2. rész ,,Nekünk csak egy dolog kell"

Erős, férfi parfüm illatot éreztem magam körül. A fejem hasogatott és szédültem, de sikerült kinyitnom barna szemeimet. Egy nagy, fekete takaróval voltam betakarva. Lelöktem magamról, és azonnal vissza is rántottam, mert a ruháim eltűntek, és csak a fehérneműim voltak rajtam. Nem tudtam hol vagyok, és kik hoztak ide. Pánikba estem, és minden fájdalmamat félredobva ugrottam ki az ágyból. Kicsit megszédültem, és majdnem elestem. Próbáltam mélyeket lélegezni, és valami ruhát keríteni, de pechemre csak egy fekete férfipólót találtam egy székre hajítva. Minden mindegy alapon magamra kaptam azt.

Az ajtó nyitva volt. Lent egy ismerős hangot véltem felfedezni. Annak a srácnak a hangját, aki előző este elkábított. Halkan be szerettem volna csukni az ajtót, de kicsit hangosra sikeredett. Lábak dobogását hallottam, ezért pillanatok alatt visszaugrottam az ágyba és betakaróztam, de a pólót nem vettem le. 

-Csipkerózsika felkelt! – ír akcentusú fiú ordította el magát közel mellőlem – Édesem! Nyisd ki a szemed! Tudom, hogy ébren vagy! – hangja kedves volt, én pedig pont ezért azonnal ki is nyitottam a szemem – Jó reggel Szépségem! – köszöntött, én pedig felületem – hogy hívnak Drágaságom? – olyan édesen kérdezgetett, hogy majdnem elájultam.

-Azealia… de… hogy kerülök ide? – nem mondtam meg a teljes nevem, mert ez a gyerek még mindig csak egy vadidegen volt – és amúgy is, te ki vagy?

-Én személyesen Niall James Horan vagyok. És Édes kicsi Azz te mától fogva a One Direction ágyas kedvese vagy – arcára kaján vigyor ült ki. Egyik kezét combomra helyezte és közel hajolt hozzám – üdv a családban – tökéletes ajakit a nyakamhoz érintette, de ösztönösen ellöktem magamtól. 

Az ajtóban 4 másik fiú sorakozott. Érdeklődve figyeltek minket. Az egyiket felismertem. A göndör hajú… Ő kábított el. Kicsit összerezzentem, mert kezdtem felfogni, kik is Ők és mit is akarnak. A szőke keze még mindig a combomon pihent, kis köröket leírva rajta. Még a hideg is futkosott a hátamon.

-Liam James Payne! – mutatkozott be a barna hajú, gesztenyeszemű fiú. Farmert és kosármezt viselt. A sportos ruha ellenére is elegáns volt. Mosolygott.

-Harold Edward Styles! – megismertem a hangot. Ő kábított el. Göndör fürtök, zöldes szempár… Külsőre tökéletes lett volna, de Ő rabolt el.

-Szia! – folytatta egy kék szemű, barna hajú srác. Bohókás külseje volt. Úgy vigyorgott, mint a tejbe tök. – Én Louis Tomlinson vagyok. Örvendek a szerencsének! – kicsit megenyhültem, mert Ő más volt. A gesztusai sokkal barátságosabbak voltak, mint a másik 3 srácé.

-Hali! – ült a másik oldalamra egy egzotikus külsejű fiú. Óriási barna szemével pásztázott, és lelökte Niall kezét a lábamról. Elmosolyodtam, de azonnal el is keseredtem, merthogy Ő fojtatta a másik combom simogatását. - Zayn Javadd Malik! Te pedig? – a tetkóit nézegettem. Nem szóltam. – Csak nem néma vagy? – megragadta az államat és kényszerített, hogy rájuk nézzek.

-Hol vagyok? – higgadt maradtam. A pulzusom az egekbe szállt, ahogy a másik 3 leült az ágyra. A göndör csak méregetett, de válasz nem jött. – Hol vagyok? Mondjátok el! – lehet, nem kellett volna parancsolgatnom…

-Édes! Te itt nem kérdezel! És ha még egyszer ilyen hangnemben kérdezel valamit, megmutatom milyen az igazi büntetés! – szúrós szemekkel hányta a szavakat Harold. Nem ijedtem meg, csak ideges lettem.

-Jó, akkor… megtudná, nekem valaki mondani hol a francba vagyok? – édes hangon kérdeztem az 5 fiút, hátha így válaszolnak… de természetesen nem jött válasz, csak kérdő pillantások és nagy pislogások.

-Fiúk! Kifelé! Elbeszélgetek vele kettesben! – tette a javaslatot Harold. A másik 4 bólintott és kiment. Ketten maradtunk a szobában. A takarót szorítottam és remegtem. Próbáltam leplezni félelmem, de ahogy egyre közelebb jött legyengültem. – Szóval Cica! Mondtam, hogy ne pofázz… nem értetted meg? Sajnállak! – lekapta a takaróm én pedig azonnal átöleltem a térdemet és lehajtottam rá a fejem.

