2. évad 15. rész Ne akarj eldobni

Niall ölében ébredtem fel a hangos dudaszóra. Lassan nyitottam ki szemeimet. A dudaszó alatt halk zenét véltem felfedezni. Magic! a kedvenc bandám. Felakartam ülni, de a fejem iszonyatosan fájt. A pocakomhoz kaptam ösztönösen. Semmi baja nem volt. Felsóhajtottam, és erőt vettem magamon arra, hogy kiegyenesedjek.

-Héj Csipkerózsika felébredtél? – kérdezte mögülem egy rekedtes hang. Harry. - Üdvözlünk Bécsben! – körbeforogtam, melynek hatására szédülni kezdtem. – Feküdj vissza! – tettem amit mond és visszadőltem. 

Az ír fiú aludt, akárcsak az előbb én. A kisbuszt Clow vezette. Mellette ült Louis. Tehát Liam Harry mellett aludt. Fogalmam sem volt, mikor érünk a stadionhoz, és azt se tudtam, hogy hány óra. Nyugodtan feküdtem és pislogtam magam elé.

Nem sokkal az elbambulásomat követően az autó megállt alattunk. Kiegyenesedtem és kiropogtattam csontjaimat. Az egyik baba rúgott. Mosolyogva simítottam meg a pocakom. Finoman megráztam Niall vállát. A manó riadtan nyitotta ki szemeit. Körbepillantott, mintha a veszélyforrást kereste volna. Izmai ellágyultak, ahogy tekintete rám tévedt. A lehető legnyugodtabban próbáltam rá mosolyogni.

A furgon ajtaja hirtelen csapódott ki mellettünk. Ijedten hőköltem hátra. A fény majdnem kiégette a retinám. Kezeim segítségével próbáltam eltakarni az arcom. Fintorogva nyújtottam a kezem Niall felé, aki segített kimászni a kocsiból. A szememet dörzsölgetve vártam, hogy Harry is kimásszon.

Karjai közé bújva vártam, hogy ismertessék velünk a programot. Elkezdtem gondolkodni, hogy és miként jutottunk el ide. A felismerés ostorként csapott a tudatomba. Elkábítottak. Semmire nem emlékszem onnantól kezdve, hogy Zayn megcsókolt. A düh futkosott a hátamon. Finoman kiburkolóztam öleléséből, és odébb sétáltam a bátyámat keresve.

Cigarettára vágytam. Ideges voltam. Az ajkaimat rágva ballagtam a tesómhoz. Karba tett karokkal támasztotta a kocsi oldalát. A cigije jó hogy ki nem esett a szájából. Nekem még türtőztetni kellett magam. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne kapjam ki a szájából, és szívjam el a mérgekkel teli kátrányterméket.

A cipőmmel doboltam, és csapkodtam a kezemmel, miközben a bátyámat árasztottam el az információkkal, amik nem érdekelték, mégis meghallgatta mindet. A hajába túrt, és finom mozdulattal eltaposta a cigarettáját. Mocskos illata betöltötte szaglójáratom. Közelebb léptem hozzá, és megöleltem.

-Lia, nem tudok segíteni. Te voltál olyan fogyatékos, hogy ezek mellé szegődtél… - mosolyodott el féloldalasan.

-És tudod mit, szeretem ezt a pöcsfejet, de mégis utálom, hogy ekkora fasz! – tettem csípőre a kezem és felnevettem a bátyámmal.

-Szeretem, hogy pajkos vagy! – ölelt át hirtelen hátulról Harry. A szívem majdnem kiugrott a helyéről, úgy megijedtem. – Héj – hajolt a fülemhez, így forró lehelete égetni tudta bőröm. -, ne félj, itt senki nem bánthat. Max én elfenekellek az ágyba, de azt már megszokhattad! – éreztem, ahogy önelégült mosoly kúszik arcára, mert az enyém vörösleni kezdett.

Megfordultam ölelésében, és csak egy gyenge csókot nyomtam szája sarkába. Kacarászva mentem vissza a fiúkhoz, azzal a gondolattal, zavarba kéne nekem is hoznom Őt. De hogyan? Én ilyenekhez nem vagyok elég kreatív. Inkább gyenge, és béna. Az én humorom nem olyan lehengerlő, mint Louisé.

