34. rész Neked csak ennyit érek

A vekker hangos csörömpölése ébresztett fel mézédes álmomból. Harry mellkasa fel-le járt. Izmai megfeszültek a kattogás őrjítő ricsajára. Nem akartam kinyitni a szemem. Ő se akart még felkelni. Nem kapcsolta le a zajforrást. Felkeltem és lenyomtam az ébresztőórát. 

-Köszönöm! – puszilta meg a combom. – Jó reggelt Szépség! Hogy aludtál? – ült fel az ágyban. Felpillantott rám. Zöld írisze ragyogott. Megmosolyogtatott a „most ébredtem” arca.

-Remekül. De készülődnünk kell, mert lekéssük a gépet. – rángatni kezdtem a kezét. Könnyű szerrel magára rántott. Édes csókokat lehelt nyakamra és ajkamra. A mosolyt le se lehetett volna rólam hervasztani. – Harry! Erre most nincs idő! – kacagtam fel, akárcsak egy kicsi lány. 

Harry leszállt rólam. Felkeltem és a fürdőbe mentem. Szuper gyorsasággal elkészültem. A fürdő után a szobámba mentem. Magamra kaptam a tegnap kiválasztott ruháimat és késznek nyilvánítottam magam.

A lépcsőn vigyorogva ballagtam le a konyhába. A csukott ajtóktól átszűrődött a pakolás, fürdés hangja. Niall telefonált, Louis valamit dobált. A konyhában Liam szorgoskodott. Halkan köszöntem. Meg se hallotta. Mögé álltam és megpusziltam. Összerándult, én pedig hangos nevetésbe kezdtem. Liam arca olyan volt, mint aki nem hisz a szemének. Csalódottan rázta a fejét. Szemei sarkában azonban láttam a nevetőráncait.

Öntöttem magamnak egy nagy pohár narancslevet. Bevettem a babagyógyszert és a konyhapulton ülve figyeltem a reggeli készítését. A bejárati ajtó hangosan csapódott. Mire odakaptam a fejem már csak egy elsuhanó fekete árnyékot láttam. Biztos, hogy nem egy dementor volt. Csak Ő lehetett. Mélyen az ajkamba haraptam és lehunytam a szemem. Forró kéz simogatta a hátam.

Liam egy szót se szólt, mégis többet mondott, mint bárki más. A tekintete sugallta a sajnálatot, az együttérzést és a megvető dühöt. A gyönyörű barna szempár áthatolt rajtam. Sokszor, nehéz eldöntenem, hogy Ő ki is nekem. Néha ellenség, néha a leghűségesebb társ. Amikor Louis bántott Ő volt a legnagyobb ellenségem. Azonban most, hogy terhes vagyok – esetleg pont az Ő gyerekével -, sokkal jobban vigyáz rám. Leey az, aki iránt fogalmam nincs, mit érzek.

Az étkező lassan megtelt a fiúkkal. Niall a hátára kapott, úgy vitt az étkezőbe. Jólesően nevettünk hajnalok hajnalán. Liam, a Daddy Direction azonnal papolni kezdett a biztonságról. Niallel olyanok voltunk, mint az átlag kamaszok. Fejben szidtuk Daddyt, mert nem hagyta, hogy játszunk. Azonban ez engem teljesen feldobott. Ilyen egy jó apa.

Az asztalon omlett és szendvicsnek való várt ránk, frissen facsart gyümölcslével és teával. Ugrándozva ültem le a megszokott helyemre. Mellettem Harry és Louis foglalt helyet. A tányéromra nem igazán szedtem a friss ételekből. Harry égető tekintettel pásztázott, miközben vékony vajréteggel kenegettem a bagettemet. Csak zöldséget pakoltam rá, és úgy se ettem meg az egészet.

Na, jó. Magamnak se szerettem volna bevallani, de vannak ilyesféle étkezési zavaraim. Amióta a fiúkkal vagyok még gyakrabban rám tör a kényszerérzet, miszerint dagadt vagyok. Sose voltam modell alkat, de nem is voltam túlsúlyos. Ám, ahogy idekerültem, és 5 Adonisz lát meztelenül sokkal jobban frusztrál. Nem hánytatom magam, az a terhességemmel jár, de az étkezés sokkal nehezebben megy. Ha csak a kajára gondolok, már rosszul leszek. 

