis sose lesz a szívem gyémántja, de azért megérdemelt egy ölelést. – Jól van, tudtam! Tudtam, hogy hiányoztunk neked! – elröhögtem magam, és beleboxoltam izmos kezébe. Mikor lett ez ilyen?

-Niall! – visítottam el magam, amint megláttam az én kék szemű manómat. Eldobta a kezében lévő rongyokat, és szorosan magához ölelt. 1 hónap. Ennyi ideig voltam tőle távol, mégis éveknek éreztem. Kezét a derekamon kulcsolta össze. A lelkemben lévő hatalmas űr mintha kezdett volna eltűnni, miközben a fiúk körülvettek.

Vártam. Vártam, hogy valahonnan előbukkan Zayn. Hogy közli velem, hogy szeret, és mindennél fontosabb vagyok neki. Hogy Harry átvert, és ez csak egy tréfa volt. Hogy átölel. Hogy megcsókol. De nem… az igazság az volt, amit Harry mondott. Elkeseredtem. A szememet a szomorúság és a bánat igaz barátai kezdték szúrni. Mély lélegzet. Be. Ki. Be. Ki.

-Sajnálom… - suttogta a fülembe Niall. Még szorosabban próbáltam hozzá férkőzni, csakhogy a szívemet a helyén tudjam. De ennél közelebb már nem is lehettem volna hozzá. A mellkasunk úgy úgy illett egymáshoz, mint a patkó és a ló patájára.

Elváltunk egymástól. A tükörből láttam magunkat. Niall életerős, fiatalember, én pedig a szellem. Tekintetem üveges volt. Ajkaim kiszáradtak. Babahajaim kilógtak. Bőröm barnasága leütött a többiekétől, mégis arcom hófehér volt. Sápadt és erőtlen. Ez az én igazi valóm.

A boxba beülve ismerős érzés kerített magába. Az első napom után ugyan itt ültünk, ugyan így. Én megrettenve, elkeseredve. Ők pedig örültek, hogy velük vagyok. Beletörődni készültem az életembe. Olyan nagyon ritkán van, hogy valami kétszer történik meg az életében ugyan az a nap, vagy egy hasonló nap. Én már másodjára élem végig ugyan azt. Elraboltak, fogva tartanak, és velük vacsorázom, a konyhában, a boxban.

Kezdek beletörődni, pedig nem lenne szabad. Még pislákolt a remény, de nem akartam. Hogy miért? Mert úgy érzem szükségem van rájuk. Amikor mindegyik az imént megölelt, úgy éreztem, hogy az űr a lelkemben, amit Zayn okozott kezd eltűnni. De lehet, hogy csak a terhességtől meggárgyultam.

-Hallod? – Niall úgy nézett rám, mintha valami nagy baj lenne. Megráztam a fejem. Elbambultam. – Azz, jól vagy? – bólogattam, nem volt kedvem beszélni.

-Nem mondtam szépen? Válaszolj, ha kérdeznek! – Harry hangja lágy volt, mégis parancsolt.  – Háromszor kérdezte Niall, hogy kérsz-e csirkemellet. Minden okés? – közelebb hajolt hozzám, én pedig kicsit hátrahőköltem. – Sose, bántanálak! Ne feledd!

-Tudom… - suttogtam magam elé. – Egyébként, igen. Kérek csirkét. Meg egy kis salátát. – kedvesen próbáltam mosolyogni, de szerintem csak egy vicsorítás sikeredett.

Harry elvette előlem a tányért. Ő tudta. Tudta, hogy megint előtört az evési zavarom. Meg se lepődtem, amikor lerakta elém a szalonnával, steakburgonyával, és csirkemellem megtömött tányért. Pimasz mosolyra húzta cseresznyeszínű ajkait. Azok a tökéletes… Nem! Én vagyok a tökéletes, nem Ő!

-Desszertnek, meg mondjuk tejcsi? – mind a négyen elröhögték magukat. Én meg fapofával ültem és meredtem rájuk. – Na, nevess már, Cica!

A tányéromon lévő ételt kezdtem turkálni. Külön válogattam a különböző ételeket, és a csirkét kezdtem apró falatokra vagdosni. Már-már szinte szálakra bontottam, akkor se akartam megenni. Kb. 2 falat ment le a torkomon. Leraktam az evőeszközt, és az ablakon kezdtem kilesni.

-Azealia Christen Forn! – üvöltötte el magát velem szembe Harry. Felé fordultam, és értelmetlenül meredtem rá. – Vagy megszed, vagy megetetem veled! – fenyegető volt a hangja, mégse hatott rám. Elmosolyodtam, ahogy belenéztem elsötétült szemeibe. Ideges. – Minimum a cafatokra vágott húsutánzatot edd meg, különben másképp töltöd az éjszakát, mint terveztem. Egyél! – mordult fel, mint egy kutya.

