2. évad 8. rész Biztató mosoly

2 hét. 2 hosszú hét. De újra itthon. ÉS hogy mi történt a két hét alatt? Harry ordított, Liam szánakozott, Louis nevetett, Niall nem tudta mit csináljon. Én pedig csendben tűrtem. Nem szóltam senkihez semmit. Már nem volt pinceszobám. Emberek közé raktak, én hálátlan mégse beszéltem. Hozzájuk nem.

A kezemben a szerződéssel keltem, aludtam, éltem. Röviden csak annyi állt benne, hogy ha Zaynnek sikerül a bizalmamba férkőznie 1, max. 2 hónap leforgása alatt esélyt kap a szólókarrier megkezdésébe. Bármilyen eszközt bevethet erre, ezért szöktünk meg Görögországba. A szerződést 2015. március 15. írták alá mind az öten. Fájt a szívem, valahányszor elolvastam a szerződést… minden alkalommal, mintha kifacsarták volna a szívem. De vágytam erre az érzésre, ezért szinte óránként olvastam újra és újra a sorokat.  

Ezen okmány tartalmazza Zayn Malik – született 1993. január 12. – távozási feltételei a One Direction nevezetű brit-ír fiúbandából. A kérelmet 2015. március 15. megkötött egyesség szerint 2015. május 8. napjáig kell teljesíteni. A feladat – melynek sikeres végrehajtását követően megkezdheti szólókarrierjét – Azealia Christen Forn szerelme és bizalmának megszerzése 2 hónapon belül. A feladat teljesítésére bármi bevethető, de partner megfenyegetése, vagy lefizetése szigorúan tilos! Ha a megadott időkeretig  nem történik esik szerelembe a partner, a fent említett és partnere visszatér a One Direction többi tagjához. Azonban ha sikeresen elvégzi a feladatot, a partner visszakerül a banda tulajdonába, és a fent említett elhagyhatja az együttest.

Kelt: 2015. március 15.

A szerződés kitalálja Harold Edward Styles

Átkoztam a pillanatot, amikor elkezdtem pozitív érzelmeket érezni Harry és a többi fiú iránt. Képesek voltak szerződést írni arról, hogy tegyenek lelki ronccsá. Elraboltak, szerződéssé tettek, majd visszaraboltak. Untam már a huzavonát.

-Megyünk anyámékhoz, remélem készen vagy! – tört rám Harry, miközben az utolsó simításokat végeztem el magamon.

Fejemre húztam a kalapom és az ajtó irányába mentem. Kikerültem Harryt és kecsesen lesétáltam a hosszú lépcsőn. Éreztem rideg tekintetét a hátamba fúródni, de egyenlőre nem akartam foglalkozni vele. Még mindig haragszom. Ez gyógyíthatatlan düh. Fogalmazzunk úgy, a büdös életbe nem fogok tudni többé bizalmat érezni iránta, vagy bárki iránt is. Mindig ott rebeg a szemem előtt a szerződés, amikor meg-meglágyul a szívem, hogy beszélgetést kezdjek velük.

A garázsba belépve Liamre szegeztem tekintetem. A kocsiját bütykölte. Nem viselt pólót. Csak egy rossz farmer volt rajta. Érkezésemre felkapta a fejét és elmosolyodott, de nem viszonoztam gesztusát. Utáltam. Ő is benne volt, és tudom, hogy csak jót akart amikor közölte velem az igazságot, de fájt, hogy Ő is részt vett ennek a baromságnak a kivitelezésében. Elvártam volna, hogy legalább Ő és Niall szeressenek annyira, hogy megmentik a lelkem. De nem! Ezért rájuk jobban haragudtam, mint pl. Louisra. Az ő aláírásán meg se lepődtem. Utál. Én is őt. Teljes szívemből. Elegem volt minden napból, amit velük kellett töltenem. Bár próbálkoztak velem beszélgetni, esélytelen volt, hogy majd PONT velük fogok beszélgetni.

-Az fáj a legjobban, hogy rám pikkelsz a legjobban… - tudta, hogy nem válaszolok, mégis beszélt hozzám. Lelkes. – De ha nem mondom el, nincs esélyed… nincs esélyed ellene. – idegesen fújtam ki a levegőm, és ráztam meg a fejem.

Liam indoka teljes mértékben elfogadható. De még így sincs esélyem Harry ellen. Bárhogy küzdök, mindig eléri, hogy szeressem. És ezt Liam is tudja. De azzal, hogy ezt elmondta, nagyobb kárt képzett bennem, mint Harry egy-egy goromba tette.