-Edd meg, vagy megetetlek! – csípett bele a combomba. Megugrottam. Ficánkoltam, mégse akart lenyelődni az étel. – Azealia, nyeld le! – követelőzött tovább. A falat csigalassúsággal haladt végig a torkomon.

-Boldog vagy? – fordultam felé szúrós tekintettel. Keserű mosoly jelent meg az arcán. Belülről mardosott a tudat, hogy haragszik, de igyekeztem ezen magamat gyorsan túltenni. Mindig kibékülünk. 

Zayn nem evett velünk. Sőt, az árnyékán kívül ma még semmit se láttam belőle. Az ajtó kinyílt, és hangosan becsapódott. Egy alacsony, öltönyös férfi tört ránk. Mindenki vigyorogva pacsizott vele. Zavartan rebegtettem a szempilláim. Harry volt az a bátor, aki bemutatott neki.

Mark. Kedves, jó fej, és Niall egyik legjobb barátja. Közvetlen volt velem, amit itt töltött időm alatt teljesen megszoktam, mivel mindenki úgy kezel, mint egy távoli jó barátot. Mark leült hozzánk reggelizni. Rajta nem látszódott, hogy kora hajnal van. Mindenből szedett és vígan habzsolt. Én tele voltam.

Kimentem a konyhába. Az ajtón belépve lesokkoltam. A gyomromban a pillangók erősen csapdosták egymást. Lesápadtam, majd elpirultam. Ő volt ott. A karikák nem tűntek el szeme alól, inkább megnőttek. A haja le lett tarolva oldalt, felül pedig szexin összevolt gumizva Borostája körbeölelte tökéletes arcát. A pólóját szürke pulcsi takarta. Kapucnija lazán lógott. Összességében teljesen elfelejtettem, ki is vagyok én.

Az arcomat fürkészte. Barna szeme úgy ragyogott, mint a legszebb gyémánt napfényben. Érezni akartam arcomon a puha tenyerét. Érezni akartam a dohány füstös illatát. Érezni akartam, hogy mellettem van. Vigyáz rám, szeret, megcsókol. És most itt állok vele szembe, lefagyva. Az ajkamat úgy megharaptam, hogy már vért ereszt.  A fémes íz se tudta volna megváltoztatni csókjának édes zamatát. Azt akartam, hogy ajkát az enyémre nyomja. De csak nézett engem. A szemében a sajnálat és a megbánás csillogott. 

-Indulnunk kell! – ordította el magát Mark. Összerezzentem a hirtelen hangra. Megfordultam és kimentem a konyhából.

-Nem kellene összepakolni a reggeli maradványait? – tettem csípőre a kezem, ahogy visszatértem a rumlis étkezőbe. Ocsmány volt. Vajon mi folyt itt, mielőtt én is a házba kerültem?

-Nem Baba! – érintette meg a derekam a keze. Az Ő keze. Az érintésbe belebizseregtem. A szemem lehunytam egy másodpercre. Csak odébb tolt, hogy kaját tudjon venni magának. – Majd Alicia néni összepakol.  

Harry idegesen méregetett. Ziláltam. Csak egy másodperc volt, mégis többnek éreztem. Igyekeztem helyrerakni a lélegzésem, de nem ment. Újra és újra pörgettem a pillanatot. Zayn egy szendviccsel a kezébe rohant tovább. Mindenki megfagyott. Harry izmai megfeszültek, Louis eltűnődve nézett rám, Niall evett, Liam Zaynt fürkészte, Mark pedig indulni akart.

Felpakolva vonultunk ki a kisbuszhoz. A fekete autó ablakai sötétítve voltak. A csomagjainknak rengeteg hely volt, így is alig fértünk el. Az első sorban ült Louis, Liam és Zayn. Mögöttük ültünk mi. Én középen foglaltam helyet. Bedugtam a fülhallgatóm az egyik fülembe, a másikat meg Niallébe. A vállára döntöttem a fejem és nyugodt mosollyal az arcomon lehunytam a szemem.

