2. évad 19. rész Gyönyörű

A magassarkúm kopogásától zengett a folyosó. A szívem hevesen zakatolt a szívemben. A fehér falak összeakartak menni körülöttem, és olyan érzésem volt, mintha folyamatosan figyelnének. A tömeg sikoltozását már most hallottam, pedig még távol volt a kijárat.

A hajamba lehetetlen volt beletúrni, annyi lakk tartotta össze. A bőröm ragacsos volt a verejtéktől és a mérhetetlen mennyiségű barnító, illetve testszínező termékektől, amik a terhességem jeleit próbálták eltüntetni. Az arcom nem levegőzött a vakolattól. Szemem le se bírtam csukni, akkora műszempilla díszítette. A ruhám kényelmetlen volt, és szorította a derekam. És az a kibírhatatlan cipő! Ha tehettem volna, már rég a Temzébe hajítottam volna.

Harry szorosan mellettem lépkedett Danivel és Ellievel a kezében. Alig kaptam levegőt a kórház és a saját parfümöm illatának idétlen keverékétől. Képzeld magad elé, ahogy bekensz egy ananászt fogkrémmel és beleharapsz! Gyomorforgató…

Olyannyira éhes voltam, hogy már hányingerem volt. A szemem kopogott az éhességtől és a légszomjtól. Jobb kezembe átvettem Daniellet és összekulcsoltam ujjainkat. Harry arcára magabiztos mosoly ült ki. Bármennyire takargatta, jobban félt ettől a naptól mint én.

-Mély lélegzet! – csapott fenéken hátulról Liam. Megugrottam és rosszallóan pillantottam rá. – Nem tehetek róla, hogy nincs barátnőm, és neked gyönyörű feneked van!

-Liam! Sok leszel! – szúrta le Harry idegesen.

A fiúk apró vitája elégedett mosolyt csalt az arcomra. Szeretem, ha Harry kiáll értem. És talán ez adja az összes magabiztosságom, ami valljuk be, még mindig nem sok.

A kórház hatalmas üvegajtajától már csak néhány lépés választott el minket. A rajongók az ajtónak nyomódva fotóztak. Az erőltetett mosoly ott virított mindannyiunk arcán. Szerencsémre a gyerekek tökéletesen elvoltak takarva, így esélytelen volt, hogy bárki is lencsevégre kapja őket.

A gyomrom összeszűkült. A tenyerem izzadni kezdett. A tömeg verte az üveget, és félő volt, hogy betörik. Harry ujjait szorongattam, akárcsak egy hete, amikor a szülés beindult. Bárcsak még ott lehetnénk, és nem itt…

Lou és Lux mentek előre. Őket 16-16 biztonságis követte. Majd mi következtünk. A mosoly még mindig arcomon volt, de kezdett már fájni az orcám. Megindultunk az embersereg szíve felé. A tömegből beérő kezek egyike erősen arcon csapott. Ilyen pofonba még nem volt részem. Megtorpantam, ezzel megállítva a teljes sort, és az ütés kiosztja felé emeltem smink fedte szemem.

Alig lehetett 16 éves a támadóm, mégis magabiztos, és felnőttes volt. Haja kék színben pompázott, arca gyermekies, ártatlan volt. Ruhájából ítélve gimnazista lehetett. Egy egyszerű Harry képével díszített pólót viselt farmerral. Magabiztossága mellett az enyém semmit se ért volna. Próbáltam erősnek mutatni magam és elnyelni a könnyeimet. Szörnyű érzés volt, hogy utál valaki, aki nem is ismer.

Soha nem vágytam hírnévre, vagy arra, hogy rajongjanak értem az emberek. És most itt van egy teljesen vadidegen lány, aki csak néhány évvel lehet tőlem fiatalabb, és arcon csapott, nyilván azért, mert a bálványával járok, vagy mert a szeretett sztárja egyik gyermekét a kezeim közt tarthatom, és én vagyok az, akit szeret. Nem én terveztem ezt így… Nem is tudja a nevem, és ha igen, akkor ennél az egy információnál többel nem lehet tisztában. Keserű ízt éreztem ettől a számban.

Harry megsimította szabad kezével a vállam, és tovább mentünk. Mindvégig a lány járt az eszembe. Tekintetéből sütött a megvetés és az irigység. Ha tehette volna, meg is ölt volna, gondolom.

-Nyugi… - suttogta Niall, ahogy kezeit csípőmre helyezve odébb tolt.

Lassan az autóhoz értünk és teljes nyugalomba tudhattam magam. Beültem a hátsó ülésre Liam és Harry mellé. A két fiú örömmel játszadozott az alig 1 hetes babákkal, akik tulajdonképpen ettek és aludtak csak egész nap. Vigyorogva néztem őket, ahogy teljes szívükből örülnek a kicsiknek.

Louis idegesen bámult ki a sötétített ablakon. Niall engem nézett. Próbáltam nem figyelni erre az apró tényre, és az előbbi problémáján járattam az agyam. Kicsatoltam a biztonsági övem, és egy finom mozdulattal átültem a szemben lévő székbe. Apró kezeimet Louis vállára helyeztem. A fiú először összerezzent, majd arca ellágyult, ahogy találkozott tekintete az enyémmel.

