2. évad 16. rész Levél

Egyetlen szerelmem!

Minden bizonyára már a gépen vagy, biztonságban, tőlem a legtávolabb. Most egy szörnyetegnek gondolhatsz, és bevallom, az is vagyok. Nem így kellett volna alakulnia az egész életednek. Egy rendes fiúnak észre kellett volna beléd szeretnie, de helyette maga az ördög érez irántad a legtöbbet. Sose hittem volna, amikor magunkévá tettünk, hogy ennyire kötődni fogok hozzád. És valljuk be, sose mutattam, mennyire is szeretlek.

Ezt mind szörnyen bánom. Te voltál, leszel, és vagy életem értelme. A szíved alatt hordozod a gyermekeid, akik mellé apa kellene, de nem lehetek ott nekik. 1:5 rá az esély, hogy enyém legyen az ikrek, de ha nem így alakult volna a sorsunk, melletted maradtam volna.

Az emlékeidben nem tudom hogy van meg a szállodás incidens, de most jól figyelj! Hope! Ígérd meg, nem keresel, nem foglalkozol velünk, nem próbálsz velünk kapcsolatba lépni! Nem szabad! Zayn minden mozdulatod, tetted, levegővételed figyeli. Hál’ Isten nem tud franciául, így ezt a levelet sose fogja megérteni! Megkell próbálnod elfelejteni. Képes vagy rá! Tedd azért, hogy ez az egész véget érjen, és te a legnagyobb biztonságban lehess.

Úgy sajnálom Hope! Te vagy a mindenem… ha megérinthetem a puha, hamvas orcád a szívem készül feladni a harcot, olyannyira ver. A gyönyörű szemedbe belenézni is fájdalmas, annyira tökéletes. És a mosolyod! Sose felejtem el az édes gödröcskéket az arcodon, amikor teljes szívedből boldog vagy. Számomra mindig te leszel az egyetlen, és a legszebb, legjobb! 

Vigyázz magadra, és a gyerekekre! Szeretlek!

Harry

A szívem zakatolt. Mellkasomhoz szorítottam a levelet, és lehunyva szemeimet rá gondoltam. Hiába akar megvédeni, rá van szükségem ahhoz, hogy teljes biztonságba legyek, és ezt ő nem akarja megérteni. A könnyeim patakként folytak végig arcomon, egyenesen a papírra. Szitkozódva hajtogattam össze a sárgás lapot, és rejtettem el  a melltartómba, mivel úgy vélem, ott senki nem keresné.

A szállodában történtekre gondoltam. Fejem a repülő aprócska ablakának döntöttem. A mai nap kimerített. Szép lassan úrrá lett rajtam a fáradtság. Szemeim elnehezültek. Szívem lomhábban vert. A pulóveremnek köszönhetően kellemesen melegem volt. Még egy utolsót pislogtam, és az álom teljesen elnyomott.

*Visszaemlékezés*

Zilálva, Niall nyakába elbújva sírtam. Nem tudtam felfogni az eseményeket. Minden olyan gyorsan történt. Egyik pillanatban még a konyhában az italomat készítettem, másikban már fogoly voltam. Kalapált a szívem, kiszáradt a torkom, és olyan érzésem volt, mintha az esőfelhő fölöttem szakadna. Fáztam, rázott a hideg, pedig nyár eleje van.

Szorosabban bújtam Niallhöz. Derekam alatt kulcsolta össze kezeit. Kezdtem megmelegedni, de sírásom nem maradt abba. Teste melege nem volt elég számomra. Harry lett volna szükségem. Az agyam rémképeket vetített elém. Egyszerre aggódtam Harryért, és Zaynért is. Előbbiét egyértelmű, hogy féltettem, de utóbbival nem tudom mi volt a helyzet. Talán csak hiányzott… de most nem ez a fő.

-Azz! Bújj be az ágyba! – próbált elengedni, de én még szorosabban bújtam hozzá. – Azz! Csak te és én vagyunk most itt… ide nem jöhet be! Itt nem bánthat! Nyugodj meg! – hátamat simogatta. Szépen lassan elengedtem, és hagytam hogy gyorsan betakarjon, és bebújjon mellém.

-Niall! – öleltem át szorosan. – Ne hagyd, hogy baja essen bárkinek is! Nem akarlak titeket soha elveszíteni! – zokogtam mellkasába, teljesen átáztatva pólóját.

-Nem fogsz… ígérem! – előkapott egy zsepit, melyet az orromhoz tartott.

 A világ mintha megakart volna szűnni körülöttem. Nem éreztem a kezem, se a lábam. fekete foltokat kezdtem látni, és a hangok összemosódtak. Még azt érzékeltem, hogy az ajtó kitárul és Harry lép be rajta. Ajkait a homlokomra nyomta… én pedig elkábultam.