***

Niall kiemelt az autóból, akár egy hercegnőt. Tudtam volna járni, csakhogy még félálomba voltam. A földhöz hirtelen ért a lábam. A dohos illat megszédített. Forgott velem a világ. Erősebben bújtam a szőke fiúhoz. Éreztem, hogy nevet.

Visítozó lányok tömkelege állta el az utunkat. Nialler szíve egyre jobban és jobban vert. Említette, hogy fél a tömegtől, de nem hittem volna, hogy ennyire. Most már nem én szorítottam őt, hanem fordítva. Megpusziltam a karját. Izmai ellágyultak és már én is nyugodtabb voltam. A repülőn csak mi utaztunk. Mindenki úgy nézett rám, mint egy ufóra. Niall karjaiban érkeztem, és alig akartam onnan kimászni.

A magángépünk igazán különleges volt. Olyan volt, mint egy kis ház. Nappali, konyha, fürdő, és 2 szoba. Mind a kettőbe 3-3 ágy. Kellemes meleg volt. Leraktam a bőröndöm az egyik megvetett ágyra. Kivettem egy melegítőt és egy crop-topot. Az ajtón túlról ordítozást hallottam. Mintha Harry lett volna.

Átöltöztem és halovány mosollyal az arcomon kimentem a többiekhez. Hirtelen csönd lett. Mindenki engem nézett. Liam átölelt, és berángatott a másik szobába. Nem akaródzott a menés, de az izomkolosszus könnyűszerrel rángatott maga után. Az ágyra ültetett és elfordította az ajtó kulcsát. Kinyitotta a bőröndjét és ő is átöltözött. Még mindig ordítottak odakint. 

-Miért kell itt lennem? – emeltem fel a fejem.  – Mi a baj? Mi a faszért veszekednek?

-Hát, mert csak. Figyelj, Azz, mi mind tudjuk mi volt a múltkor Zayn és közted. Hogy Louis mentett meg. Eddig még nem volt alkalma Harryvel intéznie az ügyet. Sajnálom, hogy most beszélik meg. De, ne aggódj, minden oké. Mi olyanok vagyunk, mint a testvérek. – mosolygott kedvesen. Cseppet sem nyugodtam meg, sőt. Mind a kettőt féltettem. Harry az aki kiismerhetetlen. Zayn aki csöndes gyilkos. Mi lesz most? 

Kimentünk. A csönd még nyugtalanítóbb volt. Zayn rám se nézett. Harry szeme parázslott. Louis és Niall már a székében ült. Megrémültek voltak. Elhiszem. Harry vad volt. Már a haja is felvolt fogva. Dühös. Ezt utálom benne a legjobban. Nem tudja jól kezelni a dühét.

Beültem az ülésembe. Mindenki helyet foglalt. A repülő lassan elindult. Megmarkoltam a mellettem ülő Niall kezét. Ő is izgult. Kék szeme ragyogott a félelemtől. Bevallom, én is szörnyen féltem. Soha nem repültem még. És életemben először 12 órát kell szárnyalnom az égen. A gyomrom liftezett, ahogy elhagyta a földet a gép. Nem vettem levegőt.

És már a felhők közt voltunk. Vettem egy nagyon mély lélegzetet és Niall arcát kezdtem fürkészni. Olyan szép arcvonásai vannak. Nagyon hasonlít az anyukájára, tekintet, és arcbeállítása. A mosolya azonban olyan mint Bobbynak. Ártatlan és kedves. A kék szemű keze vizes volt. Ő is akadozva lélegzett. 

-Hogy izgulhatsz, ha már többször megtetted az utat?

-Nem tudom. Minden repülés más. Most azért, mert itt vagy. – a szemembe nézett. Mélyen és mindent elmondóan.

