2. évad 13. rész Haragudtam rá

A hangok a fejemben viaskodni kezdtek. Megbánod, ha nem nyújtod felé a kezed. És mi van ha csak ezzel akar visszaszerezni magának? Ha ez megint csak egy átverés? És az én érzéseimmel mi lesz? Hisz szerelmes vagyok belé, ez egyértelmű. De nem lehet az, hogy a gyerekeim alszanak a szobájukba, én pedig esténként váltogatom Liam, Louis, Niall és Harry közt az alvótársam.

De a józan eszem nem működött. Este az eszemre, most a szívemre kellett hallgatnom. Nyeltem a könnyeim. Most volt szükségem az erőmre, amit apámtól örököltem. Összeszedtem minden gondolatom, és bátorságom. Vettem egy mély lélegzetet, és hagytam hogy egyetlen egy kósza könnycsepp végigfusson meggyötört arcomon.

-Miért gondoljam azt, hogy igazat mondasz? Harry, mondj egy okot! – tártam ki karjaim. Már épp szólalni akart, amikor folytattam. – Tudod min mentem keresztül 6 hónap alatt? Megaláztatás, bántalmazás, sírás, összetörés… nem éltél át annyi kínt egész életedben, mint én ez alatt a fél év alatt. Miért higgyem el, hogy fontos vagyok neked? Csak kihasználtál! Az ördög kezei közé löktél… Addig voltam neked jó, amíg az örömödre kellett tenni…

-Lia… - ekkora már könnyeim javába áztatták arcom. – te nem tudod elképzelni, mit éltem át ez alatt az egy éjszaka. A gondolat, hogy nem vagy mellettem… és nem tudom, rendbe vagy, hol vagy, jól vagy, vagy egyáltalán élsz még… egyszerűen idegösszeomlásba akart hajszolni! Vedd már észre, szeretlek!

-Tűnj el Harry! – vágott közbe Taylor. Szinte el is felejtettem, hogy itt van. És barátságunk alatt először haragudtam rá. Nem nagyon akartam, hogy Harry elmenjen. – Nincs rád szüksége! Menj innen! – Harry rám, majd a szőkeségre nézett. Csalódottan fordult meg és hagyta el a házat.

Elvesztettem stabilitásom. Lassan a földre kúsztam. Keserves zokogásba törtem ki. Nem fogtam vissza magam. A rideg szél csípte orcám azon részét, ahol már könnyeim kiáztatták a bőrt. Nem akartam őt elveszíteni. Minden rossz tettét felejtette velem az előbbi kitörése, az arckifejezése, a lénye. Szerelmes vagyok belé. Teljes szívemből szeretem őt. Mindenem odaadnám, csakhogy mellettem maradjon egész hátralevő életemben. Hogy minden reggel mellette kelhessek, éjszaka óvó karjai közt térhessek nyugovóra. Szerettem volna látni, és átélni, ahogy az ikrekkel játszik. Szerettem volna, hogy egyszer az oltár előtt ,,Igent” feleljen arra a kérdésre, hogy ,,akarod e hites feleségedül az itt megjelent Azealia Fornt?”.

-Minden elrontottál Taylor! – ordítottam rá. Könnyeimtől semmit se láttam. – Szeretem őt! Taylor hát nem érted! Szeretem! – toporzékoltam tovább. Erőt vettem magamon és feltornáztam álló helyzetbe testem.

-Nem érdemel meg téged, Lia! Gondolkozz ép ésszel! Hányszor bántott meg?! Képes lennél visszamenni hozzá? Hagynád, hogy továbbra is ezt tegye veled?

-Igen!

Letöröltem a látásomat gátoló könnyeket és utána eredtem. Még nem indult el. A kocsijában ült. A szívem hevesen vert. Légzésem egyeletlen volt, és alig éreztem a lábaimat. Amíg a kocsi ajtaja kinyílt, emlékek ezre futott végig agyamon. Megilletődött megjelenésemre. Kezében egy aprócska gyógyszer volt. A fejemet rázva vettem ki a kezéből a kapszulát.

-Harry… - elhaló hangon néztem rá. – ugye nem vettél be még egyet se?

-Még ehhez is gyáva vagyok… - temette kezei közé arcát. – Nem mertem neked elmondani, mit érzek… és már késő. Sajnálom, hogy ezt tettem veled… én… - nem kellett több szó. Beszélőkém az övére tapasztottam, és olyan szenvedéllyel, amilyennel csak tudtam, csókoltam meg. Szükségem volt rá, mint a levegőre.

Ajkaink vad táncot jártak. Mint egy madártoll, úgy csiklandozott érintése. Ahogy arcélemen végigvezette hosszú, vékony ujjait, mintha vihar támadt volna. A hideg és forró keveréke harcolt egymással. Teljesnek éreztem magam minden apró érintésétől, a puszta lényétől.

