2. évad 6. rész Görcs

Szédelegtem a nagy házban. Egyedül. Jó, velem volt Clow is, de úgy Isten igazából egyedül voltam. Az ördögök a menedzsment által szervezett találkára mentek. Ültem és vártam. Harry idegesnek tűnt, amikor elindultak. De velem nyugodt volt. Amikor az idegessége a tetőfokára hágott, smaragd zöld szemeit az enyémbe vezette, és egy mély lélegzetet véve távozott a házból.

-Zel! Zel! Zeli! Azealia! – elmerengtem. Clow szólt hozzám, többször is, de nem akartam visszaszólni. – Azealia már gyerekkorod óta ismerlek, sőt, születésedtől kezdve, nekem ne mond azt, hogy tökéletesen vagy, meg hogy nincs semmi! Azonnal mond el, mi nyomja a lelked!

-Clow, visszaakarok menni anyuhoz! – szempilláim alól néztem fel rá. A tökéletesen kigyúrt, beállított hajú, fiatal fiúra, akit csecsemőkorom óta ismerek és szeretek. Nem ezt a választ várta tőlem, tudom, de benne még merek bízni. Neki még elmerem mondani, ha valami fáj. – Clow, segítened kell visszajutnom oda! Kérlek! – már könyörögtem.

-Zel, ez nem rajtam múlik! Én nem tehetek semmit! Hidd el, ha tehetnék, már megtettem volna… de esélytelen. Harry hajthatatlan ezzel a témával kapcsolatban. De majd még beszélek vele, ha ez bármin is segítene! Ígérem! – leült mellém, én pedig vállába fúrtam a fejem és szorosan magamhoz ölelve sírdogáltam.

Ha van valami jó az életemben, akkor az Clow, Dzsen és Kevin. Ők hárman maradtak nekem, mint család. Csak ebből a családból senki nem tud rajtam segíteni. Mindenkinek megvan kötve a keze.

Mire a fiúk hazaértek elaludtam. Clow pedig végig mellettem ülve vigyázott rám. Hallottam az ajtócsapódást, arra nyitottam ki barna szemeimet, de gyorsan be is csuktam a hirtelen jött fénytől. Harry ideges volt – plusz indok rá, hogy csukva maradjon a szemem – és toporzékolt.

-Nem hiszem el! Hogy a picsába szerződhettünk le egy ilyen kurva szar céghez? Baszd meg, a kibaszott kurva eget a büdös picsába már! – 3 mondat, majdnem 10 obszcén szó. Valami nagy baj lehet.

-Hazz, légyszi, halkabban, Zel elaludt. – Clow csitítani próbálta a dühös Démont.

-Hol van? – ingerült volt. Jaj ne! Apám is így viselkedett, mielőtt agyon nem vert. Ne!

-A nappaliban alszik a kanapén. De ne ébreszd fel, rossz napja van! – Clow hangjából a megbánás, és az akaratosság furcsa keveréke tükröződött. Én pedig megfeszülve szorítottam magamra a takarót.

Szívem irgalmatlan tempóban vert. Izmaim feszültek, szemeimet összehúztam. Mindenre kész voltam. Hallottam a lábdobogást, mely egyre csak közelített felém. A gyér napfényt is eltakarta testével, ahogy fölém állt. Itt volt az ideje, hogy bántson. De nem. Ehelyett leguggolt, és lágy csókot nyomott kipirult arcomra. Fagyos ajka tökéletes ellentéte volt az én égő arcomnak. Megigazította a takaróm, és megsimította a hátam. Minden pontom bizsergett, ahol ujjai hozzám értek. És ennyi. Elment.

-Szabad tudnom mi történt, Hazz? – kérdezte Clow kíváncsian.

-Azealia vagy elveteti a gyereket, vagy repülünk. A menedzsment nem hajlandó közölni a rajongókkal, hogy valaki apa lett.

-Zel terhes?