Az előbb említett fiú elé álltam. Kíváncsian nézett rám. Szemei pocakomra vetődtek. Finoman biccentettem irányába. Apró kezei a hasamra tévedtek, és lágyan, körkörös mozdulatokat végzett el rajta. Arca eltorzult, amikor az egyik baba rúgott. Szemei csillogtak, és egy számomra eddig még ismeretlen, de annál gyönyörűbb mosoly futott végig arcán. Az eddigi összes utálatom, és ellenszenvem, ami volt irányába, köddé vált.

-A gyerekeid… - nézett le rám ragyogó tekintettel. – mármint, a gyerekeitek rúgtak! – suttogta maga elé meredve. Bólogatni kezdtem, miközben már én is mosolyogtam.

-Louis – váltottam komolyra a szót. – szerinted Harry akkor is velem maradna, ha kiderülne, nem ő a gyerekek apja?

-Gondolatolvasónak tartasz drága Azealia? – röhögött fel. – Amúgy szerintem, jah. Ha nem lennél olyan idegesítő, és a testi vágyakon kívül mást is éreznék irántad, én is veled maradnék…

-Köszi! – mosolyodtam el kedvesen.

-Ebbe mit kell megköszönni? Azealia, néha elgondolkodom… miért vagy ilyen édesen naiv? – tűrt egy tincsemet a fülem mögé. – Hjaj, Azealia! Butuska… - lépdelt tovább, utolsó szavait a nagy semminek intézve.

Kikerekedett szemekkel meredtem utána. Kínosan vigyorogva fogadtam Harry érkezését. Megint eszembe jutott, hogy most haragszom rá, ezért hirtelen a vidám énemet átváltottam a bunkóvá. Hajamat átdobtam vállam felett, és modelles léptekkel elsétáltam a göndör mellől.

Hallottam, ahogy Niallel a hogylétemről diskurál, de nem akartam hallgatózni, és a véleménye se mozgatta meg a fantáziám. Bevágódtam a turnébuszba és az egyik üres ágyra fekve ellazulva, zenét hallgattam. Taylor számait töröltem. Az egyik, régi, kedvenc számom csendült fel a fülhallgatóból. Vigyorogva dugtam be a fülest és lehunyt szemekkel élveztem a zene mindent betöltő erejét.

Az ágy besüppedt mellettem. Oldalamra fordultam, így a látogatóm könnyen áttudott ölelni. A hatalmas kézfej a pocakomon pihent. A másik kéz a fejem alatt pihent. Szép lassan visszaaludtam. Bár alig néhány perce keltem fel, a busz ritmusos mozgása, és Harry bódító illata és közelsége elérte, hogy eljussak az álmok országába.

*

Teljes őrültekháza, mint mindig. A koncert hamarosan kezdődik. A rajongók sikítanak. Megváratják őket a fiúk. Még mindig a szállodás incidenst intézik. Sophia társaságában indulok az elhagyatott lelátók felé. Üdvrivalgás, és sikítás üti meg a fülem, ahogy az elkerített, örökkel körbevett területeken végighaladtam a gyakornokkal.

Sophia meglehetősen szép lány volt. Elegáns megjelenésével, szép sminkjével és frizurájával elcsavarta sok fiú eszét, ahogy eddig figyelgettem. Nagy esélyem még nem volt megismerni, de itt mindenki szereti, szóval nem lehet rossz.

Ujjaimat tördelve ültem le a kék szektor egyik székére. A fanok épp Beyoncéra táncoltak. Olyan élvezettel, mosolyogva, egymást szorongatva, örömtől kicsattanva táncoltak, hogy még nekem is megjött rá a kedvem. És amikor megjelent a kivetítőn az intro video. Több ezer lány sikított fel egyszerre, mind ugyna arra várva. A szívem hevesen kezdett verni, és én is sikítani kezdtem. Tudtam mi fog történni, hisz ez a mindennapjaim része, mégis most én is izgatottá váltam.

 Elindult az első dal. Könnyekkel teli szemekkel csodáltam a fiúkat, ahogy a lehető legtöbbet kihozva magukból énekelek, és buliznak a színpadon. A kivetítőn megjelentek a táblák és a fanok. Mind sírt. Ez egyértelmű. Láthatják a számukra legfontosabb embereket. Olyan boldogok. És ez engem is arra késztet, hogy boldog legyek.