*Visszaemlékezés vége*

A biztonsági ellenőr finoman simította meg karom. Összerezzenve próbáltam elbújni előle. De tudtam, ki az. Nem akarhatott bántani. Egy gyenge mosolyt eresztettem meg irányába. Leszálltunk. Mélyeket lélegezve álltam fel a székemből. Elfordulva a vizslató emberek elől ellenőriztem, megvan e még a levél. Megnyugodtam, ahogy meghallottam a papír recsegését.

Összekulcsoltam ujjainkat Paddyval, és szorosan a nyomában tipegve haladtam át a biztonsági kordonokon. Több száz rajongó visítása ütötte meg a fejem. Éles fájdalom nyilallt bele. Rázott a hideg. Megigazítottam pulóverem ujját, ahogy a kellemes langyos levegő elérte a karom. A halovány vágásnyomokat akartam csak eltakarni, amik még látszódtak. ha az ember jól megvizsgálta a kezem.

Beültem a kisbuszba és nagyot sóhajtva bekötöttem a biztonsági övem. Paddy megütögette játékosan a combom. Egy halovány mosollyal ajándékoztam meg gesztusáért, de nem tudtam palira venni, tudta, hogy ez csak natúr hazug mosoly.

-Maradjak veled itthon? – kérdezte az utat bámulva.

-Meddig maradhatsz? – piszkáltam a körmöm.

-Még én se tudom… de ha szükséged van arra, hogy maradjak, akkor bármeddig. – keserű ízt éreztem a számban. Mélyen haraptam be ajkaimat, hogy ne szóljak egy rossz szót… de kicsúszott aminek ki kellett.

-Nekem csak őszinteségre lenne szükségem…

-Azz… - állt félre Paddy. – Tudod jól, hogy megakar védeni. Nem haragudhatsz rá ezért. – emelte rám mély szemeit. A szívem összeszorult, ahogy belenéztem azokba a csodálatosan barna szemekbe. Igaza volt.

-Paddy… nekem lehet még valaha normális életem? – szorult el a torkom.

-Vele? – finoman bólintottam. – Nem…

Az út többi részében azon voltam, nehogy elsírjam magam. Paddyval a beszélgetésünk visszhangzott a fejemben. Egy álomvilágban éltem. Azt hittem, vagyok olyan erős, és kitartó, hogy vele az örökké az megoldható… de tévedtem. Kihullott a kezeim közül.

Ha lehunytam a szemem, az övét láttam magam előtt. Vakító, zöld írisz. Amikor ideges volt, akkor is hatalmas szeretettel nézett rám. Legszívesebben most is azokat a gyöngyszemeket csodáltam volna. Hagytam volna, hogy elismerően végigmérjen velük, és finoman megcsillanjon a fényben a vágytól a látója.

Hirtelen fékezés zavarta meg az elmélkedésem. Szitkozódva öleltem át hasam. Semmi baj. Hatalmasakat lélegezve szorítottam a kéztámlát. Ellazultam… kifújtam a levegőt. Körmeimet a bőrbe véstem és megvártam, amíg szívem egyenletesen nem kezd verni.

A ház elé beparkolva elkapott a szomorúság és a boldogság érdekes keveréke. Szomorú voltam, mert egyedül, a párom nélkül térek ide vissza. Pedig azt mondta, majd együtt jövünk… sok minden ígért, ami elveszett… akárcsak én…

-Nyugi! – ölelte át a vállam Paddy. Biztató mosoly feldobott.

Öröm futott át testem minden pontján, ahogy megláttam anyát a ház ajtajában. Arca kivirult. Ráncai kisimultak. Tökéletes szőke hajzuhatagát félre tűzte. Barna szemei olyan mélyek voltak, hogy már szinte feketének lehetett őket mondani. Egy könnyed, lila, nyári ruhácska fedte testét. Még így is kikandikált néhány égésnyom, vagy derékszíj csík. De boldog volt.

Karjai közé bújtam és összeszedtem minden erőm, hogy ne sírjam el magam. Semmit nem tudhat az elmúlt 1 évről. Erősnek kell maradnom, ha megakarom Őket védeni. És képes leszek rá, tudom. Valami azt súgja, láthatom még a zöld szeműt… és remélem az a valami jól súgja… 

Sziasztok! 

Megérkezett a 16. rész. Tudom, rövidke, de mégis kulcsfontosságú információkat tartalmazott a végjátékhoz. Hamarosan véget ér a történet, és már most fáj érte a szívem... De még élvezzük ki ezt a kis időt! Csatlakozzatok a facebook csoporthoz! Várom a véleményeket! 

All the love <3