2. évad 7. rész Doniya

Elterveztem. Az elkövetkezendő 5 hónapban jó kislány leszek, és a fiúk kedvében fogok járni, csakhogy a babáimat épségben tudhassam… illetve az egészségemet is. Na, hát mint már rengetegszer kiderült az életemben, ha én valamit megtervezek, az biztos nem úgy lesz. Most is így alakult.

-Gyere beljebb! – tessékeltem be az ajtóban ácsorgó, egzotikus szépséget. Doniyát. – Minek köszönhetjük a látogatásod? – álltam meg a konyhában, az asztal előtt, ahol helyet foglalt. Harry szemöldökét felhúzva méregette a zavarodott lányt.

-Nagy baj van… hatalmas! – zokogta el magát. Teljesen szétesett szegény lány. Tökéletes sminkje lefolyt szemeiről. És ekkor jöttem rá, hogy az ő szépsége, csak a felszín, belül már rég megtört. – Én… én nem tudom… nem tudom, miért ide jöttem… de… valakinek segítenie kell, és csak ti vagytok neki. – a kezeit tördelte. Leültem mellé, és Harry is közelebb jött.

-Doniya – emelte fel a hangját – ha csak makogsz, és egy helyben ülsz, nem fogunk tudni segíteni. Nyögd már ki végre mi a baj! – az asztalra csapott, amitől mind a kettőnket kirázott a hideg. Szúrósan néztem rá, de ő amolyan ,,megkúrlak” tekintettel válaszolt. Doniya már csak hüppögött és belekezdett.

-Eltűnt… hazajött, leitta magát, összeveszett anyával, és eltűnt. Ez volt, kb. 3 napja. Nem veszi fel a telefont, nem keres minket. Anya… anya… kórházba van… Nem tudjátok hol van? – csillogó szemeiben ott pislákolt a remény sugara, melyet a csalódás és a szomorúság próbált legyőzni. Őszintén sajnáltam szegény lányt. – Gondoltam… - keserű mosoly jelent meg arcán. – Azz, igaz, amit mondott? Miattad lépett ki? Te voltál a szerződés? – nem tudtam, mit mondja, vagy tegyek. Harryre néztem.

-Én megtaláltam. – szólalt fel diadalmasan. – Itt veri az ablakot, már vagy 10 perce. Tiszta nyomorult! – röhögött fel. Mi pedig felpattantunk a helyünkről, és az említett ablakhoz vágtáztunk.

A látványa rosszabb volt, mint amire számítottam. A szívem összeszorult, ahogy Doniya a földre hullott és zokogni kezdett. Én se tudtam mást csinálni. Leguggoltam mellé, és magamhoz öleltem, eltakarva a testvérét, ne is lássa. Hogy miért is ne?

Már megszoktam, hogy Ő nem egy átlagos fiú. De azért… ez már mindennek a határa. Az arcát hatalmas lila, illetve vérző sebek díszítették. A ruha szakadt volt rajta. Már csak cafatokba volt rajta a póló. Gyönyörű barna szemei sötétek voltak, ki se lehetett venni a színüket. Ajka mellett vérző seb, ahogy arccsontján is. A haját letarolta. Eltűnt édes kis copfja. A füle mögül is ömlött a vér. Ha jobban megnézi az ember, nem egy világsztár, hanem egy csöves barom jut róla eszébe. És én szerettem/szeretem ezt az embert.
Harry szemével a lépcső felé intett. Eltátogott valami olyasmit, hogy menjünk a szobámba. A szememet forgattam. Legszívesebben Zayn karjaiba vetettem volna magam, ahelyett, hogy a szobámba mentem volna a testvérével... de a parancs az parancs. 

Felsegítettem a zokogó lányt, és együtt a szobám falai mögé bújtunk. Elfelejtettem azonban egy fontos dolgot. A stábon – és persze az orvosok – kívül senki nem tud arról, hogy én gyereket várok. Doniya szemeiből azonnal eltűntek a könnyek, amint meglátta a babaágyakat és a pelenkázót. Ne! Bazd meg! Hogy lehet Harry ilyen felelőtlen! Bazd meg! 

-Te… te terhes vagy? – elkerekedett szemekkel fordult felém, ahogy az egyik kiságy mellé lépkedett. Itt volt az ideje egy újabb hazugságnak… vagy végre annak, hogy igazat mondjak. Rajtam állt a döntés.