Kezembe vettem a villám, és lassan, ajkaimhoz emeltem a húst. Minden szempár rám szegeződött. Mintha most készülnék, nem is tudom, mondjuk a Holdra lépni. Félmosolyra húztam ajkaimat. Szeretem, ha rám figyelnek, de azért kicsit idegesít, amikor evés közben zavarnak meg figyelmükkel.

-Ha néztek, akkor nem bírok enni! – jajdultam fel, mint egy kiscica.

-Fiúk, kifelé! – szólalt fel szigorúan Harry.

A három ördög felállt, és vonakodva távozott a helységből. Niall a tányérjáért nyúlt, de Harry nemlegesen rázta a fejét. Csalódottan hagyta el a konyhát.

-Ismertessem a szabályokat újfent? – csak néztem rá, nem feleltem. – A parancsainkat megteszed, bármi is legyen az. Az ételt, amit eléd rakunk teljes egészében elkell fogyasztanod. A kijelölt napokon a kijelölt személlyel kell töltened, bármi is történjék. Ha szökni próbálsz, komoly büntetéseket róhatunk rád. Nem feleselsz. Ha kérdeznek, válaszolsz. Nincs parancsmegtagadás. – hosszú ujjain számolta a követelményeit. Én pedig csak bólogattam. – Intéztem neked egy orvost, aki az étkezési zavaraidon fog segíteni. Neki mindent elmondhatsz. Ismétlem, mindent! – bólintottam, és tekintetemet a tányéromra vezettem. – Gyertek be! – ordította el magát ismét.

Lassan, sok szenvedés és csípős pillantás következtében, bő 2 óra alatt sikerült elfogyasztanom a tányéromról mindent. Tele voltam. Harry végig ott ült velem szemben, és minden mozdulatomat követte tekintetével. Elismerően bólintott, miután végeztem.

-Nem is volt olyan szörnyű, igaz?! – pedig az volt.

Felálltam és a nappaliba vezetett az utam. A többiek kint tv-t néztek. Leültem a kanapéra Liam és Louis közé. Felhúztam a lábaimat és a térdemre hajtottam a fejem. Gondolkodni kezdtem.

Harry segíteni akar rajtam. Valamilyen szinten nem csak egy játékszer vagyok a számára, hanem annál valamivel fontosabb. Akkor miért hagyta, hogy Zayn kihasználjon? Miért nem akadályozta meg? Miért nem lépett közbe? Egyszer azt mondta szeret, csak nem tudja hogyan elmondani… kezdem úgy érezni, hogy talán akkor hazudott. Csak ő is játszadozott velem.

Egy könnycsepp gurult végig arcomon. Pulóverem ujjával letöröltem, de több kezdte követni. Tudtam, ha egyszer sírni kezdek, akkor azt nem lehet csak úgy megállítani. Felpattantam és sietősen a szobámba vonultam. Ki a teraszra, ahol állatlába mindig jó történik velem.

A csípős szél arcba csapott. Nem törődtem vele. A kerti bútorba rogytam, és keserves zokogásban törtem ki. Amikor Görögországban sírtam, Zayn mindig átölelt, és megvigasztalt. De most egyedül maradtam. Ők ott lent négyen mit sem sejtenek.

Az űr nagyobb lett. Percről percre úgy éreztem felemészt. Minta az életerős énem ott maradt volna Zaynnél. Még csak elköszönni se tudtam tőle. Annyit se tudtam mondani neki, hogy ,,viszlát!”. Annyival szívesebben lennék most vele. Nem érdekel, hogy neki csak egy szerződés voltam. Szeretem őt!

-Azealia! – egy ember hív. Egy embernek van ilyen mézes hangja. Egy ember tudja ilyen lenézően mondani a nevem. – Ne sírj tovább, mert én is bekönnyezek! – felemeltem könnyáztatta arcom, és megtöröltem azt. – Komolyan sírsz Zayn miatt? Ne legyél már ennél is nevetségesebb, kérlek! – kezeim közé temettem arcom, és zokogni kezdtem. Besüllyedt mellettem a matrac, ebből gondoltam, hogy elült mellém.

-Louis, menj innen! Nem akarom, hogy bánts! – húzódtam el tőle.

-Nem azért jöttem fel, hogy bántsalak, hanem hogy megnyugtassalak. – megragadta a csípőm, és maga mellé rántott. Szorosan ölelt magához, mint még soha.

Keservesen sírtam. Vállába fúrtam a fejem, és percek alatt átáztattam a felsőjét. Jól esett kiadni magamból, úgy, hogy közben nem voltam egyedül. Néhány szót suttogtam vállába, melyek kikívánkoztak. Valamivel könnyebbnek éreztem a lelkem. Olyan érzés kerített magába, mintha a szívem egy szellemváros lenne… egy elhagyatott szellemváros.