Egyik lábamról a másikra állva várakoztam. Harry perceken belül megjelent. Kinyitotta a kocsiajtóm, és utánam ő is beszállt. Idegesen dobolt a kormányon. Nem érdekelt. Bedugtam a fülhallgatóm, és hagytam, hogy Taylor betöltse a teret. Lehunytam a szemem, és elbóbiskoltam egy kicsit.

-Ébredj, szerelmem! - finoman simított végig Harry kezemen, az elmúlt hetekben először. – Itt vagyunk! – kinyitottam a szemem és körülnéztem. Ismerős környék… hisz… a házunk! – Anyukád már vár rád!

A szívem hevesen vert. Minden nap csak rá gondoltam. Kipattantam a kocsiból, és szinte már futva tettem meg azt a néhány lépést a kocsi és az bejárat közt. Olyan hihetetlen volt ez az egész. Nem gondoltam volna, hogy egyszer még visszatérhetek ide.

Éveknek éreztem, amíg Anya ajtót nyitott. És amint megpillantottam, elszakadt a cérna. Könnyeim patakokban folytak le arcomon. Ott állt előttem az ember, akit mindennél jobban szeretek. Meggyötört volt, és fáradt, mégis mosolygott. Arcáról lerítt a boldogság, amint végigmért. Szeme a pocakomon akadt meg. Nyakába ugrottam és zokogva öleltem magamhoz Édesanyámat.

 A lelkem mélyén – bár nem akartam bevallani – hálát éreztem Harry iránt. Megakartam ölelni, de azzal a saját elveimet rombolom le. Egy gyenge mosolyt küldtem felé köszönet jeléül. Arcán elégedett vigyor ült ki. Kezet csókolt Anyának, és összekulcsolta az ujjainkat. A hátsókertben lévő hintaágyig így andalogtunk. Közben ezer érzés kavargott bennem. Gyermekkori emlékek száza futott végig agyamon, ahogy a falon lévő képekre, és a kanapéra pillantottam.

-Anya! – sipítoztam boldogan, miközben a göndör fürtjeim ide-oda ugrándoztak. – Anya hol vagy? – kérdeztem kuncogva.

-Azealia, a nappaliban vagyok, gyere! – szökdécselve tettem meg az utat a bejárati ajtótól a kanapéig.

Anya a kanapén ült és kötögetett. Vigyorogva néztem a pocakját. 13 éves létemre úgy viselkedtem, mint egy 5 éves. De mit tegyen az ember, amikor mindenkinél boldogabb, mert az anyukája terhes a 2 kisöccsével? Sose voltam átlagos, és ezt mindenki tudtam rólam, ha tüzetesebben megismert. A szürke kisegér jelmez mögött egy vad lány bújik, akit alig néhány ember ismer.

Leültem Anya mellé, és kezemet pocakjára helyeztem. Az egyik öcsém rúgott. Kivirult arccal néztem Anyára. Nyugodt volt. Ennek oka az lehetett, hogy még Apa nem volt itthon. Én is mindig sokkal kiegyensúlyozottabb voltam, amikor Apa külföldön volt dolgozni. Nem bánthatott minket.

A kertbe mentem rajzolgatni. A gyönyörű kék eget csodáltam. Akkoriba még nem gondoltam volna, hogy 4 év múlva én is terhes leszek, méghozzá ikrekkel…

A fű világoszöld és sötétzöld színekben pompázott. A fákon a rügyek imitt-amott már virágot bontottak. A kedvenc illatos virágaim már vonzották magukhoz a méhecskéket elragadó illatukkal. A kert gyönyörű színekben pompázott. A pasztelles lilák és sárgák mellett, a vöröslő tulipán is megjelenni készült. A madarak halkan csicseregtek. A házon végigsétálva a kávé és csokis süti illatának mámoros keveréke csiklandozta az orrom. Ismerős kacajok hallatszottak. A kisöcséim. Már 3 évesek. Vajon emlékeznek még rám?

-Lace, Jack vendégeink van! – az ikrek vihorászva futott le a lépcsőn, és ahogy szembe találták magukat az óriás Harryvel a vigyor lefagyott az arcukról. Nem tudták ki lehetett az idegen fiú. – Ő itt… öhm, Liam? – kérdezte még mindig könnyes szemekkel.

