2. évad 12. rész Hova vigyem?

Könnyeim által áztatott arccal ültem be a taxiba. Kavargott bennem minden. A szívem arra ösztönzött, hogy menjek vissza a hotelbe, és kérjek bocsánatot a négy fiútól. De az eszem ez ellen szólt. És én az eszemre hallgattam. A sofőr elindult. Feltette a kérdést amitől még rosszabbul éreztem magam.

,,Hova vigyem?”

A nyakamban lógó nyakláncra meredtem. Még Zayntől kaptam karácsonyra. Megszorítottam, és bediktáltam Taylor lakásának a címét. A fickó hümmögött. Hátradőltem és becsatoltam a biztonsági övem. Az ablakon bámultam kifelé. Az eső eleredt. Mélyen haraptam ajkam, hogy ne kezdjek megint bele a sírásba.

Kipattanva a taxiból felfutottam a lépcsőn és erősen kopogni kezdtem a fa ajtón. Calvin nyitotta ki elkerekedett szemekkel. Szőke haja homlokára lapult, szemei világítottak a szürke ködön át. Mindig megrémisztett látványa. 

-Van 10 fontod Calvin? – előkapta a zsebéből a tárcáját és egy 10-est. Nyomtam egy puszit az arcára és kifizettem az utam. – Imádlak Calvin! – a házba belépve egy erőltetett mosolyt magamra erőltetve vettem le a vékony kabátom. – Taylor Alison Swift hol vagy? – ordítottam el magam lelkesen.

-A konyhába megtalálod. – simította meg hátam kedvesen Calvin. A hideg futott végig rajtam.

Mosolyogva robogtam be a konyhába és öleltem át barátnőm. Meglepődöttségét nem tudta leplezni. Végigmértem és akaratom ellenére is elnevettem magam. Taylor Swift, a csillogó díva helyett, egy pizsit viselő, szöszi tini állt előttem szemüvegben. De még így is szép volt. Csak azt nem értem, akkor Calvin miért nem pizsit viselt farmer és póló helyett.

-Minek köszönhetem a látogatásod szerény hajlékomban Azealia Kayen? – a mosoly lehervadt az arcomról, és helyére a szomorúság ült ki. Próbáltam leplezni, de Tay ennél okosabb volt. – Ott hagytad? Szakítottatok, ugye? – bólintottam és hagytam, hogy átöleljen.

A könnyek versenyt futottak arcomon. Keserves zokogásba törtem ki. Az még jobban tetézte a helyzetet, hogy Tay csont sovány, mivel ezért is aggódtam. Érte aggódtam. Az egy percig meg se fordult a fejembe, hogy Harry megöl, inkább a barátnőm egészsége ijesztett meg.

-Tay egyél valamit! Rettentő vékony vagy! – elnevette magát.

-Összetört a szíved, és komolyan miattam aggodalmaskodsz? Szeretlek Lia! – ölelt még szorosabban magához. – De most már meséld el mi történt! És nem engedem, hogy elmenj innen bárhova is! Ma itt alszol! Calvin úgy is megy haza…

Letelepedtünk a szobájában lévő ágyra és sztorizni kezdtem. Igyekeztem megválogatni a szavaimat, de több célzás, és elvétett szó is kiszaladt a számon, mely arra utalt, hogy fogva voltam tartva, de szerencsémre ebből Taylornak semmi nem esett le.
Jég kék szeme mindig rémisztővé vállt, amikor Harry nevét említettem meg. Halálos. Szőke fürtjeit csavargatta, és néhol ellenszenvesen felnevetett. 

-Megrendelem neked a jegyet. Holnap mehetsz vissza anyukádhoz! – tapsikolt vidáman.

-Tay én kifizetem… nem kell neked! – akadékoskodtam.

-Fejezd be! Saját magángépem van! Azon 70%-os kedvezménnyel utazhatsz! Ne viaskodj velem! – kuncogott fel, miközben már le is zsírozta a haza utam.

Még pár mondat erejéig társalogtunk, de mindkettőnket hamar elnyomott az álom. Az órára néztem, mely zölden világított. Két dolgot juttatott eszembe. Harry gyönyörű íriszét, és a most kezdődő stúdiózást. Talán hülyeséget csináltam. Nem kellett volna ott hagynom őket. Nem kellett volna Ashtonnal elmennem. Nem kellett volna Londonba szöknöm…

-Tay… - szólítottam halkan a barátnőm. – ha Harry keres, ne mond el neki, hova mentem…

-Lia, megígérhetem, hogy nem fogja megtudni senki! – megölelt vékony testével, és megsimította a pocakom. – De ezért cserébe havonta 3 napot velem töltesz és hozod a gyerkőcöket! – elmosolyodtam és bólintottam.

