Epilógus

-Szerelmem! – ölelt magához. Beszívtam édes, vaníliás illatát és elrejtőztem kulcscsontjába. – Hiányoztál! – fonta szorosabban kezeit csípőm köré.

Leírhatatlan hogy érzem magam mellette. A hiányérzet, a bánat, a csalódottság és az elhagyatottság kellemetlen, szúró hatásai eltűnnek, és felváltja őket a gyönyör, odaadás, megóvás és szeretet mézédes íze. Mintha a felhők fölött tartózkodnánk. Minden egyszerű, és légies. De a legjobb, amikor ujjaink egymásba fonódnak. Ajkaink vad táncot járnak, és a világ megszűnik körülöttünk.

Beleültem ölébe és élveztem a pillanatot, amit vele tölthettem. Harry hosszú ujjai felsőm alá vándoroltak, és kis köröket kezdtek leírni pocakomon. A lassan már 9 hónapos kisgyermekünk ezt megérezhette, mivel mocorogni kezdett odabent.

Vigyorogva csodáltam Harry arcát. Akárcsak egy angyal. Szemei mint a legszebb smaragdok, ragyogtak és tündököltek hófehér, porcelán bőrén. Hosszú, dús, fekete szempilláit mindig is irigyeltem. Ajkai formás, szív alakban értek össze. Duzzadtak és vöröslőek voltak az elmúlt percekben elcsattant csókok végett. Borostája keretezte markáns arcát. Arcélén végighúzva ujjaimat megborzongtam. Haja dús kontyba összekötve ékeskedett feje tetején. Már csak egy glória hiányzott. Ő az én angyalom. Tökéletes angyalom. Lejjebb haladva kidolgozott felsőtestére, és tetoválásokkal díszített kezére nyertem rálátást, köszönhetően az alig begombolt virágos ingének. Lábát fekete, térdénél koptatott farmer fedte, és egy hasonlóan sötét bokacsizma.

-Találjunk ki valami nevet a kölyöknek… - ültem feljebb ölében. – Tudod, lassan el kéne gondolkoznunk rajta. – mosolyodtam el halványan, majd egy puszit nyomtam bársonyos arcára.

Danielle és El is megérkeztek, így egy kicsit csalódottan másztam át a másik fotelbe. A szőke tündérek hangosan nevetve szorították magukhoz ,,apjukat” és egymás szavába vágva meséltek az elmúlt napok történéseiről, amíg férjem távol volt. Félmosollyal az arcán hallgatta őket. Egyik szemével őket, míg másikkal engem vizslatott. Elpirulva ficánkoltam, és próbáltam elrejteni paradicsomokat megszégyenítően vörös arcom.

-Na, akkor mondjatok neveket lányok! – közelebb húzta mellkasához a lányokat és beszélgetni kezdtek a számukra tetszetős férfi és női nevekről.

Nem hallottam, miről beszéltek. Megszűnt körülöttem a világ, ahogy őket csodáltam. És egykoron én ezt itt akartam hagyni, azon a napon, amikor Harrynek autóbalesete volt… De rég is volt! És mennyire jól tettem, hogy maradtam… Azóta egyre szebb az életem. Boldog feleség és édesanya vagyok.

Felálltam és a konyhába indultam egy pohár üdítőért. Harry irányába tévedtem, hogy gyönge puszit hinthessek ajkára, akárcsak minden távozásunk folyamán. Ahogy ajkaihoz férkőztem gyomromban feszítő érzést éreztem. Hirtelen jött görcstől arcom eltorzult és szemeim megteltek irgalmatlan könnyekkel, melyek végigszántották arcom. Alig tudtam levegőt venni az ismeretlen fájdalomtól, és félelmemben Harry alkarjába vájtam körmeim. Tekintete forrni kezdett, a riadtságot felváltotta a magabiztosság. Leemelte a lányokat combjáról és másodpercek töredéke alatt karjai közé emelt, akárcsak amikor menyasszony voltam.

-Dani, El, gyertek tündéreim! – kivitt a kocsiba és elfektetett a hátsó ülésen.

Zokogva próbáltam valahogy csillapítani fájdalmam. Éreztem, ahogy elfojt a magzatvíz. Harry dühösen tért vissza, egyedül. Közölte velem, hogy nincs meg a kocsi kulcs, melyre válaszul csak felordítottam. Leesett neki a tantusz és tárcsázta a mentőket, majd Louist. Megrémültem és kísérteties borzongás futott rajtam végig. És ahogy teltek a percek, végigcsináltam azt, mint amit 4 éve, de most Harry segítségével. Diktálta – internet segítségével természetesen -, mit csináljak. Nyomtam, és ordítottam, de Ő végig mellettem volt. Fogta az egyik kezem, és szorította.  Alsófertályamból a nyilalló fájdalom nem csillapodott, viszont megnyugtató közelségnek bizonyult Harry.  Szétakartam szakadni, túlságosan fájt mindenem, Ő azonban támogatott. Nyugtató szavakat suttogott – vagy inkább ordított, túlüvöltve engem is – fülembe. És sikerült végigcsinálnunk, együtt.