-Igen. 5 hónapos. Ikreket vár. De egy biztos, nem fogom hagyni, hogy a bármi baja essen neki, vagy a gyerekeimnek… vagyis a gyerekeknek. – javította ki magát gyorsan. – Ha kell, akkor én is kilépek a bandából… de a Azznak semmi baja sem eshet. Nem is tudhat erről! – emelte feljebb a hangját. Nekem pedig a könnyek patakokban folytak végig az arcomon.

Elakarják venni tőlem a gyermekeimet. Ők ártatlanok. Nem tehetnek róla, hogy teherbe estem. Ez nem az ő harcuk. Ez az enyém. Semmi áron se hagynám, hogy elvegyék őket tőlem! Nem! 

Clow távozott, magamra hagyva. Egy búcsú puszival köszönt el tőlem. Nem mondott semmit, hisz azt hitte, alszom. Hát, az imént lefülelt beszélgetés után nehéz lenne bárhogy is álomra bírnom magam.

Felkeltem, és valamelyik fiú keresésérbe kezdtem. A konyhába benézve Niallel találtam magam szembe. Szendvicset evett, de amint meglátott, kiejtette a kezéből, és lesápadt. Zokogva öleltem magamhoz az ír fiút. Niall valahonnan tudta, hogy ez lesz, bár sejtésem sincs, honnan.

Leültem az egyik bárszékre, és egy pohár vízen nyamnyogtam. Eltudom képzelni, milyen csodálatosan festhettem. Az arcom égett, a hajam tiszta kóc volt, és minden mozdulatot nehéznek éreztem. A hasam görcsölt. Valami nem volt okés. Hasított a hasamban a fájdalom. Felsikoltottam. Niall teljesen elvesztette a fonalat. Nem tudta, hogy mit csináljon. Én csak zokogtam, és csak ordítottam, hogy ,,fáj! Segíts”. Szédültem, és a görcsös fájdalom egyre nagyobb lett. Elhalkulva Harry ordítását hallottam magam mellet, ahogy Liam a földre fektet. És a szemeim elsötétültek…

Mintha ólom nehezedett volna a szememre. Nem tudtam épeszűén gondolkodni. A fájdalom ordított a fejembe, és átvette rajtam az irányítást. Elernyedtem. Ahogy hátam a földhöz ért hideg kezdett futni végig testemen. Kiakartam nyitni a szemem, és sikítani, de nem tudtam. A fájdalom erősebb volt nálam. 

**

Büdös. Ez volt az első gondolatom, ahogy kinyitottam a szemem. Egy kórteremben feküdtem. Mellettem egy széken Harry aludt. A másik oldalamon gépek hada sorakozott. A babafigyelőre esett először a választásom. Minden pozitív volt. Ahogy a szívverésem is jó volt. De miért vagyok itt? Forgolódni kezdtem az ágyamba, de esélyem se volt átfeküdni az oldalamra. Esküszöm, minimum 10 gépre voltam kifeszítve. És egyáltalán nem volt kényelmes. Mindkét kezembe csövek, vagy drótok voltak dugva. Ijesztő. 

-Áh, kisasszony! Felébredt? – kellemes, mély női hang csengett mellettem. A hang felé fordultam, és egy magas, barna hajú doktornővel találtam szembe magam. – Hogy érzi magát kedvesem?

-Valamivel jobban… mi volt a baj?

-Ideggörcs keletkezett a kisasszony hasában, melynek következményeként elájult. De ne aggódjon, most már minden rendben lesz. A gyermekei is tökéletes állapotban vannak. – Harryre néztem, majd vissza a hölgyre. – Oh, a barátja már a behozatala óta itt ül Ön mellett. Felébreszthetem? – finoman bólintottam, mire a nő Harry felé vette az irányt és finoman meglökdöste. – A kisasszony felébredt. – és távozott a szobából.