-Ígérem! – halkan felkuncogott és végleg elnémult.

Én még nem tudtam elaludni. Azon kattogtam, jó döntést hozok-e. Visszamegyek anyához, és az öcsimhez. Harry ott fog keresni először. De hova máshova mehetnék? Dzsen már rég elköltözött a városból. Kevin velük dolgozik. Nincs másom, csak anya.

És keresni fog igazából? Érek neki annyit, hogy a keresésemre induljon? Szeret annyira, hogy megérje neki otthagyni értem a turnét?
Felültem, és a kopogó esőre koncentráltam. Kiszáradt a torkom. Felvettem a mamuszom, és belebújtam a pulóverembe. Halkan lépkedtem az ajtó irányába. A félhomályba alig láttam valamit. Az ablakon beáradó kék és szürke fény elgyengített. Fáradtnak éreztem magam. 
Felkapcsoltam a folyosón a villanyt és lomhán leballagtam a lépcsőn. A konyhába belépve hangosan ásítottam. A bögrémbe narancslét öntöttem és a pultnak támaszkodva szürcsölgettem a cukormentes löttyöt. 

-Ha valaki fél éve azt mondja nekem, hogy Napsugár elszökik Harrytől, kiröhögöm... - hallottam meg magam mögött a világ legszebb hangját. A pocakomban a babák rúgtak, mintha érezték volna közeledtét. - Büszke vagyok rád! - jött elő a sötétből. Kiejtettem a kezemből a csészém. - Majd összetakarítok, hagyd csak... - kuncogott. 
-Zayn! - suttogtam, miközben hátrálni próbáltam. - Kérlek! Hagyj békén! - a sírás határán éreztem magam.
-Még nem! - szemeim még nehezebbek lettek.

Nem éreztem a lábaimat. Zsibbadt a karom. Mélyeket pislogva próbáltam valamibe kapaszkodni. Zayn önelégült vigyora volt az utolsó dolog, amit láttam. Vállába akartam kapaszkodni, de nem éreztem mit csinálok. Inkább lehunytam a szemem, hogy vége legyen ennek az egész őrületnek...

*

Lassan, fáradtan nyitottam ki szemeimet. A nap erősen tűzött be a kitárt ablakon. Az ágy mellettem üres volt. Tay ilyenkor már ébren van. Gondolom futja a formában tartó köreit Cardiff környékén. Nyújtóztam egyet és magam köré csavartam a köpenyem.
A fejem zuborgott. Megdörzsöltem a halántékom, de nem lett jobb a helyzet. Mélyeket lélegeztem. Ahogy lehunytam szemem, láttam magam előtt Zayn mosolyát. Hogy kerültem fel? Kicsit megszédültem, ahogy felálltam. Ideje volt megkeresnem Tayt. 

-Taylor! – ordította el magát egy ismerős hang. Mind közül felismerem. Harold Edward Styles! – Hol van? – hangja kétségbeesett és ideges volt. A gyomrom megremegett. Mi a franc történik itt?

-Haza ment. Már az anyukájánál van. Az előbb hívott, hogy megérkezett. – hazudott barátnőm a hollétemről.

-Add ide a telefont! Beszélnem kell vele! – valami csapódott mögöttem. Az ablak. Kicsit összerezzentem. A lépcsőfok alattam nyikorogni kezdett. Mélyen beharaptam ajkaim, reménykedve, hogy senki nem hallotta.

-Miért adnám oda neked a telefonom? Összeakarod törni, mint engem? – öntelt kacaj hagyta el Taylor ajkait. Mindig kirázott ettől a nevetésétől a hideg.

-Elkell neki mondanom, hogy szeretem! – ledöbbentem.

Szemeim háromszorosukra nőttek. A gyomromban pihenő pillangók feléledtek és hevesen csapkodni kezdtek. Összébb húztam magamon a ruhát és leindultam a lépcsőn. Könnyekkel teli szemekkel álltam a fiú előtt. Arcáról fájdalom tükröződött. Nem aludt. Nagyot nyeltem.

-Itt vagyok. – csak ennyit tudtam mondani, de ez is olyan elfojtott és sebzett hang volt, milyet még sose hallottam magamtól. Mindent elfelejtettem, ami eddig történt. A tegnapi napot, és az éjszakát. Csak a jelen volt előttem.

-Szeretlek! 

Sziasztok! 

Sajnálom, hogy ilyen rövid lett a mai rész :( Kiment a térdem, és nem voltam itthon, de a kórházba akkora ihletet kaptam, hogy végül ez jött ki belőle. Remélem tetszett, és várjátok a folytatást! Köszönöm az 54 féliratkozót, és a több, mint 90 000 oldalmegtekintést! Imádlak titeket! 

All the love