Vállára hajtottam a fejem és Harryt csodáltam. Louis lélegzése felgyorsult és izmai megfeszültek. Nem értettem viselkedését. Megrémisztet. Nagyot nyeltem és próbáltam mellőzni az elmém által alkotott negatív képeket Louisról.

Az autó megállt. Végre itthon! Ide senki nem jönne, ezért jó, hogy még van egy hely a Földön, ahol senki sem keres minket… Anya háza. Daniellet a kezembe emeltem és mosolyogva gügyögni kezdtem neki, míg Niall Elisabethet szórakoztatta.

Anya könnyekkel a szemében fogadott minket. Alig merte megérinteni unokáit. Hihetetlen pillanat volt. Csak most tudatosult bennem, hogy anya lettem. Ahogy az enyémet néztem megsajnáltam. A Hold kellemes fénye talán olyan sápadt volt, mint Ő. Haja töve már ősz volt. Szemei mellett mély ráncok húzódtak. De boldog volt. Elmondhatatlanul, és ez bearanyozta a szívem.

-Bemehetnénk Mrs. Forn? – kérdezte Louis cseppet sem barátságosan.

-Persze! – Anya egy erőltetett mosollyal az arcán kinyitotta előttünk a hatalmas fa ajtót és besietett rajta.

Szégyelltem magam Louis viselkedése miatt. Nem értettem, hogy mi baja. Felőlem ő is utálhat, de anyával ne beszéljen így! 

Leraktam a gyerekeket és a fürdőbe siettem. Gyorsan lemostam magamról a sminkem és a testfestéket. A fehér porcelán kád dugója körül rész teljesen narancssárgává vált az engem fedő termékek jóvoltából. Fáradtan sikáltam le a mocskot. Letöröltem a szemem alól a fekete vakolatmaradványt. Frissen mosott hajjal és megtisztult bőrrel léptem be az üres szobámba.

Felkaptam egy hosszabb nadrágot és a kézilabda mezemet, amit talán még soha nem vettem fel. Pizsamának ez tökéletes lesz. A hajamat mellkasomra söpörtem. Belebújtam a macis mamuszomba, és így indultam a fiúk keresésére.

Szerencsémre a szomszéd szobában voltak. Az ajtó csak résnyire volt nyitva. A nevem hallatán megálltam és hallgatózni kezdtem. Közel hajoltam a réshez és hegyeztem füleim, hogy tisztán értsem a beszélgetést.

-Nem érdekel mit mondotok! – csapkodott Louis. – Az ÉN gyerekeim, nem a tieid! Harry… ez így nincs rendbe! Együtt kell folytatnom a turnét a gyerekeimmel, és a nővel, akit te szerelmednek szólítasz, én pedig a gyerekeim anyjának… Tudod milyen szar érzés vele látni? Hogy te tarthatod a kezedbe a lányaimat? Kibaszott szar!

-Louis… én szeretem ezt a lányt… esküszöm neked, senki iránt nem voltak még ennyire stabil érzelmeim. Elmagyarázzam mit érzek? – mély levegőt vett, én pedig visszatartottam az összest. – Hope olyan mint amikor először korizol a tón. Izgatott vagy és félsz. Félsz, hogy talán valamit rosszul csinálsz és vége. De egyben rohadt boldog vagy, mert kiélheted a vágyaid és önmagad lehetsz, akárcsak amikor a jégen siklasz. És ahogy először körbemész az adrenalin és a veszélyvágy akkora lesz benned, hogy rájössz… erre van szükséged. Nem érdekel már, hogy bármikor beszakadhat a jég, olyan vékony… csak ezt akarod, mert felemelő érzés… Boldoggá tesz! - A szívem a torkomban dobogott. A szememből könnyek kezdtek csordogálni.

Az ajtó kitárult előttem és ijedtemben nem figyeltem. Majdnem elestem, de Harry megtartott. Elmosolyodott bénaságomon és szorosan átölelt. Zokogva fúrtam arcom a nyakába. Elfeledkeztem róla, hogy ki vagyok, és milyen problémáim vannak… mert végre jól éreztem magam.

Nem érdekelt a fiúk szúró pillantása és Louis idegessége… egyenlőre boldog voltam Harry miatt. A szobánkba bújva játszottunk a gyerekekkel. Én pelenkáztam, ő krémezett. Vicces volt, ahogy finoman simogatta a pici Dani fenekét és közben lábait rángatta. A kicsi mosolygott, és ahogy néztem, felfedeztem, hogy mosolya olyan volt, mint az apjáé.

-Mi lesz ezek után? Nektek még 2 hónap turné… egész Angliát bejárjátok… én nem mehetek. Maradnom kell… - túrtam még vizes hajamba.

-Mi lenne? – rántott vállat. – Hidd el, megoldok mindent, hogy jól menjen!