Harry lassan kinyitotta a szemeit, majd ahogy rám nézett, rögtön fel is pattant, és szoros ölelésbe zárt. A szívem hevesen kezdett verni, melyet a rám szerelt gép is jelzett. Harry elkuncogta magát. Én pedig mint a rák, olyan vörös lettem.Minden érintése, és tette eléri, hogy a szívem hevesebben verjen... és még kiröhög érte! 

-Úgy sajnálom… én… én nem… - dadogott, mintha mondani kellene valamit, pedig nem. Ujjamat duzzadt ajkaira helyeztem, ezzel csendre bírva őt.

-Harry… semmi baj. Hallottam mindent, ez okozhatta a görcsöt… - vallottam be, hogy nem is aludtam.

-Nem fogom hagyni, hogy bármi bajod essék! – kezei közé vette a fejem, és egy puszit nyomott az arcomra. Homlokának támasztottam a fejem és mélyen a szemébe néztem. – Soha nem hagynám… - suttogta ajkaimra a szavakat. Már majdnem megcsókolt, amikor az ajtó kinyílt és 3 kérdő szempár lesett be rajta.

És megrohamozott Niall, Louis, és Liam. Még vártam. Vártam, hátha Zayn is előbukkan, egy csokor ,,nem akartalak átbaszni” rózsával, de nem. Helyette a 4 ördög vigyázott rám. És az a keserű íz megint terjedni kezdett a számban. Megígérte, hogy mindennél fontosabb leszek neki… mégis azok ülnek most körülöttem, akiktől megmenteni akart. És végül visszadobott nekik.

-Itt az ideje, hogy bevalljam… - szólalt fel Louis, miközben letelepedett egy székre. -, kicsit aggódtam a nyomorodért, Azealia. – elnevettem magam, és megsimítottam a gyermeki arcát, mire fintorgott.

-Tudtam, hogy nem utálsz annyira, Tomlinson. – kacagtam fel, mire mindenki arcára mosoly ült ki.

-Csak hiszed, Pastyorlin…

-Mi van? – kérdezte Niall, kapkodva a szemét köztünk. Én se értettem, mi az a ,,Pastyorlin”.

-Niall, nem lehetsz ennyire alap. A Pastyorlin a mi négyesünk. Payne. STYles. HORan. TomLINson. Istenem… - temette a kezébe az arcát Louis. Mi pedig hangosan röhögtünk rajta.

Talán jobb is, hogy Zayn nélkül maradtam

**

A bent töltött két nap után végre már a londoni házban lehettem. Itt volt az ideje, hogy induljunk a turné folytatására. A bőröndöket cipelte le Mark, amikor is csöngettek. Röhögve nyitottam ki az ajtót, de a mosoly lefagyott az arcomról.

Hosszú, barna haját copfba kötötte. Elegáns sminket, és hozzá illő, impozáns ruhát viselt. Olyan… olyan szép volt. Ez volt róla az első gondolatom is, amikor megismertem, karácsonykor. Most is kitett magáért. Ám, az arcáról nem a pompa, a büszkeség és a boldogság, hanem a sírás több napos munkája tükröződött. Tud egyáltalán róla, hogy a testvére kicsinált? Egyáltalán mit akar? Miért ide jött? De legfontosabb, miért sírta ki az eszét is?

-Szia, Doniya! 

Sziasztok! 

Na, hát ez már hihetetlen... a mai nappal együtt már csak 6 nap van a nyári szünetből! Holnap gólyatáborba megyek, és pénteken jövünk haza. Izgulok. Szörnyen. Na de nem is ez a lényeg. Mivel közeledik a szünet vége, meg kell kérdeznem, nektek hogy lenne a legjobb a részek érkezése? Ha minden jól megy, arra gondoltam, heti 2 részt tudnék felrakni. Mit szóltok a szerdai és a szombati naphoz? Ötleteket várom kommentbe, és a véleményeket is! 7. rész szombaton érkezik! 

All the love <3