Elfáradva hajtottam az ülésre a fejem. Az összes erőm elszállt. Viszont annyi még pont volt bennem, hogy felpillantsak Harryre. A fiával a kezében ült mellettem. Könnyes szemekkel pillantott hol rám, hol a kicsire. Eltátogott egy köszönömöt, és egyik kezével megfogva az enyémet és puszit lehelt kézfejemre puha ajkaival. A mentőautó szirénázása zavarta meg a meghitt pillanatot. A fölsüketítő zaj zokogásra bírta az újszülött kisfiút, melynek hatására arcom eltorzult. Az angyalom simogatta a kezem, és minden porcikám, amihez csak hozzáért.  Egy öreg doki a hordágyra emelt, és elvették a kisfiút Harrytől. Zilálva figyeltem kedvesemre, mielőtt becsukták volna a mentőautó ajtaját. 

-Indulunk be hozzátok! – búcsúzott el tőlem, és egy göndör tincset kilökve az arcomból szerelmes csókot hintett ajkaimra. Alhasamban bizsergést éreztem, melyet csak ő váltott ki nálam. – Szeretlek!

*

Danielle és Elisabeth csillogó szemekkel nézték kisöccsüket, amint Harry ide-oda járkál vele a kórházi szobában. Ahogy a 4 legszebb ajándékomat néztem ujjaim között jéggyűrűmmel játszadoztam… Alex békésen aludt édesapja karjai közt. Harry kósza tincseit kifésülve, merengve nézte elsőszülött gyermekét, büszkeséggel és boldogsággal tekintetében. El közelebb bújt hozzám, majd követte őt Dani is, és így néztük a fiúkat, a kényelmesnek nem nevezhető ágyról. Tökéletesen éreztem magam. Egyfolytában csak vigyorogtam.

A lányok fejét simogattam, melynek hatására elaludtak a szűkös ágyon. Az én pilláim is nehezedni kezdtek. Igazán fáradt voltam, mégis ébren akartam maradni, hogy még gyönyörködni tudjak Harryben és a gyerekekben. Dani pillái rebegtek álmában, El ujját rágcsálta. A két lány tűz és víz. Louis és én. Kirajzolódtak igazi apjuk tulajdonságai. Akaratosság, ravaszság, és a gyerekesség. Tagadni se lehetne, ők mégse tudják.

Louis és a lányok közötti kapcsolattól mindig fáj a szívem. Igaz, szinte minden nap minimum 4 órát töltenek Louis ,,bácsival”, de akkor is, sajnálom az egészet. Szörnyetegnek éreztem minden nap minden percében magam, amikor Louis elbúcsúzott az ikrektől. Összeakartam törni, mint a falhoz vágott váza, valahányszor ez megismétlődött, mégse tettem… Ott volt minden nagy pillanatnál, és semmiről nem maradt le. Volt, hogy virrasztott velem, vagy jött, amikor hívtam vészhelyzetben… Jó apa. Remek apa Louis, ezt nem tagadhatom.

De Harryt se kell félteni! A Földön élő összes ember szeretete nem egyezik meg azzal a hatalmas mennyiséggel, ami benne lakozik. Az elmúlt években minden hisztim, kirohanásom tolerálta. Próbált formázni. Így lett a kis homokszem Azealiaból gyémánt Azealia. Mindenért hálás voltam…

-Hihetetlen… - suttogta szemeimbe nézve, kizökkentve az előző gondolataimból. – Ő a kisfiam! – csuklott el hangja, ahogy a picire nézett, melynek hatására a bánatos könnycseppek hirtelen örömkönnyekké változtak szememben. – Annyira szeretlek! – duruzsolta mély, rekedtes hangján, melytől a hideg rázott.

És ennek már 5 év. 5 éve kaparintott meg magának a zöld szemű Démon. Évek kellettek ahhoz, hogy ráébredjek, a mi életünk nem egy játék, és a szerelmünk nem csak egy hazugság. Ami köztünk van már több, mint Stockholm-szindróma, mert az igazság az, hogy örök életemre szerelmes leszek az elrablómba, Harry Stylesba.

Vége