-Nem. Liam egyik barátnője fog a hetekbe szülni, és egy időre ide fognak a babákkal költözni, miel a csaj és az apa szakítottak. Tudod milyen nagy szívük van a fiúknak, rögtön kerítettek nekik helyet.  – mondtam magabiztosan, miközben igyekeztem még jobban eltakarni a hasam. Lassan bólintott. 

-Te hol leszel addig? Nálunk van szabad hely a számodra. Ha esetleg szükségesed lenne rá... - elkomorodtam. A lány, aki annyi szörnyűséget élt át, képes lenne nekem szobát adni... mert hazudtam. Utálom magam! 

-Köszönöm! - mosolyogtam a lehető legtermészetesebben. Belülről megemésztett a szomorúság és a düh... idióta.

Fél órán át beszélgettünk. És megkell valljam, elég jól elvoltam Doniyával. És miközben a sztorizgatását hallgattam, a szívemben lévő űr egyik része teljesen eltűnt. Hogy miért? Mert találtam egy olyan kincset, amit mindig is kerestem. Megleltem a családom. Végig mellettem voltak, csak nem kerestem Őket ebben a kategóriában. Nekem a fiúk családjai távolinak tűntek. Akár csak a csillagok. De ahogy Doniya mesélte, milyen bulikat szoktak szervezni, csakhogy az 5 fiú és az 5 család egybe legyen, rájöttem, vágyom erre. És végre megleltem. Csak ne kellene ennyit hazudnom nekik. Most is megtehettem volna, hogy igazat mondok, mégis fontosabb volt Harry elismerése, és törődése... 

Bármennyire is ellenkeztem egykor a szeretet ellen, most hatalmas kör vesz körül, melyből árad ez a békességes érzés. A kórházban minden nap mellettem ült Harry. Reggelire, ebédre, vacsira és bármely étkezésre Niall kitartóan mellettem volt, és letesztelte az ételeimet. Louis gondoskodott róla, hogy ne ússzam meg a 2 napot pirulás és kétértelmű beszólások nélkül. Liam tett érte, hogy biztonságba legyek. És mindannyian úgy vigyáztak rám, mint egy kincsre. És bármennyire is félek tőlük, annyira szeretek velük lenni. De miattuk rossz vagyok, és ez nem jó! Akárhogy akarom taszítani őket magamtól, annyira vágyok rájuk. Bár nem tudom, hogy ez baj… vagy inkább jó.

Louis hazavitte Doniyát. Egy ideig egyedül maradtam, de hamar lett társaságom. Liam helyet foglalt mellettem, és finoman átölelt. 

Ültem, és bármit tettem, az ő arcát láttam. Azt a bedrogozott, tönkrement képét. És bármennyire haragudtam rá, szerettem. Szeretem őt. Megbíztam benne, Istenem! Ez az érzés nem múlik el percről percre, óráról órára, napról napra. Ennek idő kell.
Mélyeket lélegeztem és próbáltam nem folyton csak rá gondolni, de ez nehéz volt. Liamet fürkésztem. Arcáról semmi érzelem, vagy gondolat nem rítt le, és ez aggasztott. 

-Hova vittétek? – az ágyon ülő Liamre néztem. Elbambult.

-Ne aggódj, minden rendben lesz. – kedvesen mosolygott, de bennem felment a pumpa.

-Liam James Payne! Engem te ne nyugtatgass! Basszus, semmit se tudok, csak annyit, hogy egy szerződés vagyok! És nyugodjak le? Istenem, a fiú, akit szerettem eladott a szólókarrier reményében! Hagyjuk már, hogy minden rendben lesz! Légy szíves mondj valamit, amit még nem tudok! – ordítottam rá, miközben fel és alá járkáltam a szobámba.

-Mondjak? – bólintottam. – Mi találtuk ki! Az egész a mi fejünkből pattant ki! Nem vagyunk szentek! Legalább lásd be, Azzy, hogy titkon reméltem igaz Harry meséje! Ez az egész az ő, az enyém, a Niall, a Louis és a Zayn fejéből kipattant ötlet! Fogadtunk! Hány nap alatt bolondulsz bele Zaynbe, és aki megnyeri a fogadást, az megnyer téged is… - a hallottaktól nem csak pánikroham de düh is kialakult bennem.

-Takarodj! – ordítottam teli torokból. – Takarodj kifelé! És most kurvára vigyetek vissza Manchesterbe! 

Sziasztok! 

Huh, bocsánat, hogy ilyen későn publikáltam a 7. részt, de ma egész nap aludtam... bocsássatok meg! Remélem azért elnyerte a tetszésetek! Várom a véleményeket! Hétfőn érkezik a 8. rész! 

All the love <3