-Azealia! – nyögtem a térdembe.

-Hogy mondod?

-A nevem… Azealia…

Elkapta a kezem és magához rántott. Az ölében ülve éreztem a nadrágjában lévő dudort. Nem szóltam semmit, csak remegtem. Végignézett rajtam és elmosolyodott. Ajkait az enyémre nyomta és bejutásért könyörgött. Nem csókoltam vissza… eszem ágában sem volt. 

-Na jó! Én gyengéden akartam kezdeni, de nem hagytad! – puffaszkodott a göndör.

-Harold! Hol vagyok? – kérdeztem könnyeimet visszatartva.

-Harry… hívj csak Harry-nek! – lerántotta a pólóm és félredobta. 

Azonnal takargatni kezdtem magam, de elkapta a kezem. Lelökött magáról, és az ágy mellett lévő szekrényből kikapott egy óvszert (jajj nee!) és egy bilincset. Vonaglottam és sikítoztam. Ajkait ismét az enyémre nyomta. Belecsípett az oldalamba így a szám kinyílt, és rögtön nyelvei bejutottak. A bilincsel elzárta kezeimet. Egy pillanatra elengedett és mélyen a szemembe nézett. 

-Ha most jó kislány leszel, akkor élvezetesen végzünk… de ha rossz leszel, esküszöm, nem tudsz lábra állni! – megragadta karomat én pedig próbáltam felfogni az előbb említetteket.

-Ugye… nem akarsz? – kérdeztem kétségbeesve.

-Szerinted énekelni akartam neked? – nevetve kérdezte. Látva a zavaromat nyomott egy puszit a homlokomra. – Azealia! Szeretném, hogy mind a ketten élvezzük… de ahhoz az kell, hogy jó kislány legyél! Ne ficánkolj és sikítozz, mert szólok a többieknek és megleckéztetünk! – gyengén bólintottam, mert nem akartam, hogy a többiek is bántsanak… de azt se szerettem volna, hogy Harry bántson. 

Ajaki nyakamra tapadtak. Puszilgatta és szívogatta. Kellemes érzés volt. Egy pillanatra el is felejtettem, hogy utálnom kell Őt. Egy pillanatra abbahagyta a tevékenységét, és lekapta magáról a pólót. Ámultam figyeltem kivarrt felsőtestét, de nem kábultam el teljesen. Valahol, az agyam legmélyén éreztem, rossz, hogy élvezem. Fölém kerekedett és megcsókolt. Nyelve vad táncot járt. Kezeimet ösztönösen hajába vezettem és húzni kezdtem. Belemorgott a csókunkba, ami elismeréssel töltött el.

A melltartóm kapcsolóját kezdte keresgélni. Megrettentem, mert nem akartam, hogy melltartó nélkül lásson. Elkezdtem a nyakát csókolgatni, annak reményében, hogy elfelejti a fehér neműmet. A csókolgatásomtól egy hirtelen lendülettel megfordult és a derekára ültetett. Szinte fel sem fogtam, mit művel, olyan gyors volt. A melltartó lekerült rólam. Hajamat azonnal a mellkasom elé dobtam, hogy eltakarja magam. 

-Na… gyönyörű vagy! Nem kell takargatnod magad! – hangja lágy volt és irtó kedves. Kicsit elpirultam attól, ahogy arcomhoz ért, és egy tincset fülem mögé tűrt. – Előttem nem kell takargatnod semmit, hidd el, sokat fogunk mi még ágyba bújni! – a stílusa azonnal megváltozott nagyképűvé. 

Szúrósan pillantottam rá és megráztam a fejem. Hogy lehet valaki ilyen? Egyik percben kedves, másikban bunkó. Kb. 1 órája lehetek vele, de máris utálom.

Félrelökte szőke fürtjeimet én pedig mellkasára feküdtem. Megcsókolt és kezét egyre lejjebb vezette hátamon. A bugyim aljához érve ismét pozíciót cseréltünk. Remegő kezekkel kikapcsolta a nadrágján a gombot, és gyorsan le is rántotta magáról. Már mind a ketten csak alsóneműben voltunk. Visszafeküdt rám és mellemet kezdte markolászni. Pocsék érzés volt eleinte. Nem mertem semmit se mondani és tenni, ezért lecsuktam a szeme és magamban számoltam. 

-Figyelj! – abba hagyta a mellem piszkálást – Élvezd! Élvezned kell! – feszesen és élesen szólt rám. Kinyitottam a szemem és csodálkozva néztem meggyötört arcát. – Szűz vagy?

-Nem volt még barátom se… és senkivel se feküdtem még le… - beletúrt a hajába és ismét megcsókolt. 

A hasamat puszilgatva tért le a bugyim szegélyéhez. Nem szólt semmit, csak figyelte engem. Egyre zavartabbnak éreztem magam. A tekintete olyan kedves volt, tettei mégis ellenem szóltak… Mit tegyek?