Ez az érzés megmagyarázhatatlan. Két erő harcol egy helyen. Két ellentétes erő. A bánat és a szeretet. A bánat igyekszik letaszítani a szeretetet. Beledöf késével a szeretet leggyengébb pontjába és hagyja elvérezni. Mintha kiröhögné az elesett, elbukott érzést. Próbálja elfoglalni a trónt, de a szeretetben van annyi erő, hogy még megsebzetten, összetörve, félholtan harcoljon… Más érzelem nem is létezik mellettük… azok már csak szellemek. Elhagyatott folyosókat ölelnek körbe a bánattal, melyeken hónapokkal ezelőtt még a boldogság vagy a düh járt. És most csatatért a kihalt folyosó. És én ettől a belső csatától kikészülök…

Louis finoman simogatta a hátam, és próbált nyugtatni. De tudta, hogy egyhamar nem fogok leállni. És ott maradt velem. A fiú, aki 3 hónapja lilára vert, az most a karjaiba tart, és begyógyítani próbálja a sebeimet, amiket a legjobb barátja ejtett rajtam. Különös a sors. Aki a legrosszabb hozzád, lehet, hogy legnagyobb jóakaród.

Ahogy átölelt, és kedvesen bánt velem a feketeség kezdett eltűnni, és világosság váltotta fel. A szeretet győzedelmeskedik. Mintha Zayn által valami átok vett volna uralma alá. Furcsa volt. Csak a fiúk szeretetétől múlt el ez a sötétség.

-Pakolnod kellene, Azealia. – belepuszilt a hajamba, és még egyszer utoljára szorosan átölelt.

-Miért mindig Azealiának hívsz? Jobb szeretem azt, hogy Azz, Lia vagy Hope… - néztem rá. Szemei csillogtak. Mintha, ő is sírt volna… de az képtelenség. Louisnak nincsenek érzései, amik sírásra bírnák.

-Szeretem a neved, ezért szoktalak a teljes neveden hívni. Sokkal jobban illik hozzád, szerintem. – elmosolyodtam, és ő is. Megöleltem még egyszer, csakhogy enyhítsek a szívfájdalmainkon. – De most már tényleg pakolnod kéne. Már csak a hónap bégén jövünk haza. A turnénak folytatódnia kell.

Felálltam, ő pedig rágyújtott. Ugyan úgy fogta a cigijét, mint Zayn. Keserű ízt éreztem a számban. Mindenről csak Ő jutott eszembe. Egy erős fuvallat – mint égi jel – arra késztetett, hogy menjek be a meleg szobámba, és pakoljak. Így is tettem.

A bőröndömet megtömte annyi ruhával, amennyivel csak tudtam. Idő közben Louis elment tőlem, és helyette Harry figyelt rám. Mintha babysitterre lenne szükségem. Felvettem a pizsamám, és az ágyba bújtam. Harry nem zavartatta magát. Lekapta az összes felesleges ruhát magáról, és bebújt mellém. Odébb mentem, de követett. Már majdnem lezakóztam az ágyról, amikor átölelte derekam, és maga mellé rántott. Szorosan ölelt. Mélyeket lélegeztem. Nem szólt egy szót se.

-Harry… - felmordult, tehát még ébren van. – mi lesz velem 4 hónap múlva? – megfordultam, így szembe kerültem vele. Szemei nyitva voltak. Az enyémbe fúrta tekintetét.

-Anya leszel, Azz. – mintha eddig nem tudtam volna róla. Megforgattam szemeimet. Nem erre a válaszra vártam. – Egyébként 5 hónap múlva, augusztusban egy hétre hazautazunk. Miután megszültél igyekszünk minél többet melletted lenni. Te dönthetsz, hogy jössz velünk folytatni a turnét, vagy valamelyik biztoságissal itthon maradsz. Nem hagyom, hogy egyedül maradj. Mindig lesz veled valaki. Nem hagyom, hogy kicsússz a kezeim közül, Azz.

-Miért nem? – arra vártam, hogy őszintén válaszoljon. Csak egy félmosolyra húzta ajkait, úgy folytatta a szövegelést.

-Mert… - nyomott egy puszit a homlokomra. Utálom a titkolózást, és ezt jól tudta. Elégedett volt magával. Biztosan! – Aludj Azz, holnap nehéz napunk lesz!

A titkok. Ezek szövik össze az életemet. És most egy újabb titok. Annyira kíváncsi voltam. Miért nem hagyja, hogy kicsússzak a kezei közül? Talán mégse a bábuja vagyok… talán, valami sokkal több annál… 

Sziasztok! 

Yeah... már hajnal 4 óta talpon vagyok, és izgatott vagyok a véleményetek miatt! 1 984 darab szó. Igyekeztem egy kicsit hosszabbat hozni a múltkoritól... hát ez lett belőle! Kíváncsi vagyok a véleményetekre! Remélem tetszeni fog! Szerdán érkezik a 6. rész! 

All the love