Behívtam a fiúkat és anyát. Fürdetés volt, és nem akartam, hogy kimaradjanak az elsőből. Louis fújtatva lépett be a szobába. Beharaptam az ajkaimat és a lehető legtermészetesebben a kezébe adtam Danit. Rémültem nézett a kislányra, majd elmosolyodott és közelebb húzta magához a csecsemőt.

-De puha bőre van! – cirógatta meg lányának fedetlen combját. – Ebből a tündérből nagy pasivadász lesz… akárcsak az anyja… - elpirultam. Bóknak vettem mondatát, ezért csak rámosolyogtam, amitől szemei még szebben csillogni kezdetek.

A gyerekeket egyszerre tettük a kellemesen meleg vízbe. Anyám zokogott és Niall is könnyezve figyelte ahogy fekszenek a lányok a vízben. Pár perc elteltével azonban anya nem bírt tovább és mennie kellett helyre tenni a tesóimat. Niall és Liam megunta, Harry pedig telefonálásokba kezdett. Ketten maradtunk a fürdőben.

-Azealia… - fordult felém szomorúan Louis. – ők a lányaim… - majd visszanézett a kádban fekvő lányokra akik meglehetősen jól érezték magukat. – megígéred, hogy miután ti Harryvel jól ellesztek, azért még láthatom őket?

-Te fogyatékos, ez természetes… akkor leszel velük, amikor csak akarsz! – öleltem szorosan magamhoz és lehunytam a szemeimet. Nehéz időszak kezdődik el.

Louis kiemelte a lányokat és csalódott mosollyal az arcán segített őket felöltöztetni és ágyba rakni. Miután távozott a szobából ide-oda cikázó gondolatokkal a fejemben terültem el a saját ágyamon. Hamarosan Harry is csatlakozott hozzám. Már elmúlhatott hajnal 2 is, de nem tudtunk aludni.

Folyamatosan simogatta a hátam, kisebb köröket lerajzolva hosszú ujjai segítségével. Kezeim a fejem alatt voltak a mellkasán. Megnyugtató volt érezni szívének egyenletes, ütemes verését és lélegzetvételét követően mellkasa fel és le mozgását.

Harry hirtelen felült és az éjjeli szekrényen pihenő telefonja felé kapott. Felhúztam a térdeimet, és kezeimmel átöleltem őket.

-Most múlt el hajnal fél három pár perce… - túrt bele göndör fürtjeibe. Beszívtam ajkaimat, hogy eltusoljak egy jól eső sóhajt. Olyan tökéletes. – Nem tudok megnyugodni… nem nekem kéne itt feküdnöm…

-Hát kinek? – bújtam hozzá közelebb, ő viszont felpattant az ágyból.

-Louisnak. Hope… - fogta meg kezem. –, nem én vagyok a gyerekek apja… nem az én karjaimba kéne aludnod… nem…

-De! Én ezt szeretném… te mit akarsz? – emeltem rá könnyes szemem. – Meguntam már hogy folyamatosan elhagysz, Harry! Olyan régóta játsszuk már ezt a kicseszett játékot! Elegem … egyszer csak jössz, összerakod a lelkem és a szívem… aztán pár perc elteltével úgy döntesz jobb lenne, ha mégis törött cserép lennék. Én már semmit nem értek! Magyarázd el!

-Ahj… - leguggolt elém és kezét az enyémre tette. – Én nem tudom mit kezdjek magammal! Életembe nem éreztem magam még ilyen jól, szabadon, boldogan emberrel, mint veled. Nem tudlak kiverni a fejemből, holott tudom, neked sokkal jobb ember mellett kéne lenned. – nagy levegőt vett és tekinteté az enyémbe fúrta. – Szeretlek a jó égbe is! – ölelt magához védelmezően.

A romantikus pillanatunkat az egyik iker szüntelen zokogása zavarta meg. Egyszerre ugrottunk a kiságyhoz. A karjaimba vettem Elliet, de kislány sehogy se akart megnyugodni a kezeim közt. 10 perc szerencsétlenkedés után átadtam Harrynek.

Ellie nagy szemei kikerekedtek, ahogy a göndör fiúra bámult. És elnémult. Vékony ajkait mosolyra húzta, akárcsak a fürtös. Megköszörülte a torkát és énekelni kezdett. Leültem az ágyra és szerelmes pillantással bámultam rá, ahogy elaltatja a lányom. A szívem kalapált és elmondhatatlanul éreztem magam. Sírhatnékom volt és boldog voltam.

Harry karjai közé vetődtem, ahogy letette a kicsit és áldottam az eget, hogy részese lehettem ennek a szép pillanatnak… hiszen vele minden pillanat gyönyörű… 

Sziasztok Drágáim! 

Bevallom, lázasan készülök egy könnyes búcsúra, és már készen van az epilógus is, de a 20. résszel sehogy sem állok:) Hát, elkészült ez a rész is... olyan gyorsan megírtam... próbáltam valami kis izgalmat belevinni... Várom a véleményeket! 

 Annyira hihetetlenek vagytok! 62 feliratkozója van a blognak, és 50 ember csatlakozott a facebook csoporthoz! Elképesztő! Köszönök nektek mindent! 

All the love <3