A első dalt követte a második, harmadik… És szép lassan elérkeztünk az utolsó dalhoz. Sírva, zokogva, ordibáltak a nézőtér tagjai. Én is velük énekeltem teli torokból a Best song evert. Sophia is dudorászott. Mint láttam, ő az összes dalszöveget ismerte, és mindet végigtudta énekelni. Igazán édes lány, ahogy érzékeltem. Mindig megölelt, amikor egy-egy rosszabb hullám átfutott rajtam.

És vége. Egy újabb állomást kipipálhattunk az OTRA keretében. Mély lélegzetet véve ballagtam vissza az öltözőkbe, Harry szobáját keresve. Én balga nem jegyeztem meg a számát, vagy a helyét. Idióta fejeket vágva próbáltam rájönni, hol is lehet a göndör, amíg sikeresen nekem nem jött. Egy kacifántos káromkodást követően karjai közé bújva hagytam, hogy megcsókoljon, mindenki szeme láttára.

Kéz a kézben andalogtunk fel a buszra. Itt volt az ideje a kérdezősködésnek. Most, hogy kellő képen tele van mindenki energiával, megtudjuk beszélni az eddig választ nem kapott kérdéseket. A számat rágcsálva ültem a turnébusz konyhájának 5 személyes étkezőasztalánál, ahol már 2 helyet is sikeresen elfoglaltam egymagam.

-Mire vagy kíváncsi? – ivott bele a bögréjébe Liam. Hangja kiélezett, és reszelős volt. Még soha nem beszélt velem így… megrémisztett.

-Mi lesz a turné után? Mi lesz ha megszülöm az ikreket? – matattam az asztal alatt kezeimmel idegesen.

-Egyenlőre még nem terveztünk ennyire előre. – vette át a szót a göndör. – De az utolsó heteidet otthon töltöd, anyukádnál. Amíg nem ér véget a turné, náluk fogsz tartózkodni.

-És ti? Mikor láthatlak majd titeket? – csuklott el a hangom.

-Nem tudom… nem tudom, mikor hozza úgy a sors, hogy újra láss… - vakarta meg a tarkóját Harry. – Liam, kitudnátok menni? – a srácok felálltak és elhagyták a kicsi konyhát. Harry idegesen ült le elém. A torkom kiszáradt, a gyomrom görcsölt és a sírás kerülgetett, bár még nem tudom miért. – Ez most fontos. Megkell beszélnünk, mi lesz ezek után.

-Harry! – tettem kezem az övére. – Ugye tudod, hogy szeretlek? – bólintott halovány mosollyal az arcán.

-Én is, és pont ezért teszem, amit teszek… Most a repülőtérre megyünk. Haza mész anyukádhoz… - nyelt nagyot. – Nélkülem. Nélkülünk. Lia, nem tudom, mi lesz velünk. – túrt hajába. – Arra szeretnélek kérni, keress magadnak valakit, aki megbízható, megbecsül, a tenyerén hordoz, és vigyáz rád. Aki melletted tud lenni, megadja a megfelelő bizalmat és szabadságot. Keress valakit, akit teljes szívedből szeretni tudsz, és egyszer a felesége lehetsz. – nézett a szemembe. Könnyekkel telt meg az enyém. Nem sok kellett, hogy elsírjam magam.

-Harry… én… micsoda? Miről beszélsz? – zavarodottan néztem rá. Reménykedtem benne, ez csak egy rossz vicc, de keserű arcát látva egyre valósabbnak tűnt, amit az előbb mondott.

-Csak neked akarok jót. Azt szeretném, hogy boldog, teljes életet élj! – simított végig karomon. Ellöktem magamról kezét. A mellkasomban a düh szétterjedt. Idegeim megfeszültek. Végem volt, mint a botnak.