Niall azért izgul, mert a gépen vagyok. Szóval, akkor frusztrálja a jelenlétem, és mellettem nem tud önmaga lenni a gépen, vagy félt. Az agyamban összeraktam egy rémképet, miszerint Horan utál. Megráztam a fejem, és a pozitív képet is elképzeltem. Lehet, hogy aggodalmat okozok neki. Nem akarja, hogy bajom essen. Igen. Ez lesz a tökéletes verzió. Szeret, és megakar óvni a bajoktól.  

A fejem fölötti hangszóróból egy ismerős női hang szólalt meg. Kikapcsolhattuk az öveket és elvonulhattunk. Megkönnyebbülten álltam fel az ülésemből. Az ablakhoz baktattam és a napkeltét kezdtem csodálni. Már-már fent volt a Nap, de nem teljesen. A színek tündértáncot jártak a szürkéskék égbolton. Narancsos árnyalatok váltották egymást, miközben az égitest egyre feljebb és feljebb haladt. Szabad volt.

Összeszedtem az erőm, és felálltam a kanapéról. Kávé szag terjedt a levegőben. Mindenki elvonult, csak én bambultam még a „nappaliban”. A konyha felé vettem az irányt. Megéheztem. És habár rühellek enni, most éhes voltam. Ezt betudtam a terhességemnek. Szörnyen ingadozik a hangulatom, éhezem és hányingerem van. Éljenek a kismamák!

Az apró helységbe lépve megdöbbentem. Zayn kávét főzött. Nem látott, mivel háttal voltam neki. Elfuthattam volna. Beszélni se szerettem volna vele, látni se akartam. Azonban gyáva lettem volna, ha kisurranok. Nem! Kemény és erős vagyok. Megmutatom neki, hogy nem tört össze.

Kivettem a szekrényből egy kék színű tálat. Összerezzent. Meglepődött. Próbáltam természetesen viselkedni. Elkerekedett barna szemeivel figyelte minden apró mozzanatom. Leültem a teli müzlis tálammal és falatozni kezdtem. Öntött magának kávét és helyet foglalt velem szemben.

A kávé gőze felszállt, és elpárolgott. Akárcsak a bátorságom. Szeme ragyogva figyelt. Megkellett szólalnom. Ha kellemetlen csend alakul ki körülöttem, akkor úgy érzem, hogy kényszeresen beszélnem kell. Ez is ilyen szituáció volt. Csak az a baj, most nem tudtam mit mondani. Akármi jutott az eszembe, az inkább tűnt irritálónak, mint tökéletes beszédtémának.

Arra gondoltam, hogy ki is mehetnék. Felállni, és elfutni. Az agyam ezt szerette volna. A gyávaság határtalan. Akárcsak én. Elmenekülni, feladni és megszabadulni ettől a szarságtól. De nem vagyok gyenge. Szívem szerint, leugatnám, és megmondanám neki mennyire önző, bunkó, tapló barom. Hogy hozzám se szól, és ezzel megőrjít. Hogy elkellett viselnem a lelkem mardosását, és közben úgy érzem, nem számíthatok rá. 

-Zayn!  - felnéztem a müzlimből. A torkom összeszorult, a könnyek már szúrták a szemem.

-Fasz voltam, tudom, de… - keserű mosoly díszítette az arcát.

-Nincs de! Zayn, én azt hittem… hogy nem tudom mit hittem! Bíztam benne, hogy nem csak a kurvádként gondolsz rám, de tévedtem! Neked én csak egy mocskos kurva vagyok, aki akkor is ott van, hogy megerőszakold, amikor csak kedved van rá! Le se szarsz, hozzám se szólsz és eljátszod a lazát. Nekem ez nem kell! Erre semmi szükségem! És rád se! Magamra hagytál! Egy gyereket! Egy terhes lányt, aki azt se tudja, mi az ótvaros faszt csináljon! Nem vagy normális! – halkból hangosra sikeredett a monológom. És mielőtt bármit is mondhatott volna, folytattam. – Tudtad, hogy elszökök majd, és ez a te felelősséged lett volna! A farkad után mentél, kitudja hány menetre. Megérte? Mond, őszintén, megérte neked mindez? Úgy viselkedsz, mintha neked lenne jogod arra, hogy megsértődj, és pufogj. Kösz, hogy bebizonyítottad, hogy semmit nem jelentek neked… - felálltam és elhagytam a helységet. 