-Fiúk, Harry vagyok. Harry Styles!- barátságosan nyújtott feléjük a kezét. - Nem harapok! – vakító mosolyát megvillantotta, melynek hatására szerintem a fiúk még jobban összerezzentek. Én is megijedtem volna tőle.

-Lace! – könnyek futottak a szemembe ahogy 3 éves kisöcsémet megpillantottam. – Jack! Úr Isten, de megváltoztatok… - félve guggoltam le eléjük. – Kapok egy ölelést?

Lace Jackre nézett, majd vissza rám. Elégedett mosoly ült ki arcára. Ravasz szemek, gonosz mosoly. Barna haja már szinte fekete volt. Sötét bőrén világított kék szeme. Egy az egyben apa. Jack azonban minden porcikájában anyára ütött. Hamvas szőke haj és barna szemecskék. Két teljesen különböző fiú. Nyakamba vetette magát. Apró testüknek súlyát szinte meg se éreztem. A lelkemben tomboló sötétséget felváltotta a melegség.

Az ereimbe éreztem ahogy pumpálódik a vér. A testvéreim szerető ölelése, és Anya közelsége jobban hatott rám, mint bármi a földön. A szeretet vett körül, és ez elég volt ahhoz, hogy végre ne a bánat, hanem a vidámság nyerje meg a csatát. A mosolyom ráégett arcomra. Bármiről is beszéltünk, vagy akármit csináltunk, végig boldog voltam.

-És megkérdezhetem… - Anya helyet foglalt velünk szembe a kanapén, és kezeit ölébe ejtette. – visszakapom a lányom? – hangja elcsuklott a mondat végére. Az örömkönnyeimet a szomorúság könnyei támadták meg.

-Mrs. Forn… - Harry idegesen túrt dús hajába. – sajnálom, de egy ideig most láthatja Azealiát utoljára. Rengeteg dolgunk van, és egyszerűen nem fér bele az időbeosztásba. Sajnálom. – keserű ízt éreztem a számban. Harry is csalódottnak tűnt, mintha sajnálná anyát… vagy engem. – De amint a környéken leszünk, megígérem 3 napra letelepedünk Önnél. – Anya csak egy biztató mosolyt küldött felénk.

Lace a hasamon pihentette kezét, Jack pedig Harry ölében üldögélt és a telefonjával játszadozott. Mintha már ezer éve ismerte volna a göndör fiút. Anya előkapta a fényképezőgépet és csinált rólunk egy képet. Olyan boldognak tűnt. Mégis látszódott rajta a szomorúság. Nehéz lehetett neki. Egyedül, 2 fiúval, megtörve. Minden porcikám sajnálta, de nem tehettem semmit. Már az is hatalmas ajándék volt, hogy eljöhettem hozzá.

A nap már kezdett lemenni. Az erkélyen ültünk a hintaágyban. Mintha csak kislányként várnám Apát. Elfogott a nosztalgia ismét. Volt idő, amikor Apa volt a mindenem. Sajnos, vagy nem sajnos nem jött. Pedig láttam magam előtt borostás arcát, vakító szemeit, és a zöld kockás ingét. A boldog apámat képzeltem oda, akit 5 éves koromig tudhattam magam mellett.  

Indulnunk kellett. A kocsiból könnyekkel áztatott arccal intettem Anyának, és az ikreknek. Nehéz volt. Amikor először elszöktem otthonról nem fájt ennyire a szívem értük. Még el se indultunk, már visszaakartam menni hozzájuk. Vajon, emlékezni fognak rám? Ez a jövő zenéje. Majd kiderül, amikor újra láthatom őket.

-Köszönöm, Harry! – emeltem rá csillogó tekintetem. Megpuszilta a homlokom és a vezetésre összpontosított. – Komolyan mondtad, hogy visszahozol még hozzá?

-Igen. Joga van látni az unokáit, és téged is… nemde? – vigyorogva bólintottam.

De vajon miért ilyen rendes velem? A bizalmamra vágyik, vagy valami másra? A sebeket nem lehet ilyen gyorsan beforrasztani… de szép próbálkozás. Talán megfontolom, hogy kaphat e még egy esélyt. 

Sziasztok!

Hát, eljött a nyár utolsó napja is... mindjárt sírok! Annyi minden jó dolog történt velem a nyáron, mint például Ti! Szeretném megköszönni a támogatásotokat és a szereteteteket! Egyszerűen fantasztikusak vagytok! Nagyon nagyon szeretek mindenkit! Kívánom, hogy teljen csudijól az új tanév mindenkinek, és a jó jegyek záporozzanak rátok! 

All the love <3