-Te most szórakozol velem? – ordítottam rá. – Elhiteted velem, hogy szeretsz, és fontos vagyok neked, aztán alig 2 nappal később meg elküldesz a sunyiba? Normális vagy? Vagy ez is egy szerződés? Előbukkan mindjárt Zayn és megerőszakoltok mind az öten? – támaszkodtam fölé. – Képes voltál érzelmileg megzsarolni? Elhitetted velem, hogy szeretsz és fontos vagyok számodra és most lepasszolsz? Elvárod, hogy bízzak benned, és ezt teszed? Hátba szúrsz? Felcsinálsz, elrabolsz, meggyalázol, fél évig kutyaként bánsz velem és utána elküldesz, amikor már kezdek benned hinni? – néztem mélyen a szemébe csalódottan. – Tudod mit, örömmel megyek el tőled! Te csak egy rossz emlék leszel… egy újabb csalódás…

Átvonultam a hálófülkék felé, és becsapva az ajtót a földre hullottam és keserves zokogásba törtem ki. A vállaim rázkódtak, és nem érdekelt, hogy odakintről Harry esdekelve ütötte, vágta az ajtót. Elrejtettem kezeim mögé az arcom, és keservesen sírtam. Térdeimet átölelve gondoltam a rossz és jó emlékekre.

Annak az éjszakának – amikor először kezdtem iránta pozitívan érezni – az emléke játszódott le előttem folyamatosan. Ahogy átölelt, csókolt, játszott velem. Mély lélegzetvételek kellettek hozzá, hogy ne törjek valamit össze a közvetlen közelembe.

Letöröltem arcomról a könnyeimet, és igyekeztem csak a rossz dolgokra gondolni, pl. arra, hogy elrabolt. Erre vártam 7 hónapja, hogy végre megszabaduljak tőle, mégse akarok. Ott volt a lehetőség, és én vele akartam maradni. A szívemhez nőtt, de ő ezt nem képes elfogadni.

Kinyitottam az ajtót és a földön kucorgó fiúra néztem. Átjárta minden pontom a düh és a harag. Összeszűkített szemekkel meredtem rá. Beharaptam ajkaimat, mielőtt beszélni kezdtem volna. Kétszer is meggondoltam mit mondok majd, de még most se éreztem magam magabiztosnak, a mondandómmal kapcsolatban, de megkellett tennem.

-Gyáva vagy! – köptem oda nem törődve az illemmel. – 7 hónapig játszadozol, aztán úgy döntesz szeretsz, és végül eldobsz?! Hát legyen! Nincs rád szükségem! Se a pénzedre, se rád! Rohadj meg! – halkan, nyugodtan beszéltem vele. Szemei elkerekedtek. – Remélem jobb lesz így számodra… keress egy másik fogyatékost, aki bedől ennek az egész színjátéknak… köszönöm, nekem ennyi épp elég volt! – ejtettem a testem mellé a kezeimet.

Hátat fordítottam neki, és a bőröndömhöz siettem. Bedobáltam a buszon talált ruháimat, és leültem a kanapéra Niall és Louis közé. A tv halkan zúgott. De nagy volt a feszültség. A fiúk megvoltak feszülve. Niall szemébe ott csillogott a megbánás, és a keserűség. Louis szeméből azonban nem tudtam semmi értelmeset kivenni. Megfejthetetlen.

Hamarosan megérkeztünk a repülőtérre. Felpattantam és a bőröndömmel a kezembe lerohantam a járműről. A szívem hevesen vert, ahogy az eltorzult arcú fiúkra néztem. Nagyot nyeltem. A búcsú ideje. Kiejtettem a kezemből a bőrönd fogantyúját és nagyokat lépve Niall karjai közé vetettem magam.

Eszembe jutott az első pillanat, amikor belenéztem azokba a gyönyörű kék szemekbe. Imádtam. Ő volt az egyetlen, aki sose bántott meg, mindig vigyázott rám. Szerettem. Nagyon. És ez örökké fog tartani.

-Vigyázz magadra! – suttogta a fülembe. Még erősebben bújtam hozzá. Fájt a búcsú. Akaratom ellenére is könnyek folytak végig arcomon. – Ne sírj, mert én is rákezdek! – szorított meg.

-Szeretlek Niall! Örökké szeretni foglak! – sírtam el magam. A mellkasomba mintha csak kést állítottak volna, olyan volt tőle eltávolodni.

Louis fapofával az arcán, kitárt karokkal várt rám. Elmosolyodtam. Nevetve vettettem magam karjai közé. Izami ellágyultak, ahogy átölelt. Mindig olyan volt számomra, mintha egy szakadék lenne köztünk, és ezzel a búcsúöleléssel átlépett rajta. A legboldogabb emlékem, amit csak neki köszönhetek, hogy képes volt megvigasztalni, még akkor is, ha ő rontott el valamit. És lehet, drogot vett, megalázott, bántott, de mindenkinél jobban törődött velem.