Bevetődtem az ágyamba. Niall és Harry úgy néztek rám, mint egy bolondra. Mert bolond vagyok. Végiggondolva az előző kirohanásomat Zaynnel szembe, fogalmam sincs honnan volt ennyi erőm. Elöntött a büszkeség. Kemény nőcinek éreztem magam. Mint még soha. Vigyorgásra késztetett ez az új „én”. 

-Megkérdezzem, hogy mi bajod, vagy ne idegesítsem magam ezen? – fordult felém Harry. Csak most tudatosult bennem, hogy még Ők is a szobában vannak. Én, buta!

-Nincs semmi bajom! Csak, biztos a terhességi hülyeségek…

-Ennek örömére, hozok egy sütit. – állt fel Niall. – Kértek valamit? – nemlegesen ráztam a fejem. Harry se óhajtott semmit, így Niall tettetett szomorúsággal távozott. 

Felpattantam, és Harry mellé bújtam. Az arcán kisfiús mosoly terült el. Mindig boldoggá tesz, ha ilyen. Fejemet a vállára hajtottam. Csak azt akartam, hogy ott legyen. Nem kellett világmegváltás, szerelmi vallomás, csak szimplán ennyi. Érezzem, hogy mellettem van. Tudom, hogy megfog bántani, de most nem érdekel. Öleljen át, és kész. 

-Van néhány szabályom az elkövetkezendő napokra – fölém tornyosult. Ismerős pozíció. Ő fölöttem, a pulzusom a magasban és a levegő vibrál. Lemászott rólam és bezárta az ajtónkat. Egy cetlit csúsztatott ki a bejárat alatti rekeszen. Meg se moccantam. S máris ismét rajtam volt. -, de mielőtt belekezdenék, elmondom a büntetéseket. 3 variáció közül választhatsz. Az első, hogy kikötünk és mind az öten játszunk veled. A második, hogy cetliből húzzunk, ki és hogyan leckéztessen meg.  A harmadik, és egyben a személyes kedvencem, hogy ÉN leszek az, aki az összes játékszert bemutatja rajtad a többieknek. Érted, vagy van esetleg kérdésed?

-Én választom a büntetést, vagy ti?

-Természetesen dönthetsz róla, de azt a luxust nem adjuk meg, hogy lásd is a tetteinket, esetleg megmond, mit használjunk. Más valami, ami nem világos? – nemlegesen ráztam a fejem. – Akkor folytatnám is a szabályokkal! – beletúrt a hajába, és közelebb húzódott hozzám. – A hotelszobádat velem osztod meg. Nincs kijárkálás, szobapincérrel szökési kísérlet, ablakon kimászás. Semmi! Ha megpróbálkozol bármivel is, azonnali büntetés. Vili? – gyengén bólintottam. – A partykon, interjúkon, illetve fontosabb megjelenések folyamán a csodás kis tested valami észveszejtően szexi ruhába bújtatod. Sminked, hajad Lou csinálja. Neki se árulhatsz el semmit. És természetesen, ha ő gyanút fog bármiről, az is büntetéssel jár, bár szerintem, ez egyértelmű. A másik nagyon fontos, mielőtt elfelejteném! Minden eseményre jössz velünk, és interjúkon a megbeszélteket válaszolod. Oké?

-Rendben, meg minden. De nekem minek kell menni ezekre? – belevágtam a szavába, de komolyan érdekelt, nekem minek is kéne menni, a hülye interjúkra, amikor se nem vagyok sztárt, se nem celeb. Nekem ez elég sötét folt volt.

-Mert hozzánk tartozol. – rántotta meg lazán a vállát. Biztos. – És az utolsó szabály, hogy mosolyogj. Most nem lehetsz búval bélelt, ideges. A legjobb formádat kell hoznod. A baba miatt pedig ne izgulj. A tömeget kerülni fogjuk, és vigyázunk rád, és a kicsire is. A biztonságiakat megdupláztuk. A babáról egyelőre senkinek se szólj. Ha rosszul vagy, akkor csak nekünk mond. Érezd jól magad, lazíts. – megpuszilta az arcom és visszadőlt az oldalamra.