Hosszas csókcsata után eltávolodtunk egymástól. A mosoly ott virított arcunkon. Észre se vettem, hogy kiszállt a kocsiból. Homlokát az enyémnek támasztott, úgy nézett bele a szemembe. Keze derekam köré fonódtak, mintha oda lettek volna teremtve. Én a nyakát öleltem. Ahogy mellkasunk kis része összeért, éreztem szívverését. Testemben áradt a nyugalom, melyre már régóta szükségem volt.

Percekig álltunk így, egymást ölelve. Végül a kocsiban kötöttünk ki, és sebesen haladva mentünk vissza a szállodába. Kezével az enyémet fogta közre. De ahogy egyre közelebb kerültünk a hatalmas épülethez elvesztettem a bátorságom és az örömöm. A motor búgása volt az egyetlen hang, ami betöltötte a hallójáratom. Nem akartam gondolkodni, pedig megannyi gondolat futott végig agyamon.

A táj összemosódott, ahogy az ablakon kinéztem. Kékes, zöldes és szürkés árnyalatok érdekes vegyülete. Sokkal érdekesebb volt ezt tanulmányoznom, mint bármi mást csinálnom. A gyomrom liftezett, akárcsak egy hullámvasút. Az agyam folyamatosan az elmúlt fél órán kattogott.

A monoton, halk, ütemes eső kopogása volt az egyetlen hangforma, mely a zene dörmögése mellett betöltötte a csendet. A kellemes meleget testemben a hideg váltotta fel. Energiasugár futott végig testemen. Mintha löketet kaptam volna. A gondolatok szabadabban, töretlenebbül kúsztak végig fejemben… és mind azon gondolkozott, mi a folytatás…

A szívem arra vágyott, hogy igen is, boldogan, kettesben éljünk… az agyam a magányra összpontosított. Ellentétes erők párharca. Az egyik vállamon egy vörös, göndör fürtös lány ült, csupa feketében, a másikon egy szőke angyal, talpig fehérben.

Hagyd a francba… összetör, kihasznál… az elmúlt félévben csak ezt az oldalát mutatta meg neked… Azt hiszed, hogy szeret? Csak egy jót akar veled dugni, aztán visszazár a pincébe, és ha kellesz jól helyben hagy… Erre vágysz te idióta? Megint koppanni akarsz miatta? – csattant fel az agyam idegesen.

Ne mondj ilyeneket! Mindvégig szeretett téged, de sose tudta veled közölni… és te is így érzel iránta. Miért kell ezt túldramatizálni? Jól tudjuk mindannyian, hogy oda vagy érte… és a szerelemnek nem szabhatsz gátat. A szerelem örökké ott lesz, ha most el is mész… akkor is szeretni fogod. Ha szembe jön veled évek múlva az utcán, ugyan úgy csapdosni kezdenek a gyomrodban a pillangók. Ő örökké a szívedben fog élni… nem törölheted ki, bármennyire is szeretnéd, hisz már a mindennapjaid része. Emlékezz vissza, Görögországban is vele szerettél volna lenni… most is. Ezt nem tudod elnyomni… a szerelmet nem tudod kitörölni… ez az életed része. Ő az életed része… - bölcselkedett a szívem. És igaza volt…

Mély lélegzetet véve néztem rá. Haja csapzottan tapadt homlokára. Szemei fáradtak, és reménytelik voltak. Leállította a motort. Hosszú ujjai köré fonta az én apró tenyerem. Puha ujjai simogatták kiszáradt kézfejemet. Egy lágy, forró csókot nyomott rá. Végigsimított arcélemen. Bizsergett a nyoma. Lassan, megfontoltan szólásra nyitottam ajkaim, mielőtt ő megtehette volna ezt.

-Mi lesz ezek után? – szemeim összekulcsolt ujjainkra vetődtek. Ajkaimat rágcsáltam, a választól félve. Évmillióknak tűnt, míg dús, rózsaszín beszélőkéjéből kicsúszott az a három szó, amit sose vártam volna…

-Elengedlek. Szabad vagy… 

Sziasztok! 

Megérezett a 13. rész! Már nem sok rész van hátra a blog befejeztéig. Sajnálom, hogy csak vasárnap tudom hozni a részeket, de egész héten tanulok, dolgozok és tanulok. Teljesen lefáraszt, de amikor gép elé kerülök, és lehetőségem van írni... és elolvasom a kedves kommenteket... ah el se hiszitek milyen erőt adtok a folytatáshoz! Köszönöm az 57 feliratkozót és a több mint 94 000 oldalmegtekintést! Fantasztikusak vagytok <3 

Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket! Kíváncsian várom a véleményeket! 

All the love <3