-Na, menj, mert szivárogni kezdett a szemem! – paskolta meg a fenekem. – Eljött az ideje, hogy vigyázz magadra, Azealia. Már nem leszek ott, hogy megvédjelek! – szavai, akárcsak egy kés, úgy sebezték meg szívem… Már nem leszek ott, hogy megvédjelek…

-Leeyoo! – telt meg a szemem ismét könnyekkel, ahogy a kigyúrt fiúra néztem. A macimat átölelve elveszítettem minden erőm. Hiányozni fog. Még nem vagyok kész arra, hogy elhagyjam. – Liam, nagyon nagyon szeretlek! – zokogtam a vállába. Ő volt a mentőmellényem, és most hagynom kell, hogy más életét is megmentse.

-Mindennél jobban! – dörmögte a nyakamba. Könnyeim eláztatták arcom, ahogy még egyszer, utoljára beszívtam férfias illatát.

Megtöröltem az arcom. Harry irányába csak intettem. Úgy éreztem, ő nem érdemli meg, hogy elbúcsúzzak tőle. Megragadtam a bőröndöm, és szép lassan elindultam a gépem felé. Könnyeim patakokban folytak, ahogy a szép emlékeimre, és a fiúkra gondoltam.

Egy gyermeki hang csapta meg a fülem. Hátra fordultam, és Luxyt láttam futni irányomba, nyomában Louval, Harryvel és Markkal. Leguggoltam és megöleltem a szöszi kislányt. A pocakom végett már felemelése nehézkes feladatnak tűnt, de még így is jó volt éreznem őt karjaim közt.

Ő is sírt. Az anyukája álltál készített sminkje lefolyt csöpp arcáról, és világfájdalom rítt le róla. Nem akarat elengedni, és egyre csak azt hajkurászta, hogy ne menjek el. Ezzel még nehezebbé tette a távozásom. A könnyeimet törölgetve adtam át Lounak. A kicsi kezelhetetlen volt. Visított, ordított, csapkodott. Legszívesebben most én is ezt tettem volna. Fájt.

Markot és Lout is részesítettem egy ölelésben. És végül maradt Harry. Az előbb említettek elvitték Luxt, aki hangjával betöltötte az egész hangárt. Rettentően rosszul éreztem magam. Összeakartam esni, és csak sírni. Annyi megpróbáltatás ért 7 hónap alatt, mint talán eddigi életemben még soha.

A göndör szemébe bámultam. Gyönyörű zölden csillogott. Fájdalom és bánat áradt aurájából. Ajkaim megremegtek ahogy arra gondoltam, most végleg elmegyek. Az előző fogadalmam megszegve vetettem magam karjai közé. Zokogva, toporzékolva követeltem, ne hagyjon egyedül.

-Kérlek Harry! – sírtam, minden reményem elveszítve. – Ne akarj eldobni!

-Vigyázz magadra, kérlek! – tolt el magától finoman. Csalódottan húzódtam el tőle. A fájdalmamat düh egészítette ki.

Sietősen szálltam fel a gépre. Még 20 perc volt az indulásig. Mellettem üres volt a szék. Egy pillanatra az ablakon kezdtem kibámulni. Az ég olyan sötét volt, mint a lelkem. Könnyeimnek hagytam, hogy tovább rontsanak külsőmön. Visszafordultam, és érdeklődve fogadtam, a szék már nem volt üres… egy levél foglalt benne helyet Azealia névre megcímezve… 

Sziasztok! 

Mint olvashattátok, elég hosszúra sikeredett a 15. rész. Ez volt eddig a 2. évad legterjedelmesebb része. Újabb csavar, újabb probléma a sztoriban. Még egyenlőre én se tudom mi lesz a vége... 

Szeretném megköszönni a folyamatos támogatást, és segítséget. A héten a sulirádióból egy kedves olvasóm az ebédszünetben csak 1Dt indított, mert szereti a blogom! Egyszerűen fantasztikusak vagytok! Köszönöm <3 

Csatlakozzatok a facebook csoporthoz, ahol feltehetitek kérdéseiteket, megbeszélhetjük a problémáitokat! Várok mindenkit szeretettel, illetve kíváncsian olvasnám a véleményeteket a mai részről! 

All the love <3