Érezzem magam jól és lazítsak. Azt se tudom, hogy kell. Miért korlátoz ennyire? Hogy tudnék úgy „lazítani”, hogy rövid pórázon tart? Áh, nekem ez megint nagyon bonyolult. Nem tudom, mivel érdemeltem ezt ki, de egyáltalán nem örülök neki.

Megint túl sok dologgal vált telivé az agyam. Levegőre lett volna szükségem, de biztos vagyok benne, hogy az Istenért se tudnék most egy kis friss levegőhöz jutni. Kimentem a nappaliba és a kanapéra telepedtem. Bekapcsoltam a hatalmas tv-t és csak bambultam. Nem tudtam koncentrálni a benne zajló eseményekre. Valami krimi volt, de lehet, hogy tehetségkutató. Túlzottan máshol jártam ahhoz, hogy ezt az apró momentumot megjegyezzem. 

-Ahj, Kicsim! Mi lesz anyáddal? – a pocakomat kezdtem simogatni. Mindig megnyugtat maga a tény, hogy odabent növekszik a kisbabám. Az én szépséges tündérem. – Kíváncsi vagyok, fiú leszel-e, vagy… - és buuuummm! 

Mint akit puskából lőttek, már a fürdőben is voltam. Hihetetlenül utálom ezt a sok hányást. A fejem is sajgott, és csak hánytam és hánytam. Szerencsétlenebb már nem is lehetnék. Ilyenkor mindig szégyellem magam. Utálok hányni, főleg a fiúk előtt. De most legalább egyik se volt itt. Még szerencse, hogy összefogtam a hajam.

Szerintem ezzel a kis momentummal kiadtam magamból a reggelimet, a vacsimat, és az eddigi életemben megevett összes ételemet. Émelyegve álltam fel a wc-től. A tükörben megpillantva magam kitört belőlem a jóízű nevetés. A hajam csapzott, gubancos és szerte-szétálló szalmazsákhoz hasonlított. A sminkem még megvolt, de java részt a szemem alatt díszelgett. Ha jelmezbál lenne, be se kéne öltöznöm, mert így tökéletesen hasonlítok egy boszorkányra.

Megmostam a fogam és az arcom. Kicsit rendbe szedtem magam, és megváltam a gagyi mokesz szerű sminkemtől. Most már egy ápolt, kedves lány nézett vissza rám a hatalmas üvegről. Elégedett mosollyal az arcomon távoztam a mellékhelyiségből és tértem vissza a kanapéra. Legnagyobb meglepetésemre a helyem már foglalt volt. Egy tányér puncsos minyon és tea várt, takaró kíséretében. Ugrándozva dőltem le és kezdtem el falatozni a mennyei sütiből. 

-Gondoltam, hogy kelleni fog. Leülhetek? – Niall szende mosollyal az arcán állított be, kezében egy hatalmas tál chipsszel és üdítővel. Egyértelmű volt, hogy jöhet. Bólintottam, Ő pedig leült, szorosan mellém. – Minden rendben?

-Igen, csak a szokásos terhességi mizériáim. De minden okés. Mit nézzünk? Szétunom az agyam, és nincs kedvem gondolkodni. – felnevetett. Imádom a nevetését, mert engem is arra késztet.

-Akkor nézzünk focit! – elvette a kezemből a távirányítót, és rutinosan a sportadóra kapcsolt. Nem díjaztam különösen a műsorválasztást, de nem volt mit tennem. 

Kényelmesen elhelyezkedtem. A tv-t nézve nehezebb és nehezebb lett a szemem, míg végül e lnem aludtam. Bízom magamban, és végigalszom ezt a 12 órát. 

Sziasztok Cukorfalatok! 

Waa, ma véget ért a suli. El se hiszem, de szombaton ballagok! Kinek mikor lesz az évzárója/ballagása? Szerdán új rész! Remélem tetszeni fog! Várom a véleményeket kommentben! 

 I love all Cukorfalat <3